Az auschwitzi koncentrációs tábor volt a legnagyobb komplexum, melyet a náci rezsim létrehozott. Három fő táborból állt, mindegyikben kényszermunkát végeztettek a foglyokkal, az egyik emellett kivégzőközpontként is funkcionált. Az építkezés 1940 májusában kezdődött a lengyelországi Krakkótól mintegy 60 kilométerre nyugatra fekvő Auschwitz mellett. 1940 és 1945 között becslések szerint legalább 1,3 millió embert deportált ide az SS és a német rendőrség, s közülük 1,1 milliót végeztek ki a tábori hatóságok.

Az Auschwitz II. vagy más néven auschwitz-birkenaui tábor építése 1941 októberében indult. A három tábor közül itt volt a legmagasabb a fogolylétszám, illetve itt kaptak helyet a tömeges kivégzéseket lehetővé tevő, ciklon-B gázt alkalmazó kamrák, amelyek központi szerepet játszottak az európai zsidóság kiirtására irányuló német terv kivitelezésében. Végül 1943 márciusa és júniusa között négy nagy krematórium épült fel, azonos hármas szerkezettel: vetkőztető helyiséggel, egy nagy gázkamrával, valamint az égetőkemencékkel. A gázosításokat az SS 1944 novemberéig folytatta Auschwitz-Birkenauban.

1942-től 1944 nyarának végéig gyakorlatilag minden olyan európai országból érkeztek zsidó deportáltak az auschwitz-birkenaui táborba, amelyet Németország megszállt, vagy amely szövetségben állt vele. Összesen mintegy 1,1 millió zsidót szállítottak ide, az SS és a rendőrség pedig körülbelül 200 000 további foglyot küldött, köztük mintegy 140 000 - 150 000 nem zsidó lengyellel, 23 000 romával (cigánnyal) és 15 000 szovjet hadifogollyal.

Az Auschwitz-Birkenauba érkező új deportáltakat kiválogatták: mivel az SS-tisztek többségüket alkalmatlannak ítélték a kényszermunkára, ők azonnal a zuhanyzóknak álcázott gázkamrákba kerültek. Legalább 960 000 zsidó vesztette életét, mintegy 74 000 lengyellel, 21 000 romával (cigánnyal), 15 000 szovjet hadifogollyal és 10 000 - 15 000 egyéb nemzetiséghez tartozó (cseh, jugoszláv, francia, német és osztrák) internálttal együtt.

A bunai vagy monowitzi néven is ismert harmadik auschwitzi tábor 1942 októberében készült el azon foglyok számára, akiket az I.G. Farben német konglomerátum tulajdonában álló gumigyárba jelöltek ki kényszermunkára. 1942 és 1944 között az auschwitzi SS-hatóságok 39 ilyen kiegészítő tábort hoztak létre. Ezek lakóit szénbányákban és fegyvergyárakban dolgoztatták, némelyikük bal karjára azonosító számot tetováltak. Ha az SS úgy ítélte, hogy túl gyengék a kényszermunkához, átszállították őket az auschwitz-birkenaui gázkamrákba.

1945. január közepén a szovjet erők közeledésének hírére az SS lerombolta a még meglévő gázkamrákat, és megkezdte a tábor kiürítését. Közel 60 000 foglyot kényszerítettek arra, hogy nyugat felé masírozzanak, és minden lemaradozót lelőttek. Az embereket azonban az éhség és a környezeti viszontagságok is tizedelték: az auschwitzi evakuálás során mintegy 15 000-en vesztették életüket, további ezreket pedig még a táborban, a kitelepítés előtt megöltek. 1945. január 27-én, amikor a szovjet hadsereg elérte Auschwitzot és felszabadította a tábort, csupán 7000 embert találtak ott, nagy részük beteg volt, és haldoklott.