Kényszermunkát végző rabok. Egy SS-ellenőrzés közben készült fénykép.

A nácik által 1933 márciusában létrehozott dachaui koncentrációs tábor Németország déli részén, Münchentől mintegy 15 kilométernyire északnyugatra feküdt. Első foglyai német kommunisták, szociáldemokraták, szakszervezeti vezetők, a Jehova tanúi, romák (cigányok), homoszexuálisok és visszaeső bűnözők voltak. Az 1938. november 10-11-i Kristályéjszaka után azonban – 10 000-nél is több férfi internálásával – a zsidó rabok száma is emelkedni kezdett. 1933 és 1945 között több mint 188 000 embert tartottak itt fogva, akik közül 1940 januárja és 1945 májusa között legalább 28 000-en meghaltak – ehhez hozzá kell adni az 1933 és 1939 vége között itt eltűntek számát. A Dachauban elpusztult áldozatok pontos száma nem ismert, és valószínűleg már soha nem is nyomozható ki. Ez a tábor egyben az SS koncentrációs táboraiban alkalmazandó őrök kiképzőhelye is volt, és az itt begyakorolt szervezési modellek és eljárások váltak az összes náci koncentrációs tábor mintájává.

Dachauban a német orvosok különféle kísérleteket végeztek a fogvatartottakon, beleértve például dekompressziós kamrákban a nagy magasságot modellező kísérleteket, a maláriával és tuberkulózissal kapcsolatos kísérleteket, a test lehűtésével kapcsolatos kísérleteket, valamint az új gyógyszerek tesztelését is. Ezen kísérletek következtében emberek százai haltak meg vagy szenvedtek maradandó károsodást. A tábor többi lakóját kényszermunkásokként használták a létesítmény működtetésében, építési projektekben, valamint kézműipari tevékenységekben, 30-nál is több nagyméretű alegységében pedig mintegy 30 000 ember dolgozott a német katonaság felszerelésének előállításán. A kényszermunkába sok ezren belehaltak. 1945-ben pedig, amikor a kiürített keleti táborokból folyamatosan érkeztek ide foglyok, a tífuszjárvány okozott komoly problémát. Amikor 1945. április 29-én az amerikai erők felszabadították a tábort, annak közelében több mint 30, holttestekkel teli vasúti kocsit találtak.