A nácik által támogatott üldözések és tömeges gyilkosságok a megszállás alatt álló európai területeken, sőt a Harmadik Birodalomban is ellenállást váltott ki a németekkel szemben. Bár a nácik első számú áldozatai a zsidók voltak, ők maguk is – egyénileg és kollektívan is – szembeszálltak a náci elnyomással.

Ennek legerőteljesebb formája civil zsidók szervezett fegyveres felkelése volt a németek által megszállt európai területeken, amelyre Lengyelország és a Szovjetunió mintegy 100 gettójában került sor. 1943 április-májusában a varsói gettóban élő zsidók fegyveres lázadást robbantottak ki, miután pletykák kezdtek terjengeni arról, hogy a gettóban maradtakat a treblinkai haláltáborba szállítják. Amint a német védőosztag és a rendőri egységek beléptek a gettóba, a Zsidó Harci Szervezet (Zydowska Organizacja Bojowa; ZOB) és más zsidó csoportok Molotov-koktélokkal, kézigránátokkal és néhány kézi lőfegyverrel támadtak a német tankokra. Bár a vad ellenállástól megdöbbent németek pár napon belül véget vetettek jelentősebb harcoknak, az óriási túlerővel rendelkező német erőknek közel egy hónapjába telt, hogy teljesen helyreállítsák a rendet a gettóban, és szinte az összes fennmaradó lakost deportálták. A varsói gettóban történt felkelés után egyéni zsidó ellenállók hónapokig bujkáltak a gettó romjai között, ahol az SS és rendőrség egységei járőröztek a németek elleni támadások megelőzése érdekében.

Ugyanebben az évben számos más helyen is fellázadtak a gettókban élők a németek ellen, többek között Vilnius és Bialystok városában is. A gettókban harcolók sokan annak tudatában fogtak fegyvert, hogy a gettó lakóinak nagy részét már deportálták a haláltáborokba, és hogy az ellenállásuk semmiképp sem tudja megmenteni azokat a megmaradt zsidókat, akik nem tudnak harcolni. Mégis harcoltak a zsidók becsületéért, és hogy megbosszulják a rengeteg zsidó lemészárlását.

Fiatal zsidók ezrei álltak ellen, és a gettókból az erdőkbe menekültek, ahol szovjet partizánegységekhez csatlakoztak, vagy különálló partizánegységeket alakítottak a német megszállók támadására. A zsidó tanácsok (Judenrat) számos tagja együttműködött a németekkel a kényszer hatására, amíg nem deportálták őket magukat is, de voltak, akik ellenszegültek – ilyen volt Moshe Jaffe, a minszki zsidó tanács elnöke, aki 1942 júliusában megtagadta a németek parancsát, hogy adjon át nekik zsidókat deportálásra.

A zsidó foglyok három haláltáborban is fellázadtak az őrök ellen. Treblinkában 1943 augusztusában, Sobiborban pedig 1943 októberében támadták meg lopott fegyverekkel az SS személyzetét és a Trawnikiben kiképzett kiegészítő őrséget. A németek és segédcsapataik a résztvevők többségét megölték a felkelés során vagy később, miután elfogták a szökevényeket. Mégis több tucat fogoly elkerülte az üldözőit, és túlélte a háborút. 1944 októberében a zsidó különleges egység (Sonderkommando) tagjai Auschwitz-Birkenauban fellázadtak az SS-őrök ellen. A harcokban közel 250-en vesztették életüket, a lázadás leverése után pedig további 200-at lőttek agyon az SS őrei. Napokkal később az SS öt nőt, köztük négy zsidót azonosított, akik egy krematórium felrobbantásához juttattak robbanószereket a Sonderkommando tagjainak. Mind az öt nőt kivégezték.

Több megszállt vagy a németekkel szövetséges országban a zsidó ellenállás segítségnyújtásban és mentésben öltött formát: 1944-ben a palesztinai zsidó hatóságok titokban ejtőernyősöket küldtek Magyarországra és Szlovákiába – többek közt Szenes Hannát – hogy bármilyen lehetséges módon segítsék a bujkáló zsidókat. Franciaországban titkos zsidó szervezetek alakítottak különböző ellenállási csoportokat, mint például az Armée Juive (Zsidó Hadsereg), amely Dél-Franciaországban tevékenykedett. Belgiumban, Franciaországban, Olaszországban, Lengyelországban, Jugoszláviában, Görögországban és Szlovákiában rengeteg zsidó küzdött együtt a nemzeti ellenállási mozgalmakkal.

A gettók és a táborok zsidó lakói a szellemi ellenállás számos formájával is válaszoltak a náci elnyomásra. Tudatosan igyekeztek megőrizni népük történetét és közösségi életét a nácik erőfeszítései ellenére, akik megpróbálták kitörölni a zsidókat az emberiség emlékezetéből. Ide tartozott például a zsidó kulturális intézmények létrehozása, a zsidó ünnepek és szertartások megtartása, a gyermekek titkos oktatása, a földalatti újságok kiadása, valamint dokumentumok gyűjtése és elrejtése. A Varsóban található Oneg Shabbat archívum például a varsói gettóban élők történetét örökíti meg a gettó 1943-as lerombolása ellenére.

További ajánlott irodalom

Ainsztein, Reuben. Jewish Resistance in Nazi-occupied Eastern Europe: With a Historial Survey of the Jew as Fighter and Soldier in the Diaspora. New York: Barnes & Noble Books, 1974.

Glass, James M. Jewish Resistance during the Holocaust: Moral Uses of Violence and Will. Houndmills, Basingstoke, Hampshire: Palgrave Macmillan, 2004.

Grubsztein, Meir (szerk.) Jewish Resistance during the Holocaust: Proceedings of the Conference on Manifestations of Jewish Resistance, Jerusalem, April 7-11, 1968. Jeruzsálem: Yad Vashem, 1971.

Gutman, Izrael. The Jews of Warsaw, 1939-1943: Ghetto, Underground, Revolt. Bloomington: Indiana University Press, 1982.

Krakowski, Shmuel. The War of the Doomed: Jewish Armed Resistance in Poland, 1942-1944. New York: Holmes and Meier, 1984.

Rudavsky, Joseph. To Live With Hope, To Die With Dignity: Spiritual Resistance in the Ghettos and Camps. Northvale, NJ: Jason Aronson, 1997.

Tec, Nechama. Defiance: The Bielski Partisans. New York: Oxford University Press, 1993.