A tömeggyilkosságok hatékony kivitelezése érdekében a nácik megsemmisítő központokat hoztak létre. A koncentrációs táboroktól eltérően – amelyek elsődleges célja az elzárás, illetve a munkaszolgálat volt – a megsemmisítő központok (vagy más néven haláltáborok) szinte kizárólag „halálgyárként” üzemeltek. A német SS és a rendőrség közel 2 700 000 zsidót végzett ki a haláltáborokban elgázosítás vagy golyó által.

CHELMNO, BELZEC, SOBIBOR ÉS TREBLINKA

A łódźi gettóban élő zsidókat tehervonatokra rakják deportálásra a chelmnói haláltáborba.

Az első megsemmisítő központot Chelmno városában hozták létre 1941 decemberében a Warthegau (Lengyelország Németország által annektált része) területén. Legfőképpen zsidókat gázosítottak itt el mobil gázkamrákban, de az áldozatok között romák is voltak. 1942-ben további haláltáborok létesültek a Generalgouvernement területén (a Főkormányzóságban, a megszállt Lengyelország közepén) található Belzecben, Sobiborban és Treblinkában (gyűjtőnevükön: a Reinhard-hadművelet táborai) azzal a céllal, hogy Lengyelország zsidó lakosságát szisztematikusan kiirtsák. Ezekben a központokban 1942 márciusa és 1943 novembere között az SS tagjai és segítőik mintegy 1 526 500 zsidót öltek meg.

AUSCHWITZ-BIRKENAU

A haláltáborokba érkező deportáltak túlnyomó többségét azonnal a gázkamrákba küldték (néhány fogoly kivételével, akikből megszervezték a Sonderkommando néven ismert speciális munkacsapatokat). A legnagyobb ilyen központ az auschwitz-birkenaui komplexum volt, amelyben 1943 tavaszára négy (Zyklon-B gázzal működő) gázkamra üzemelt. A deportálások csúcspontján naponta 6000 embert öltek meg gázzal az auschwitz-birkenanui táborban. 1944 novemberére pedig a meggyilkoltak között több mint egymillió zsidó és több tízezer roma, lengyel, valamint szovjet hadifogoly volt.

MAJDANEK

Egy gázkamra belseje a majdaneki táborban.

Sok tudós hagyományosan a hatodik haláltáborként tartotta számon Majdaneket, azonban a legújabb kutatások fényt derítettek Lublin/Majdanek egyéb funkcióira és az ott végzett tevékenységekre. A Reinhard-hadművelet keretén belül Majdanek elsősorban azon zsidó foglyok összegyűjtésére szolgált, akiket a németek kényszermunkásként átmenetileg megkíméltek. Időnként azonban olyan áldozatok kivégzésének is helyet adott, akiket a Reinhard-hadművelet haláltáboraiban, Belzecben, Sobiborban és Treblinka II-ben nem lehetett megölni. Majdanek egyben a táborokban meggyilkolt zsidók vagyontárgyait őrző raktártelep is volt.

Az SS szigorúan titkosan kezelte a haláltáborok létezését. A gázzal végrehajtott kivégzésék minden nyomát megpróbálták eltüntetni, és a foglyok különleges csoportjait (a Sonderkommandókat) arra kényszerítették, hogy távolítsák el a holttesteket a gázkamrákból, és égessék el őket. Egyes táborok környékét pedig átalakították vagy álcázták, nehogy kiderüljön, hogy ott több millió embert gyilkoltak meg.