An assembly point (the Umschlagplatz) in the Warsaw ghetto for Jews awaiting deportation. Warsaw, Poland, between 1940 and 1943.

Az áldozatok mozaikja: áttekintés

Bár első számú célpontjaik a zsidók voltak, a nácik és kollaboránsaik faji vagy ideológiai alapon más csoportokat is üldöztek. A náci diszkrimináció legkorábbi németországi áldozatai a rendszer politikai ellenfelei voltak: főként a kommunisták, a szocialisták, a szociáldemokraták és a szakszervezeti vezetők. 1933-ban az SS létrehozta az első koncentrációs tábort Dachauban, ahol több ezer német politikai foglyot tartottak fogva. Ezenkívül olyan írókat vagy művészeket is üldöztek, akiknek a műveit felforgatónak tartották, illetve akik zsidó származásúak voltak. Az ilyen személyeket letartóztatták, gazdaságilag korlátozták és egyéb módon diszkriminálták.

Eugenics poster entitled "The Nuremberg Law for the Protection of Blood and German Honor."

Eugenetikai poszter, amelynek címe „A nürnbergi törvény a vér és a német becsület védelméért”. Az illusztráción Közép-Németország határainak stilizált térképe látható, amelyen az árják és a nem árják közötti házasságok tiltott fokozatait bemutató sematikus ábra, valamint a német vér védelméről szóló törvény szövege látható. Az oldal alján lévő német nyelvű szövegben a következő áll: „A vér tisztaságának megőrzése a német nép túlélésének záloga”.

Forrás:
  • US Holocaust Memorial Museum, courtesy of Hans Pauli

A romák (cigányok) faji alapon tartoztak az üldözött csoportok közé. Az 1935-ös nürnbergi törvényeket, amelyek a zsidókat rasszista elméletek alapján, vér szerint határozták meg, később a romákra is kiterjesztették. A nácik „munkakerülőnek” és „a társadalmi beilleszkedésre képtelennek” bélyegezték a romákat, ami a náci szemlélet szerint azt jelentette, hogy haszontalanok és társadalmilag zavaró tényezők. A lódzi gettóba deportált romák az elsők között voltak, akiket a lengyel chelmnoi kivégzőtáborban átalakított teherautókban működő mozgó gázkamrákban végeztek ki, de Auschwitz-Birkenauba is több mint 20 000 romát szállítottak, ahol többségüket gázkamrákban ölték meg.

A nácik alsóbbrendűként tekintettek a lengyelekre és más szláv népekre, ezért a céljuk az volt, hogy őket is megfosszák jogaiktól, kényszermunkára vigyék, majd megsemmisítsék őket. Azok a lengyelek, akik ideológiai szempontból is veszélyesek voltak számukra (köztük több ezer értelmiségi és katolikus pap), az AB-Aktion néven ismert kivégzőművelet célpontjaivá váltak. 1939 és 1945 között legalább 1,5 millió lengyel állampolgárt deportáltak német területre kényszermunkára, és sok százezret zártak náci koncentrációs táborokba. Becslések szerint a németek legalább 1,9 millió nem zsidó lengyel civilt öltek meg a II. világháború során.

A németek által megszállt Szovjetunióban a Fegyveres Erők Főparancsnoksága kiadta a német hadseregnek az úgynevezett komisszárparancsot, amely a Vörös Hadsereg politikai tisztjeinek a kivégzését írta elő. 1941-42 telén a német katonai hatóságok a német biztonsági rendőrséggel együttműködve rasszista alapon, tömegesen gyilkolták meg a szovjet hadifoglyokat: kiválogatták és agyonlőtték a zsidókat, az „ázsiai vonásokkal” rendelkezőket, valamint a magas rangú politikai és katonai vezetőket. Mintegy hárommillió további foglyot megfelelő szálláslehetőség, élelem és gyógyszerek nélküli hevenyészett táborokban tartottak, kifejezetten azzal a céllal, hogy a rabok meghaljanak.

A nácizmusnak ellenálló keresztény vezetőket, valamint a Jehova tanúi felekezetének több ezer tagját börtönözték be, akik nem voltak hajlandóak tisztelegni Adolf Hitlernek vagy megtagadták a német hadseregben való katonai szolgálatot. Az úgynevezett „eutanáziaprogramban” megölt értelmi vagy testi fogyatékkal élők száma a becslések szerint elérte a 200 000-et, de a homoszexuális férfiakat is üldözték, akiknek viselkedése a nácik szerint akadályozta a német nép fennmaradását. Az általuk „krónikusnak” titulált homoszexuális személyeket koncentrációs táborokba vitték, több ezer olyan emberrel együtt, akiket „aszociális” vagy bűnözői magatartással vádoltak.

A náci ideológia csoportok sokaságát tekintette ellenségnek, ami több millió ember, köztük zsidók és nem zsidók szisztematikus üldözéséhez és meggyilkolásához vezetett.

Thank you for supporting our work

We would like to thank Crown Family Philanthropies, Abe and Ida Cooper Foundation, the Claims Conference, EVZ, and BMF for supporting the ongoing work to create content and resources for the Holocaust Encyclopedia. View the list of all donors.

Fogalomtár