A Szovjetunió megtámadása, 1941. június
1941. június 22-én a náci Németország meglepetésszerű támadást indított a Szovjetunió ellen, amely a lengyelek elleni háború során még szövetségese volt. Az év végére a német csapatok mindössze néhány száz kilométerre jártak Moszkvától. Az inváziót követően német mozgó kivégzőosztagok elkezdték a szovjet zsidók tömeges legyilkolását. A német katonai és polgári megszállás több millió szovjet hadifogoly és civil halálához vezetett.
A legfontosabb tények
-
1
Hitler és a náci párt régóta tervezte, hogy felszámolja a kommunista Szovjetuniót, és egyben megteremti a kelet-európai német „életteret”.
-
2
A Szovjetunió német lerohanása (az úgynevezett „Barbarossa-terv”) a modern hadviselés egyik legnagyobb katonai hadműveletének számít. Németország és szövetségesei mintegy 3,5 millió katonával fogtak neki az offenzívának.
-
3
A szovjetek elleni német támadás a II. világháború és a holokauszt történetében egyaránt fordulópontot jelent.
A Barbarossa-terv kódnevű hadművelet során a náci Németország 1941. június 22-én támadást indított a Szovjetunió ellen. Ez volt a II. világháború legnagyobb katonai akciója.
Az invázió célja
Már az 1920-as évektől a náci mozgalom főbb céljai közé tartoztak az alábbiak:
- Szovjetunió megsemmisítése katonai eszközökkel
- Németországot állítólagosan fenyegető kommunista veszély végleges felszámolása
- a szovjet határok mentén elterülő kiváló termőföldek elfoglalása, betelepítése, és ezzel a német „élettér” Lebensraum megteremtése
E célok érdekében Adolf Hitler taktikai lépésként tekintett az 1939. augusztus 23-án megkötött német-szovjet megnemtámadási szerződésre (amelyet gyakran Molotov–Ribbentrop-paktumnak is neveznek). 1940 júliusában, mindössze néhány héttel Franciaország és a Németalföld (Belgium, Luxembourg és Hollandia) elfoglalását követően Hitler elhatározta, hogy már a következő évben megtámadja a Szovjetuniót. 1940. december 18-án aláírta az úgynevezett 21-es direktívát (amely a „Barbarossa-terv” kódnevet kapta). Ez volt az első műveleti parancs, mely a Szovjetunió megtámadását készítette elő.
A német had- és rendfenntartó erők a kezdetektől fogva megsemmisítő háborút terveztek vívni a Szovjetunió és annak „judeo-bolsevik” kommunista kormánya és polgárai (különösen a zsidók) ellen. 1941 téli és tavaszi hónapjaiban a hadsereg-főparancsnokság (Oberkommando des Heeres, OKH) és a Birodalmi Biztonsági Hivatal (Reichssicherheitshauptamt, RSHA) tisztjei megállapodást kötöttek az Einsatzgruppen frontvonalak mögötti bevetéséről. Az Einsatzgruppen feladata volt, hogy tömegesen legyilkolja a zsidókat, a kommunistákat, valamint mindenki mást, akiről úgy vélték, veszélyeztetik a szovjet területek hosszú távú német megszállását. Ezek a mozgó kivégzőosztagok a Különleges Rendőrség és a Biztonsági Szolgálat (Sicherheitsdienst, SD) speciális egységei voltak. A német hadsereg emellett azzal is számolt, hogy a német megszállás intézkedéseinek következtében több tízmillió szovjet fog éhen halni.
Az invázió
A német hadsereg 1941. június 22-én 134 teljes és 73 további tartalékos hadosztállyal támadást indított a Szovjetunió ellen. A német-szovjet megnemtámadási szerződés aláírása és az invázió kezdete között kevesebb mint két év telt el. A németek széles frontot nyitottak, három hadcsoportjuk lendült támadásba a Szovjetunió ellen. A hadműveletben több mint hárommillió német vett részt, akiket mintegy 650 000 szövetséges (főként finn és román) katona támogatott. Később olasz, horvát, szlovák és magyar csapatok is csatlakoztak az offenzívához. A front északon a Balti-tengertől délen a Fekete-tengerig húzódott.
A nyugati hatalmak hónapokkal korábban figyelmeztették a szovjeteket a németek nyugati határán zajló csapatösszevonásokra, de ezt a szovjet vezetés nem vette tudomásul. Németország és a tengelyhatalmak így kihasználhatták a meglepetés taktikai erejét. A szovjet légierő jelentős részét már felszállás előtt megsemmisítették. A szovjet hadsereg már az invázió legelején komoly veszteségeket szenvedett. A német hadosztályok több millió szovjet katonát kerítettek be. Az utánpótlástól és erősítéstől elvágott szovjet katonáknak nem volt sok választásuk: a legtöbben megadták magukat.
A német hadsereg egyre mélyebben betört a szovjet területekre, a katonákat az SS és a rendőrség egységei követték. Először az Einsatzgruppen érkezett meg az elfoglalt területekre. Az RSHA az alábbi feladatokkal bízta meg ezeket az osztagokat:
- azoknak az embereknek az azonosítása és likvidálása, akik esetleg képesek lehetnek ellenállást szervezni a német megszállókkal szemben
- a németek keleti uralmára potenciális veszélyt jelentő emberek azonosítása és összegyűjtése
- hírszerző hálózatok felállítása
- fontos dokumentumok összegyűjtése, központi létesítmények biztosítása
Tömeggyilkosságok
Az Einsatzgruppen megkezdte a tömeges agyonlövéseket. elsősorban zsidó férfiakat, a kommunista párt és a szovjet állam tisztségviselőit, valamint romákat végeztek ki. Gettókat és más gyűjtőhelyeket állítottak fel, amelyekbe nagyszámú szovjet zsidót kényszerítettek, gyakran a német hadsereg katonáinak közreműködésével.
Július végén Heinrich Himmler képviselői (az SS és a rendőrség vezetése) is megérkezett a Szovjetunióba. Az SS és a rendőrség helyi segítők támogatásával megkezdték az országban élő zsidó közösségek legyilkolását. Hitler döntött arról, hogy 1941. október 15-től kezdjék meg a német zsidók deportálását a megszállt szovjet területekre. Ehhez a döntéshez a hadsereg gyors előrenyomulása és a szovjet zsidók kíméletlen hatékonysággal végrehajtott legyilkolása egyaránt hozzájárult. Ezzel a döntéssel életbe lépett a „végső megoldásnak” nevezett gyakorlat: Hitler elhatározta, hogy nem csupán a németek által elfoglalt keleti országokban, hanem egész Európában megsemmisíti a zsidókat.
Katonai offenzívák
A német offenzíva első hat hónapja során a Szovjetunió katasztrofális katonai veszteségeket szenvedett el. Az ország azonban a náci vezetőség és a német hadvezetés várakozásaival ellentétben nem omlott össze. Sőt, 1941 augusztusának közepén a szovjet ellenállás megkeményedett. Ezzel tarthatatlanná vált a németek terve, miszerint 1941 őszére megnyerik a háborút. 1941. szeptember végére a németek az északi fronton így is egészen Leningrád (a mai Szentpétervár) városáig nyomultak. Elfoglalták a Moszkvától 320 kilométerre dél-nyugatra fekvő Szmolenszket, majd Dnyipropetrovszkot (mai neve Dnyipro), amely Ukrajnában, Kijevtől 320 kilométerre dél-keletre fekszik. A német hadsereg a délen elterülő Krím-félszigeten is megvetették a lábukat. December elején már Moszkva határánál jártak.
A németeket azonban kimerítette a hosszú hónapok óta tartó előrenyomulás. A német haditervek készítői a szovjetek gyors összeomlásával számoltak, ezért nem szerelték fel megfelelően a csapatokat a téli hadviselésre. A németek nem kaptak elegendő élelmet és gyógyszert, mivel arra számítottak, hogy majd felélik a meghódított Szovjetunió népének erőforrásait. A német hadsereg a több mint 1600 kilométeren elnyúló keleti fronton túlfeszítette kapacitásait, amely sérülékennyé tette a szovjet ellentámadással szemben.
1941. december 6-án a Szovjetunió erőteljes offenzívát indított a front központi részén. A németek kénytelenek voltak kapkodva visszavonulni Moszkva alól, és hetekbe tellett, mire újra megvetették a lábukat a Szmolenszktől keletre fekvő területeken. 1942 nyarán a németek újra támadásba lendültek: erőteljes offenzívát indítottak délen és dél-keleten a Volga partján fekvő Sztálingrád (Volgográd) felé, hogy megszerezzék a kaukázusi olajmezőket. 1942 szeptemberére a németek elérték Sztálingrád határát, és megközelítették Groznijt a Kaukázusban, tehát kevesebb mint 200 kilométerre jártak a Kaszpi-tenger partjaitól. Ezzel a németek területi terjeszkedése elért II. világháborús csúcsára.