A német-szovjet paktum
A német-szovjet paktumot 1939. augusztusban írták alá. Ez a szerződés megágyazott Lengyelország megtámadásának és elfoglalásának, amelyet a náci Németország és a Szovjetunió szeptemberben hajtott végre. A paktum megkötésére gyakorlati okok sarkallták a két esküdt ellenséget. A náci Németország és a Szovjetunió felosztotta egymás között Kelet-Európát, és a két ország 10 évre vállalta, hogy nem támadják meg egymást. Hitler azonban kevesebb mint két évvel később lerohanta a Szovjetuniót.
A legfontosabb tények
-
1
A szerződést Molotov–Ribbentrop-paktumnak, náci-szovjet paktumnak és Hitler–Sztálin-paktumnak is nevezzük.
-
2
A szerződésben a Németország és a Szovjetunió egyaránt vállalta, hogy 10 éven át nem indít támadást egymás ellen. Emellett az egyezmény gazdasági együttműködéssel és területi terjeszkedéssel kapcsolatos rendelkezéseket is tartalmazott.
-
3
A német-szovjet paktum a II. világháború kirobbanásának egyik legfontosabb előzménye.
A német-szovjet paktumot a náci Németország és a Szovjetunió kötötte 1939. augusztus 23-án. A szerződést kísérő tárgyalásokat a német külügyminiszter, Joachim von Ribbentrop és a szovjet külügyminiszter, Vjacseszlav Molotov vezette. Az egyezséget német-szovjet paktumnak, Molotov–Ribbentrop-paktumnak, náci-szovjet paktumnak és Hitler–Sztálin-paktumnak is nevezzük.
A német-szovjet egyezség két félből tevődött össze: egy nyilvános és egy titkos részből. A nyilvános részben mindkét ország vállalta, hogy nem indít támadást a másik ellen. Emellett ígéretet tettek, hogy ha valamelyik országot egy harmadik ország megtámadja, a másik ország semmilyen módon nem nyújt támogatást annak a harmadik országnak. Emellett kikötötték, hogy nem fognak részt venni más hatalmak olyan szerződéseiben, amelyek közvetlenül vagy közvetve a másik fél ellen irányulnak. Ez a megnemtámadási szerződés tíz évre köttetett, azzal, hogy ha egyik aláíró sem mondja fel, a tíz év elteltével automatikusan újabb öt évre megújul.
A paktumot azonban egy titkos záradék is kísérte, amelyben a szovjetek és a németek felosztották egymás között Kelet-Európát: Észtország, Lettország és Besszarábia a szovjet érdekszférába került. Lengyelországot pedig a Narew, a Visztula és a San folyó vonala mentén szelték ketté.
A német-szovjet paktum a gyakorlatban
A Molotov–Ribbentrop-paktum megkötését követően Németország 1939. szeptember 1-jén támadást indított Lengyelország ellen, hiszen nem kellett szovjet beavatkozástól tartania. Nagy-Britannia és Franciaország – miután öt hónappal korábban garanciát vállaltak a lengyel határok megóvására – 1939. szeptember 3-án hadat üzentek Németországnak. Mindössze két héttel később, szeptember 17-én a Szovjetunió keletről szintén megtámadta Lengyelországot. Ezekkel az eseményekkel kezdetét vette a II. világháború.
Németország és a Szovjetunió ezt követően megkezdte a megnemtámadási szerződés titkos záradékában körülhatárolt érdekszférák elfoglalását. Ki is egészítették a paktumot: Litvánia és Vilnius városa (akkor Wilno, Lengyelország) a szovjeteké lett, valamint a lengyelországi határokat is némileg átrajzolták. 1939. szeptember 29-én felosztották egymás között Lengyelországot. A németek megszállták Lengyelország nyugati és középső részének nagy részét, a nyugati tartományokat pedig a Birodalomhoz csatolták. Lengyelország fennmaradó része a Szovjetunió fennhatósága alá került.
A szerződésnek megfelelően a Szovjetunió az érdekszférájához tartozó több más területet is annektált. 1939. november 30-án a szovjetek támadást indítottak Finnország ellen. A háború négy hónapon át zajlott, és a végén több határ menti terület is a szovjetek kezébe került, elsősorban Leningrád (ma Szentpétervár) közelében. 1940 nyarán a szovjetek megszállták és annektálták a balti államokat: Észtországot, Lettországot és Litvániát. Emellett Észak-Bukovina és Besszarábia román tartományokat is megszállták.
A német-szovjet paktum felbomlása
Hitler mindig is átmeneti taktikai lépésként tekintett a német-szovjet megnemtámadási szerződésre. Sosem gondolta komolyan, hogy tíz éven át nem indít támadást a szovjetek ellen. Hosszú távú terve mindig is az volt, hogy Németország meg fogja támadni a Szovjetuniót, hogy az elfoglalt területeken létrejöhessen a német Lebensraum (élettér). Hitler azonban úgy gondolta, ahhoz, hogy ezt megtehesse, előbb uralma alá kell hajtania Lengyelországot, valamint le kell győznie Franciaországot és Nagy-Britanniát. A megnemtámadási szerződés révén Németország úgy vívhatta meg ezeket a háborúkat, hogy nem kellett szovjet támadástól – és ezzel kétfrontos háborútól – tartania.
1940 júliusában, egy hónappal azután, hogy a németek legyőzték Franciaországot, Hitler elrendelte, hogy a hadsereg kezdje meg a Szovjetunió elleni háború előkészületeit. A német diplomaták közben azon dolgoztak, hogy biztosítsák Németország dél-kelet-európai szárnyát. 1940 novemberében Magyarország, Románia és Szlovákia is csatlakozott a tengelyhatalmakhoz. 1941 tavaszán Hitler beavatta európai szövetségeseit a szovjetek elleni támadás tervébe.
1940. december 18-án Hitler aláírta a 21-es direktívát (az úgynevezett „Barbarossa-tervet”), amelyben elrendelte a Szovjetunió elleni inváziót. A német had- és rendfenntartó erők a kezdetektől fogva megsemmisítő háborút terveztek vívni a Szovjetunió és annak szerintük „judeo-bolsevik” kommunista kormánya és polgárai (különösen a zsidók) ellen.
1940. június 22-én – kevesebb mint két évvel a német-szovjet paktum megkötése után – a német haderők megtámadták a Szovjetuniót.
