Jews carrying their possessions during deportation to the Chelmno killing center. [LCID: 10047]

Deportálás a haláltáborokba

A náci rezsim a második világháború alatt erőszakkal alakította át Kelet-Európa etnikai összetételét, amelynek az egyik eszköze a vasúti szállítás volt. 1941-ben a náci vezetőség a „végső megoldás” végrehajtása, vagyis az európai zsidóság szisztematikus, tömeges kiirtása mellett döntött. A német hatóságok a kontinens minden részén a vasúthálózat segítségével szállították el vagy deportálták a zsidókat otthonukból, elsősorban Kelet-Európába. Miután megkezdődött a zsidók módszeres kiirtása az erre kialakított haláltáborokban, a német tisztek vasúton deportálták a zsidókat ezekbe a létesítményekbe. Ha nem álltak rendelkezésre vonatok, vagy ha a távolság rövid volt, a foglyok teherautón vagy gyalogosan tették meg az utat.

A TISZTVISELŐK KOORDINÁLJÁK A TÖMEGES VASÚTI SZÁLLÍTÁST

Az 1942. január 20-án Berlin közelében tartott wannseei konferencián összegyűltek az SS, a náci párt és a német kormányzat tisztviselői, hogy koordinálják az európai zsidók deportálását a kivégzőközpontokba (más néven „haláltáborokba”), amelyek akkor már működtek vagy építés alatt álltak Lengyelország németek által megszállt részén. A konferencia résztvevői úgy becsülték, hogy a „végső megoldás” nagyjából 11 millió európai zsidó deportálásával és megölésével jár majd, azokkal együtt, akik nem Németország irányítása alá tartozó országokban, például Írországban, Svédországban, Törökországban vagy Nagy-Britanniában éltek.

Az ilyen volumenű deportálás a német kormányzat számos szervének együttműködését igényelte, beleértve a Birodalmi Biztonsági Főhivatalt (Reichssicherheitshauptamt– RSHA), a Közrendészeti Főhivatalt, a Közlekedési Minisztériumot és a Külügyminisztériumot is. A deportálásokat a Birodalmi Biztonsági Főhivatal vagy a területi SS és rendőrség vezetői koordinálták, és gyakran ők is vezényelték le. A Közrendészet, gyakran a megszállt területek helyi segéderőinek vagy kollaboránsainak támogatásával gyűjtötte össze és szállította haláltáborokba a zsidókat. A vasutak menetrendjét a Birodalmi Biztonsági Főhivatal Adolf Eichmann SS-alezredes által vezetett IV-B-4 osztályával együttműködve a Közlekedési Minisztérium koordinálta. A Külügyminisztérium Németország tengelyhatalmi szövetségeseivel tárgyalt a zsidó állampolgárok átadásáról.

A németek próbálták elfedni szándékaikat. A deportálásokat igyekeztek a zsidók munkatáborokba történő „keleti áttelepítéseként” beállítani. A „keleti áttelepítés” valójában a haláltáborokba való elszállítás és a tömeggyilkosság szalonképes megfogalmazása volt.

A VAGONOK BELÜLRŐL

A német vasúti tisztviselők teher- és személyszállító vagonokat is használtak a deportálások során. A német hatóságok általában nem adtak élelmet vagy vizet az útra a deportáltaknak, még akkor sem, amikor napokig kellett várakozniuk egy leágazó vágányon, amíg a többi vonat elhaladt. A lezárt, túlzsúfolt vagonokban nyáron a rekkenő hőséget, télen a fagypont alatti hőmérsékletet kellett elviselniük. A szükségleteik kielégítésére csak egy vödröt kaptak. A vizelet és ürülék bűze tovább fokozta a deportáltak megaláztatását és szenvedését. Élelem és víz hiányában sok deportált már azelőtt meghalt, hogy a vonatok célba értek volna. A deportáltakat fegyveres rendőrök kísérték, akiknek parancsuk volt rá, hogy mindenkit lelőjenek, aki szökni próbál.

1941 decembere és 1942 júliusa között az SS és a rendőrségi tisztviselők öt haláltábort létesítettek a német megszállás alatt álló Lengyelországban: Chelmnot, Belzecet, Sobibort, Treblinka II-t (Treblinka I kényszermunkatábor volt a zsidók számára) és Auschwitz-Birkenaut, vagy más néven Auschwitz II-t. A Generalgouvernement (a megszállt Lengyelország nem annektált része, amely közigazgatásilag német Kelet-Poroszországhoz, illetve a német megszállás alatt álló Szovjetunióhoz tartozott) lublini kerületében az SS és a rendőri hatóságok felügyelték és koordinálták a deportálásokat Belzecbe, Sobiborba és Treblinkába a „Reinhard-hadművelet” keretében.

AZ ÁLDOZATOK

Belzecben az áldozatok főleg a Lengyelország déli és délkeleti részéről származó zsidók közül kerültek ki, de az úgynevezett Nagynémet Birodalomból (Németország, Ausztria, a Szudéta-vidék és a Cseh-Morva Protektorátus) 1941 októbere és 1942 nyarának vége között a lublini kerületbe deportáltak közül is sokan ide kerültek. A Sobiborba deportált zsidók nagy része a lublini kerületből származott, de a német hatóságok 1943 tavaszán és nyarán francia és holland, 1943 nyarának végén pedig kis csoportokban szovjet zsidókat is szállított oda fehérorosz és litván gettókból. A német tisztviselők a Generalgouvernement varsói és radomi kerületeiből és a bialystoki közigazgatási körzetből a Treblinka II táborba szállították a zsidókat, ahol az SS és a rendőrség kivégezte őket. A német hatóságok 1942 januárja és 1943 tavasza között, majd 1944 nyarának elején a lodzi gettó legtöbb zsidó lakóját, valamint az életben maradt roma és szintó (cigány) foglyát Chelmnoba szállították.

1943–44-ben az auschwitz-birkenaui haláltábor kulcsszerepet játszott az európai zsidók kiirtására irányuló német terv kivitelezésében. 1943 telének végétől rendszeresen érkeztek zsidókat szállító vonatok Auschwitz-Birkenauba, gyakorlatilag az összes német megszállás alatt álló európai országból – a Norvégiától a délen, Törökország partjainál fekvő görög szigetig, Rodoszig, illetve a nyugaton magasodó francia Pireneusok lejtőitől a német megszállás alatt álló Lengyelország és a balti államok legkeletibb csücskéig. Egy másik koncentrációs tábor, a Lublin közelében lévő Majdanek az üldözött zsidó és nem zsidó foglyok gázzal vagy egyéb módszerekkel történő meggyilkolásának helyszíne volt.

A németek az öt táborban közel hárommillió zsidót végeztek ki.

NYUGAT- ÉS ÉSZAK-EURÓPA

A német hatóságok és helyi kollaboránsaik átmeneti táborokon keresztül deportálták a zsidókat Nyugat-Európából, mint például a francia Drancy, a holland Westerbork és a belga Mechelen (Malines). A Franciaországból deportált körülbelül 75 000 zsidó közül 65 000 főt deportálták Drancyból Auschwitz-Birkenauba, körülbelül 2000 főt pedig Sobiborba. A németek több mint 100 000 zsidót deportáltak Hollandiából, majdnem mindenkit Westerborkból: körülbelül 60 000-et Auschwitzba, és több mint 34 000 személyt Sobiborba. Belgiumból 1942 augusztusa és 1944 júliusa között több mint 25 000 zsidót szállítottak 28 vonattal Mechelenen keresztül Auschwitz-Birkenauba.

1942 őszén a németek körülbelül 770 norvég zsidót fogtak el, majd hajóval és vonattal Auschwitzba deportálták őket. 1943 szeptemberében a dán zsidók deportálására irányuló kísérlet meghiúsult, ugyanis az ellenállók, akik értesültek a tervezett razziáról, segítették a dán zsidók tömeges szökését a semleges Svédországba.

DÉL-EURÓPA

A németek Görögországból, Olaszországból és Horvátországból is deportáltak zsidókat. 1943 márciusa és augusztusa között az SS és a rendőrség tisztviselői több mint 40 000 zsidót deportáltak az észak-görögországi Szalonikiből Auschwitz-Birkenauba, ahol a tábor személyzete legtöbbjüket a megérkezésükkor rögtön a gázkamrába küldte. Miután 1943 szeptemberében a németek megszállták Észak-Olaszországot, körülbelül 8000 zsidót deportáltak, főleg Auschwitz-Birkenauba. A horvát tengelyhatalmi szövetségeseikkel kötött megállapodás alapján a német tisztviselők körülbelül 7000 horvát zsidót vettek őrizetbe, és Auschwitz-Birkenauba deportálták őket.

A bolgár csendőrök és katonai alakulatok nagyjából 7000 zsidó lakost fogtak el és deportáltak a bolgár megszállás alatt álló, korábban Jugoszláviához tartozó Macedóniából a szkopjei átmeneti táboron keresztül. A bolgár hatóságok a bolgár megszállás alatt álló Trákia körülbelül 4000 zsidó lakosát gyűjtötték össze két bulgáriai gyűjtőhelyen, és átadták őket a németeknek. Bulgária összesen több mint 11 000 zsidót szállított német ellenőrzés alatt álló területekre. A német hatóságok ezeket a zsidókat a Treblinka II táborba deportálták, ahol gázkamrába küldték őket.

KÖZÉP-EURÓPA

A német hatóságok 1941 októberében kezdték meg a zsidók deportálását a Nagynémet Birodalomból, amikor a haláltáborok építése még csak terv volt. 1941. október 15. és november 4. között a német hatóságok 20 000 zsidót deportáltak a lodzi gettóba. 1941. november 8. és 1942 októbere között a német hatóságok körülbelül 49 000 zsidót deportáltak a Nagynémet Birodalomból Rigába, Minszkbe, Kaunasba és Raasikuba, amelyek a Keleti Birodalmi Főbiztosság (Reichskommissariat Ostland, a német megszállás alatt álló Fehéroroszország, Litvánia, Lettország és Észtország) fennhatósága alá tartoztak. Az SS és a rendőrség tisztviselői a Reichskommissariat Ostland területére érkező deportáltak túlnyomó többségét azonnal lelőtték. A német hatóságok 1942 márciusa és október között további körülbelül 63 000 német, osztrák és cseh zsidót deportáltak a varsói gettóba és a lublini kerület más részeibe, többek között krasnystawi és az izbicai átmeneti tábor gettóiba és a sobibori haláltáborba. A lodzi és varsói gettók német zsidó lakosait később a lengyel zsidókkal együtt Chelmnoba, Treblinka II-be és 1944-ben Auschwitz-Birkenauba deportálták.

A Nagynémet Birodalomból közvetlenül Auschwitzba tartó zsidó foglyokat szállító első vonatok 1942. július 18-án érkeztek meg Bécsből. 1942 októberétől 1945 januárjáig a német hatóságok a Nagynémet Birodalomban maradt zsidók közül több mint 71 000 főt deportáltak Auschwitz-Birkenauba. A németek az idős vagy ismert zsidókat Németországból, Ausztriából, a Cseh-Morva Protektorátusból és Nyugat-Európából a theresienstadti gettóba deportálták, amely átmeneti táborként is szolgált a kelet, leggyakrabban Auschwitz-Birkenau felé irányuló deportálásokhoz.

1944 májusa és júliusa között a magyar csendőrök a német biztonsági rendőrség tisztviselőivel együtt közel 440 000 zsidót deportáltak Magyarországról. Legtöbbjüket Auschwitz-Birkenauba küldték. A szlovák hatóságok közreműködésével a németek több mint 50 000 szlovák zsidót deportáltak az auschwitz-birkenaui és majdaneki koncentrációs táborokba. A szlovák zsidókat végezték ki elsőként a birkenaui gázkamrákban. 1944 őszén a német SS és a rendőrség tisztviselői 10 000 szlovák zsidót deportáltak Auschwitz-Birkenauba a szlovák felkelés idején. Ez volt az utolsó nagyszabású deportálás a haláltáborokba.

1942 márciusa és 1943 novembere között az SS és a rendőrség körülbelül 1 526 000 zsidót deportált – főleg vasúton – a Reinhard-hadművelet részeként létrehozott haláltáborokba: Belzecbe, Sobiborba és Treblinkába. 1941. december 8. és 1943 márciusa között, majd később 1944 júniusa és júliusa között az SS és a rendőrség körülbelül 156 000 zsidót, valamint néhány ezer romát és szintót deportált a chelmnoi haláltáborba vonatokon, teherautókon és gyalog. 1942 márciusa és 1944 decembere között a német hatóságok körülbelül 1,1 millió zsidót, valamint 23 000 romát és szintót deportáltak Auschwitz-Birkenauba, elsősorban vasúton. A Reinhard-hadművelet haláltáborait kevesebb mint 500-an élték túl. Chelmnoból mindössze néhányan távoztak élve. Az Auschwitz-Birkenauba deportált zsidók közül legfeljebb 100 000-en maradtak életben, mivel érkezéskor kényszermunkára jelölték ki őket.

Thank you for supporting our work

We would like to thank The Crown and Goodman Family and the Abe and Ida Cooper Foundation for supporting the ongoing work to create content and resources for the Holocaust Encyclopedia. View the list of all donors.