Deportálás a haláltáborokba
1941-ben a náci vezetés életbe léptette a „végső megoldást”, amely az európai zsidóság szisztematikus, tömeges kiirtását tűzte ki célul. A koncentrációs táboroktól eltérően – amelyek elsődlegesen internáló- és munkatáborok voltak – a megsemmisítő központok, más néven a haláltáborok szinte kizárólagos funkciója a zsidók tömeges meggyilkolása volt a „végső megoldás” részeként.
A legfontosabb tények
-
1
A tömeges deportálás számos német kormányzati és náci szerv együttműködését igényelte, továbbá az SS, a rendőrség, a helyi segédszervek és kollaboránsok szerepvállalását is.
-
2
A németek igyekeztek leplezni a tömeges megsemmisítés szándékát, és a deportálásokat a zsidók „keleti munkatáborokba való áttelepítéseként” állították be.
-
3
Nem mindig a tehervagonok voltak a deportálások szállítóeszközei. A zsidókat a náci Németországból és az általa elcsatolt területekről személyvonattal szállították el.
1941-ben a náci vezetés életbe léptette a „végső megoldást”, mely az európai zsidóság szisztematikus, tömeges kiirtását tűzte ki célul. A náci rezsim a náci faji ideológia alapján akarta erőszakkal átrendezni Kelet-Európa etnikai összetételét. A rezsim egyik eszköze a vasúti szállítás volt. A német hatóságok a kontinens minden részén a vasúthálózat segítségével szállították el a zsidókat otthonukból, elsősorban a németek által megszállt Kelet-Európába. Miután megkezdték a zsidók módszeres meggyilkolását a külön erre a célra épített megsemmisítő központokban, a német tisztviselők vasúton deportálták a zsidókat a táborokba. Ha nem állt rendelkezésre vonat, vagy a távolság nem volt nagy, a deportáltakat teherautóval vagy gyalog küldték a haláltáborokba.
A tömeges vasúti szállítás hatósági koordinálása
1942. január 20-án az SS és a Náci Párt képviselői, valamint német állami tisztviselők gyűltek össze a wannsee-i konferencián, amelyet Berlin délnyugati városrészében tartottak. Itt tervezték meg az európai zsidóság deportálását a németek által megszállt Lengyelországban létrehozott megsemmisítő központokba, más néven haláltáborokba. Némely tábor már működött, némelyet pedig ekkor építettek. A konferencia résztvevői úgy becsülték, hogy a „végső megoldás” tizenegymillió zsidó deportálását és megsemmisítését jelenti. Becsléseikbe beleszámították a német ellenőrzésen kívüli országok, például Írország, Svédország, Törökország és Nagy-Britannia zsidó lakosságát is.
A tömeges deportálás a német kormányzat számos szervének együttműködését igényelte. A koordinálásban részt vett a Birodalmi Biztonsági Főhivatal (Reichssicherheitshauptamt – RSHA), a Rendfenntartó Főhivatal, a Közlekedési Minisztérium és a Külügyminisztérium is. A deportálásokat a Birodalmi Biztonsági Főhivatal vagy a területi SS és rendőrség vezetői koordinálták, és gyakran ők is vezényelték le. A rendfenntartó szervek gyűjtötték össze és szállították haláltáborokba a zsidókat. Ebben a műveletben a megszállt területek helyi segéderői és kollaboránsai is közreműködtek. A Közlekedési Minisztérium koordinálta a menetrendeket, együttműködve az RSHA IV B 4 osztályával, amelynek parancsnoka Adolf Eichmann SS alezredes volt. A Külügyminisztérium Németország tengelyhatalmi szövetségeseivel egyeztetett zsidó lakosságuk német kézre átadásáról.
A németek próbálták elfedni szándékaikat. A deportálásokat igyekeztek a zsidók munkatáborokba történő „keleti áttelepítéseként” beállítani. A „keleti áttelepítés” valójában a haláltáborokba való elszállítást és a tömeggyilkosságot jelentette.
A vagonok belsejében
A német vasúti tisztviselők teher- és személyszállító vagonokat is használtak a deportálások során. Annak érdekében, hogy meggyőzzék a német lakosságot arról, hogy a deportáltakat csupán kitelepítik, a Német Birodalomból a legtöbb zsidót személyvonatokon küldték keletre. A németek által megszállt keleten élő zsidók rosszabbul jártak. A német hatóságok általában nem adtak élelmet vagy vizet az útra a deportáltaknak, még akkor sem, amikor az út hosszú volt, vagy a kiszolgáltatott foglyoknak napokig kellett várakozniuk egy mellékvágányon, amíg a többi vonat áthaladt. A deportáltakat lepecsételt, túlzsúfolt vagonokba kényszerítették. Nyáron a rekkenő hőséget, télen a fagypont alatti hőmérsékletet kellett elviselniük. A szükségleteik kielégítésére csak egy vödröt kaptak. A vizelet és ürülék bűze tovább fokozta a deportáltak megaláztatását és szenvedését. Élelem, víz és a megfelelő szellőzés hiányában sok deportált már azelőtt meghalt, hogy a vonatok célba értek volna. A deportáltakat fegyveres rendőrök vagy katonák kísérték, akiknek parancsuk volt rá, hogy mindenkit lelőjenek, aki szökni próbál.
Az áldozatok
1941 decembere és 1942 júliusa között az SS és a rendőri szervek öt haláltábort létesítettek a német megszállás alatt álló Lengyelországban. Ezek Chełmno, Bełżec, Sobibór, Treblinka II (Treblinka I kényszermunkatábor volt a zsidók számára) és Auschwitz-Birkenau vagy más néven Auschwitz II voltak. A lengyel főkormányzóság (a megszállt Lengyelország Németország által közvetlenül nem annektált része) lublini kerületében az SS és a rendőri hatóságok felügyelték és koordinálták a deportálásokat Bełżecbe, Sobibórba és Treblinkába a „Reinhard-hadművelet” keretében. A németek az öt táborban közel 2,7 millió zsidót végeztek ki.
Bełżec
Bełżecben az áldozatok főleg a Lengyelország déli és délkeleti részéről származó zsidók közül kerültek ki. Az itteni áldozatok közé tartoztak az úgynevezett Nagynémet Birodalomból 1941 októbere és 1942 nyarának vége között a lublini kerületbe deportáltak is. A Nagynémet Birodalomba tartozott Németország, Ausztria, a Szudéta-vidék és a Cseh-Morva Protektorátus.
Sobibór
A Sobibórba deportált zsidók nagy része a lublini kerületből származott. A német hatóságok 1943 tavaszán és nyarán francia és holland zsidókat is szállítottak ide. 1943 nyarának végén pedig kis csoportokban szovjet zsidókat is deportáltak ide a fehérorosz és litván gettókból.
Treblinka II
A német tisztviselők a főkormányzóság varsói és radomi kerületeiből a Treblinka II táborba szállították a zsidókat, ahol az SS és a rendőrség kivégezte őket. A bialystoki közigazgatási körzetből származó zsidók is ide kerültek.
Chelmo
A német hatóságok 1942 januárja és 1943 tavasza között, majd 1944 nyarának elején a łódźi gettó legtöbb zsidó lakóját Chelmnóba szállították. A gettó életben maradt roma és szintó foglyait is ide deportálták ekkor.
Auschwitz-Birkenau
1943-44-ben az auschwitz-birkenaui haláltábor kulcsszerepet játszott az európai zsidók kiirtását célzó német terv kivitelezésében. 1943 telének végétől rendszeresen érkeztek vonatok Auschwitz-Birkenauba. A vonatok zsidókat szállítottak ide minden német megszállás alatt álló európai országból – az északi Norvégiától a déli Rodoszig, illetve a nyugati Francia Pireneusoktól a német megszállás alatt álló Lengyelország és a balti államok legkeletibb csücskéig.
Nyugat- és Észak-Európa
A német hatóságok és helyi segítőik tranzittáborokon keresztül deportálták a zsidókat Nyugat-Európából. Ilyen tábor volt például a francia Drancy, a holland Westerbork és a belga Mechelen (Malines). Franciaországból körülbelül 75 000 zsidót deportáltak. Közülük több mint 65 000 főt Drancyból Auschwitz-Birkenauba, körülbelül 2000 főt pedig Sobibórba vittek. A németek több mint 100 000 zsidót deportáltak Hollandiából. Majdnem mindenkit Westerborkból szállítottak tovább: körülbelül 60 000 főt Auschwitzba, és több mint 34 000 személyt Sobibórba. Belgiumból 1942 augusztusa és 1944 júliusa között több mint 25 000 zsidót szállítottak huszonnyolc vonattal Mechelen-en keresztül Auschwitz-Birkenauba.
1942 őszén a németek körülbelül 770 norvég zsidót fogtak el, majd hajóval és vonattal Auschwitzba deportálták őket. 1943 szeptemberében a dán zsidók deportálására tettek kísérletet, ez azonban meghiúsult. Az ellenállók, akik értesültek a tervezett begyűjtésekről, tömegesen szöktették a dán zsidókat a semleges Svédországba. A Dániában élő mintegy 7500 zsidó közül csak 470 főt deportáltak Theresienstadtba.
Dél-Európa
A németek Görögországból, Olaszországból és Horvátországból is deportáltak zsidókat. 1943 márciusa és augusztusa között az SS és a rendőri szervek több mint 40 000 zsidót deportáltak az észak-görögországi Szalonikiből Auschwitz-Birkenauba. A táborban legtöbbjüket megérkezésükkor rögtön gázkamrába küldték. Miután 1943 szeptemberében a németek megszállták Észak-Olaszországot, körülbelül 8000 zsidót deportáltak. Legtöbbjüket Auschwitz-Birkenauba vitték. Horvát tengelyhatalmi szövetségeseikkel kötött megállapodásuk alapján a német hivatalos szervek körülbelül 7000 horvát zsidót vettek őrizetbe, és Auschwitz-Birkenauba deportálták őket.
A bolgár csendőrök és katonai alakulatok nagyjából 7000 zsidó lakost fogtak el és deportáltak a bolgár megszállás alatt álló, korábban Jugoszláviához tartozó Macedóniából a szkopjei tranzittáboron keresztül. A bolgár hatóságok a bolgár megszállás alatt álló Trákia körülbelül 4000 zsidó lakosát gyűjtötték össze két bulgáriai gyűjtőtáborban. Innen a zsidókat német fogságba szállították. Bulgária összesen több mint 11 000 zsidót szállított német ellenőrzés alatt álló területre. A német hatóságok ezeket a zsidókat a Treblinka II táborba deportálták, ahol gázkamrába küldték őket.
Közép-Európa
A német hatóságok 1941 októberében kezdték meg a zsidók deportálását a Nagynémet Birodalomból. Ekkor a haláltáborok építése még csak a terv fázisában volt. 1941. október 15. és november 4. között a német hatóságok 20 000 zsidót deportáltak a łódźi gettóba. 1941. november 8. és 1942 októbere között a német hatóságok körülbelül 49 000 zsidót deportáltak a Nagynémet Birodalomból Rigába, Minszkbe, Kaunasba (Kovno) és Raasikuba, amelyek a Keleti Birodalmi Főbiztosság (Reichskommissariat Ostland) fennhatósága alá tartoztak. A Keleti Birodalmi Főbiztosság magában foglalta a németek által megszállt Fehéroroszországot, Litvániát, Lettországot és Észtországot. Az SS és a rendőri szervek a megérkező deportáltak többségét azonnal lelőtték.
A német hatóságok 1942 márciusa és október között további körülbelül 63 000 német, osztrák és cseh zsidót deportáltak a varsói gettóba és a lublini kerület más részeibe, például a krasnystawi és az izbicai átmeneti táborokba vagy a sobibóri haláltáborba. A łódźi és varsói gettók német zsidó lakosait később a lengyel zsidókkal együtt Chełmnóba, Treblinka II-be és 1944-ben Auschwitz-Birkenauba deportálták.
A Nagynémet Birodalomból közvetlenül Auschwitzba tartó, zsidó foglyokat szállító első vonatok 1942. július 18-án érkeztek meg Bécsből. 1942 késő októberétől 1945 januárjáig a német hatóságok a Nagynémet Birodalomból további 71 000 zsidót deportálták Auschwitz-Birkenauba. Az idősebb és ismertebb zsidókat Németországból, Ausztriából, a Cseh-Morva Protektorátusból és Nyugat-Európából a theresienstadti gettóba deportálták. Ez a gettó tranzittáborként is szolgált a keletre, leggyakrabban Auschwitz-Birkenau felé irányuló deportálásokhoz.
1944 májusa és júliusa között a magyar csendőrök a német biztonsági rendőrség tisztviselőivel együtt közel 440 000 zsidót deportáltak Magyarországról. Legtöbbjüket Auschwitz-Birkenauba küldték. A szlovák hatóságok közreműködésével a németek több mint 50 000 szlovák zsidót deportáltak az auschwitz-birkenaui és majdaneki koncentrációs táborokba. A szlovák zsidókat végezték ki elsőként a birkenaui gázkamrákban. 1944 őszén a német SS és a rendőri szervek 10 000 szlovák zsidót deportáltak Auschwitz-Birkenauba a szlovák nemzeti felkelés idején. Ez volt az utolsó nagyszabású deportálás a haláltáborokba.
1942 márciusa és 1943 novembere között az SS és a rendőrség körülbelül 1 526 000 zsidót deportált – főleg vasúton – a Reinhard-hadművelet részeként létrehozott haláltáborokba: Bełżecbe, Sobibórba és Treblinkába. 1941 decembere és 1943 márciusa között, majd később 1944 júniusa és júliusa között az SS és a rendőrség körülbelül 167 000 zsidót, valamint 4300 romát és szintót deportált a chełmnói haláltáborba. Az áldozatokat vonattal, teherautóval és gyalog hurcolták oda. 1942 márciusa és 1944 decembere között a német hatóságok körülbelül 1,1 millió zsidót, valamint 23 000 romát és szintót deportáltak Auschwitz-Birkenauba. Elsősorban vasúton szállították őket.
A Reinhard-hadművelet haláltáborait kevesebb mint ötszázan élték túl. A chelmnói foglyok közül csak néhányan maradtak életben. Az Auschwitz-Birkenauba deportált zsidók közül alig százezren maradtak életben – őket odaérkezéskor kényszermunkára küldték.