A náci Németország, a fasiszta Olaszország és a Japán Birodalom tisztviselői Berlinben írták alá a tíz évre szóló háromhatalmi egyezményt, mely egy katonai szövetség volt. A paktum a három nemzet (tengelyhatalom) közötti együttműködést rögzítette a II. világháborúban. Ez a felvétel „A náci terv” (The Nazi Plan) című filmben volt látható, amelyet az Egyesült Államok készített és használt fel a nürnbergi perek büntetőeljárása során.
MegtekintésA bolgárok által elfoglalt Macedónia területén Kavala, Seres és Drama városából is deportáltak zsidókat. 3000 zsidót Drama városába vittek, majd élelem vagy víz nélkül vonatokra terelték őket, amelyek végállomása a Gorna Dzumayában található tábor volt. A zsidókat ezután vélhetően a bolgár Lom városának kikötőjébe vitték a Dunán, ahol Bécsbe tartó hajókra szálltak. Innen deportálták őket a nácik a treblinkai haláltáborba.
MegtekintésA román kormány szövetségben állt a náci Németországgal, de általában nem deportált román zsidókat a német megszállás alatt álló területekre. Ehelyett szisztematikusan összegyűjtötte a besszarábiai és észak-bukovinai zsidókat, és Ukrajna román megszállás alatti területeire deportálta őket. Itt az látható, ahogy a deportálások során gyűjtőtáborokban helyezik el a besszarábiai Balti város zsidóit. 1942. május végére a román biztonsági erők deportálták és kivégezték a terület zsidóinak nagy részét. Összesen körülbelül 200 zsidó maradt egész Besszarábia területén.
MegtekintésIon Antonescu marsall 1940 és 1944 között irányította Romániát. A német csapatok sztálingrádi bukása után Hitler azt gyanította, hogy a Németországgal szövetségben álló országok közül néhányan különbékét kívánnak kötni. Ezen a német hírfelvételen Antonescu Hitlerrel találkozik a németországi Berchtesgadenben elsősorban azzal a céllal, hogy biztosítsa Hitlert Románia továbbra is elkötelezett a német háborús célok iránt. A találkozót követő évben Mihály román király letartóztatta Antonescut, és 1944 augusztusában fegyverszünetet kötött a Szovjetunióval.
MegtekintésAnte Pavelic horvát fasiszta vezető volt, akinek németbarát kormánya 1941 és 1945 között irányította Horvátországot. Ezen a német híradós felvételen Pavelic rajongók tömegei előtt sétál és katonai szemlét tart. A horvát kormány Pavelic uralma alatt több százezer szerbet, zsidót és romát (cigányt) ölt meg. Pavelic a háború után Argentínába menekült. 1959-ben halt meg egy két évvel korábbi gyilkossági kísérlet során szerzett sebesülés szövődményeiben.
MegtekintésEzen a német híradófelvételen Vidkun Quisling, a norvég fasiszta Nasjonal Samling (Nemzeti Egységpárt) vezetője szemléli meg a csapatait. A háború alatt Quisling vezette Norvégia nácipárti bábkormányát.
Megtekintés
We would like to thank Crown Family Philanthropies, Abe and Ida Cooper Foundation, the Claims Conference, EVZ, and BMF for supporting the ongoing work to create content and resources for the Holocaust Encyclopedia. View the list of donor acknowledgement.