Women survivors huddled in a prisoner barracks shortly after Soviet forces liberated the Auschwitz camp. [LCID: 31450b]

Auschwitz

Az auschwitzi komplexum volt a náci rezsim által létrehozott legnagyobb koncentrációs tábor. Három főtáborból állt, mindhárom táborban kényszermunkát végző rabokat tartottak fogva. Az egyik tábor hosszabb ideig haláltáborként is működött. A komplexum Krakkótól mintegy 60 km-re nyugatra feküdt, a háború előtt Felső-Szilézia területén húzódó német-lengyel határ közelében. Ezt a területet a náci Németország 1939-ben, Lengyelország megtámadása és elfoglalása után annektálta.

Az SS három főtábort alapított a lengyel város, Oswiecim közelében. Az Auschwitz I. tábort 1940 májusában, Auschwitz II-t (más néven Auschwitz-Birkenaut) 1942 elején, Auschwitz III-at (vagy Auschwitz-Monowitzot) pedig 1942 októberében hozták létre.

A legmegbízhatóbb becslések szerint az auschwitzi koncentrációs táborokban beleértve az Auschwitz-Birkenauban található haláltábort 1940 és 1945 között az áldozatok száma: zsidók (1 095 000 Auschwitzba deportált közül 960 000 meghalt); lengyelek (147 000 deportált közül 74 000 meghalt); roma (23 000 deportált közül 21 000 meghalt); szovjet hadifogoly (15 000 deportált és halott); és más nemzetiségűek (25 000 deportált közül 12 000 meghalt).

Becslések szerint az SS és a rendőrség legalább 1,3 millió embert deportált az auschwitzi táborokba 1940 és 1945 között, akik közül a tábori hatóság megközelítőleg 1,1 millió embert ölt meg.

AUSCHWITZ A TÁBOROK RENDSZERÉBEN

A táborkomplexum a Koncentrációs Táborok Felügyelőségének irányítása alá tartozott. A Felügyelőség eredetileg az SS Főhivatalának részlegeként, majd a II. világháború kezdete után az SS Műveleti Főhivatalának a részlegeként működött. 1942 márciusától a háború végéig a Koncentrációs Táborok Felügyelősége az SS Gazdasági és Igazgatási Főhivatalának volt alárendelve.

1943 novemberében az SS rendelkezése szerint Auschwitz-Birkenau és Auschwitz-Monowitz független koncentrációs táborokká alakultak. Auschwitz I. parancsnoka maradt az Auschwitzba rendelt összes SS-egység helyőrségparancsnoka, és a három táborvezető közül ő számított a rangidős tisztnek. A foglyok dokumentumainak kezeléséért és a kényszermunkák megszervezéséért felelős SS-hivatalok továbbra is Auschwitz I-ben kaptak helyet. 1944 novemberében Auschwitz II-t újra egyesítették Auschwitz I-gyel, Auschwitz III-at pedig átnevezték monowitzi koncentrációs tábornak.

A TÁBOR PARANCSNOKAI

Az auschwitzi koncentrációs tábor parancsnokai: Rudolf Höss SS-alezredes, 1940. májustól 1943. novemberig; Arthur Liebehenschel SS-alezredes 1943. novembertől–1944. május közepéig; és Richard Baer SS-őrnagy, 1944. május közepétől–1945. január 27-ig.

A független táborként működő Auschwitz-Birkenaut (1943 novemberétől 1944 novemberéig) a következő személyek irányították: Friedrich Hartjenstein SS-alezredes 1943. novembertől 1944. május közepéig, illetve Josef Kramer SS-százados május közepétől 1944 novemberéig.

A monowitzi koncentrációs tábor parancsnoka 1943 novemberétől 1945 januárjáig Heinrich Schwarz SS-százados volt.

AUSCHWITZ I.

Auschwitz I., a főtábor volt az Oswiecim közelében alapított első tábor. A munkálatok 1940 májusában kezdődtek el egy elhagyatott lengyel tüzérségi laktanyában, amely a város külterületén helyezkedett el.

Az SS irányításával a kényszermunkát végző foglyok egyre növelték a tábor területét. A tábor létrejöttének első évében az SS és a rendőrség egy körülbelül 40 négyzetkilométeres „fejlesztési területet” jelölt ki a tábor kizárólagos használatára.

Auschwitz első foglyai többek között olyan német rabok voltak, akiket korábban a németországi Sachsenhausenben működő koncentrációs táborba zártak visszaeső bűnözőkként, illetve a dachaui táborból érkezett lódzi, valamint a Generalgouvernement (a németek által megszállt Lengyelország nem annektált része, amely közigazgatásilag német Kelet-Poroszországhoz vagy a német megszállás alatt álló Szovjetunióhoz tartozott) krakkói kerületében található Tarnow városából származó lengyel politikai foglyok.

A legtöbb német koncentrációs táborhoz hasonlóan Auschwitz I. megépítésének három fő célja volt:

1) A náci rezsim és a lengyelországi német megszálló hatóságok vélt vagy valós ellenségeinek határozatlan ideig tartó fogva tartása;

2) megfelelő számú kényszermunkás biztosítása az SS építkezési (később pedig fegyver- és más hadianyaggyártó) vállalkozásai számára;

3) a népesség kis számú, nemkívánatos csoportjainak fizikai megsemmisítése, amelyet az SS és a rendőri hatóságok alapvető fontosságúként határoztak meg a náci Németország biztonsága érdekében.

Sok koncentrációs táborhoz hasonlóan Auschwitz I-ben is működött gázkamra és krematórium. Az SS mérnökei eredetileg egy ideiglenes gázkamrát hoztak létre a 11-es börtönblokk pincéjében. Később egy nagyobb, végleges gázkamrát alakítottak ki a krematórium részeként egy külön épületben, amely a fogolytáboron kívül állt.

Auschwitz I. kórházában, a 10-es barakkban (blokkban) orvosi kísérleteket folytattak. Áltudományos kutatásokat végeztek csecsemőkön, ikreken és törpenövésű embereken, a felnőtteket pedig erőszakkal sterilizálták és kasztrálták. Az auschwitzi orvosok közül a legismertebb Dr. Josef Mengele SS-százados volt.

A krematórium és az orvosi kísérletek barakkja között állt a „fekete fal”, ahol az SS-őrök több ezer foglyot végeztek ki.

AUSCHWITZ II.

Az Auschwitz II. vagy más néven auschwitz-birkenaui tábor építése 1941 októberében indult Brzezinka közelében.

Az Oswiecim mellett létesített három tábor közül itt tartották fogva a legtöbb rabot. Tíz körletre volt felosztva, amelyeket nagyfeszültségű szögesdrótkerítéssel választottak el egymástól, és Auschwitz I-hez hasonlóan SS-őrök őrizték, akik között 1942-től kutyás őrök is voltak.

A táborban volt női és férfi körlet, egy családi tábor a Németországból, Ausztriából és a Cseh-Morva Protektorátusból deportált romák (cigányok) számára, valamint egy másik tábor, ahol a theresienstadti gettóból érkezett zsidó családokat helyezték el.

Auschwitz-Birkenau halálgyárként is működött. Kulcsszerepet játszott az európai zsidók kiirtására irányuló német terv kivitelezésében. 1941 nyarán és őszén a német koncentrációs táborokban bevezették a Zyklon-B gázt a tömeggyilkosság új eszközeként. Szeptemberben az SS először tesztelte a Zyklon-B hatását az Auschwitz I. táborban. A „sikeres” kísérletek eredményeképpen az auschwitzi komplexum minden gázkamrájában bevezették a Zyklon-B gáz használatát.

Birkenau közelében az SS eredetileg két farmot alakított át gázkamrává. Az I. „ideiglenes” gázkamra 1942 januárjában lépett működésbe, de később lebontották. A II. ideiglenes gázkamra 1942 júniusától 1944 őszéig üzemelt. Az SS úgy ítélte meg, hogy ezek a létesítmények nem felelnek meg az Auschwitz-Birkenauban tervezett kapacitásnak.

1943 márciusa és júniusa között négy nagy krematóriumot építettek. Mindegyik három részből állt, egy vetkőztető helyiségből, egy nagy gázkamrából és az égetőkemencékből. Az SS Auschwitz-Birkenauban 1944 novemberéig folytatta a foglyok elgázosítását.

DEPORTÁLÁSOK AUSCHWITZBA

Gyakorlatilag minden olyan európai országból érkeztek zsidó deportáltak az auschwitz-birkenaui táborba, amelyet Németország megszállt, vagy amely szövetségben állt vele. A transzportok 1942 elejétől egészen 1944. nyár végéig érkeztek. A deportáltak országokra lebontott listája, hozzávetőleges számadatokkal: Magyarország: 426 000; Lengyelország: 300 000; Franciaország: 69 000; Hollandia: 60 000; Görögország: 55 000; Cseh- és Morvaország: 46 000; Szlovákia: 27 000; Belgium: 25 000; Jugoszlávia: 10 000; Olaszország: 7500; Norvégia: 690; egyéb (a koncentrációs táborokat is beleértve): 34 000.

A magyarországi deportálásokkal Auschwitz-Birkenau, a hatékonyságának csúcspontjára ért az európai zsidók megsemmisítésében. 1944. április vége és július eleje között nagyjából 440 000 magyar zsidót deportáltak, közülük körülbelül 426 000-et Auschwitzba. Körülbelül 320 000-en azonnal Auschwitz-Birkenau gázkamráiba kerültek, és nagyjából 110 000 foglyot kényszermunkára osztottak be az auschwitzi táborkomplexumban. Az SS-hatóságok sok magyar kényszermunkást hetekkel Auschwitzba érkezésük után továbbszállítottak Németország és Ausztria más koncentrációs táboraiba.

Összesen mintegy 1,1 millió zsidót deportáltak Auschwitzba. Az SS és a rendőri hatóságok körülbelül 200 000 további áldozatot is Auschwitzba küldtek, köztük mintegy 140 000–150 000 nem zsidó származású lengyelt, 23 000 romát és szintót (cigányt), 15 000 szovjet hadifoglyot és 25 000 más foglyot (szovjet polgári személyeket, litvánokat, cseheket, franciákat, jugoszlávokat, németeket, osztrákokat és olaszokat).

Az Auschwitz-Birkenauba újonnan érkezők szelektáláson estek át. Mivel az SS-tisztek többségüket alkalmatlannak ítélték a kényszermunkára, ők azonnal a gázkamrákba kerültek, amelyeket az áldozatok megtévesztése érdekében zuhanyzóknak álcáztak. A gázzal megölt emberek minden tulajdonát elkobozták, majd a „Kanadának” nevezett raktárhelyiségben válogatták szét a Németországba küldendő tárgyakat. Kanada a foglyok szemében az elérhetetlen gazdagságot szimbolizálta.

Auschwitzban legalább 960 000 zsidót öltek meg. A tábor további meggyilkolt áldozatai: 74 000 lengyel, 21 000 roma (cigány), 15 000 szovjet hadifogoly és 10 000–15 000 egyéb nemzetiségű (szovjet, cseh, jugoszláv, francia, német és osztrák) áldozat.

FOGLYOK LÁZADÁSA

1944. október 7-én néhány száz, Auschwitz-Birkenau IV-es krematóriumához beosztott fogoly fellázadt, miután megtudták, hogy velük is végezni fognak. A lázadók megöltek három őrt, és felrobbantották a krematóriumot, illetve a hozzá tartozó gázkamrát. Olyan robbanóanyagokat használtak, amelyeket a közeli fegyvergyárban dolgozó zsidó asszonyok csempésztek be a táborba.

A németek leverték a lázadást, és szinte az összes részt vevő rabot megölték. A robbanóanyagot becsempésző nőket 1945. január elején nyilvánosan felakasztották.

Az elgázosítás végül 1944 novemberében szűnt meg, amikor az SS Himmler parancsa értelmében leállította a még működő gázkamrákat. Az elgázosításhoz használt maradék létesítményeket is lerombolták, amikor 1945 januárjában a szovjet erők egyre közelebb értek.

AUSCHWITZ III.

A bunai vagy monowitzi néven is ismert harmadik auschwitzi tábort 1942 októberében alapították azon foglyok számára, akiket a Monowitz lengyel város külvárosában fekvő Buna szintetikusgumi-gyárba osztottak be kényszermunkára.

1941 tavaszán az I.G. Farben nevű német konglomerátum egy gyárat létesített itt, amelynek a vezetői a koncentrációs tábor lakóinak kényszermunkájával szándékoztak szintetikus gumit és üzemanyagot előállítani. Az I.G. Farben több mint 700 millió birodalmi márkát (1941-es árfolyamon 2,8 millió amerikai dollárt) fektetett az Auschwitz III. táborba. 1941 májusától 1942 júliusáig az SS foglyokat vezényelt át Auschwitz I-ből a „bunai részlegbe”, először gyalogosan, majd vasúton. (1942. július és október között leállt a foglyok gyárba történő szállítása tífuszjárvány és karantén miatt.) Miután Auschwitz III. 1942 őszén megépült, a Bunához beosztott foglyok ott laktak.

Auschwitz III-ban működött egy úgynevezett átnevelő munkatábor is olyan nem zsidó foglyoknak, akik a hatóságok szerint megszegték a németek által bevezetett munkafegyelmet.

AUSCHWITZI ALTÁBOROK

1942 és 1944 között az auschwitzi SS-hatóságok 44 altábort hoztak létre. Ezek közül néhány, például Budy, Rajsko, Tschechowitz, Harmense és Babitz a hivatalosan kijelölt „fejlesztési” zónán belülre esett. Mások, például Blechhammer, Gleiwitz, Althammer, Fürstengrube, Laurahuette és Eintrachthuette, Felső-Sziléziában voltak, a Visztulától északra és nyugatra. Egyes altáborok, például Freudental és Brünn (Brno), Morvaország területén jöttek létre.

Általában véve a mezőgazdasági termékeket előállító altáborok Auschwitz-Birkenau, az ipari tevékenységet folytató, fegyvergyártó és kitermelő (szénbányász vagy kőfejtő) táborok pedig Auschwitz-Monowitz felügyelete alá tartoztak. 1943. november után az adminisztratív felelősség felosztását formálisan is megerősítették.

Auschwitz lakóit hatalmas farmokon, többek között a rajskói kísérleti mezőgazdasági telepen dolgoztatták. Szénbányákban, kőfejtőkben, halászati vállalkozásokban és olyan hadiipari vállalatokban is végeztek kényszermunkát, mint például az 1941-ben alapított, az SS tulajdonában lévő Deutsche Ausrüstungswerke (DAW). A foglyok időről időre szelektáláson estek át. Ha az SS úgy ítélte, hogy túl gyengék a munka folytatásához, az auschwitz-birkenaui gázkamrákba szállították, majd megölték őket.

A kényszermunkára kiválogatott foglyokat Auschwitz I-ben regisztrálták, és azonosítószámot tetováltak a bal karjukra. Ezután munkára osztották be őket a főtáborban vagy az egyik altáborban.

AUSCHWITZ ÉS AZ ALTÁBOROK KIÜRÍTÉSE

1945. január közepén a szovjet erők közeledésének hírére az SS megkezdte az auschwitzi táborkomplexum kiürítését.

Közel 60 000 foglyot kényszerítettek arra, hogy nyugat felé meneteljenek. További ezreket még a táborokban, a halálmenetek elindulása előtt öltek meg.

Több tízezer foglyot, főleg zsidókat kényszerítettek arra, hogy 55 kilométert gyalogoljanak az északnyugatra fekvő Gliwicébe (Gleiwitz), vagy 63 kilométert nyugatra Wodzislawba (Loslau), Felső-Szilézia nyugati részébe. Az északnyugat felé tartó menethez csatlakoztak a Felső-Szilézia keleti részén található altáborok, például Bismarckhuette, Althammer és Hindenburg, a nyugat felé menetelőkhöz pedig a Felső Szilézia nyugati részén és az Auschwitztól délre található táborok, például Jawischowitz, Tschechowitz és Golleschau lakói.

Az SS-őrök mindenkit lelőttek, aki lemaradt vagy képtelen volt továbbmenni. A menetelő foglyokat a hideg, az éhezés és a viszontagságok még tovább tizedelték. Egyedül Gliwicébe menet legalább 3000 fogoly halt meg, Auschwitz és altáborainak evakuálása során összesen mintegy 15 000-en vesztették életüket.

Amikor megérkeztek Gliwicébe és Wodzislawba, a foglyokat fűtetlen tehervonatokra rakták, és németországi koncentrációs táborokba, elsősorban Flossenbürgbe, Sachsenhausenbe, Gross-Rosenbe, Buchenwaldba, Dachauba és az ausztriai Mauthausenbe szállították. A vonatút napokig tartott. Élelem, víz, szállás és takarók hiányában számos fogoly nem élte túl az utazást.

1945. január végén az SS és a rendőri hatóságok 4000 foglyot kényszerítették arra, hogy gyalog hagyják el Auschwitz-Monowitz egyik altáborát, Blechhammert. A gross-roseni koncentrációs táborba vezető út során az SS mintegy 800 foglyot ölt meg. Emellett Blechhammerben további 200 áldozatot végeztek ki, akik elrejtőztek vagy betegség miatt maradtak hátra. Rövid késlekedés után mintegy 3000 blechhammeri foglyot szállítottak Gross-Rosenből a németországi Buchenwald koncentrációs táborába.

AUSCHWITZ FELSZABADÍTÁSA

1945. január 27-én, amikor a szovjet hadsereg elérte Auschwitzot, Birkenaut és Monowitzot, és felszabadította a táborokat, megközelítőleg 7000, többnyire súlyos beteg és haldokló foglyot találtak.

További ajánlott irodalom

Berenbaum, Michael, és Yisrael Gutman (szerk.) Anatomy of the Auschwitz Death Camp. Bloomington: Indiana University Press, 1998.

Dlugoborski, Waclaw, és Franciszek Piper. Auschwitz, 1940–1945: Central Issues in the History of the Camp. Oswiecim: Auschwitz-Birkenau State Museum, 2000.

Langbein, Hermann. People in Auschwitz. Chapel Hill: University of North Carolina Press, 2004.

Levi, Primo. Survival in Auschwitz: The Nazi Assault on Humanity. New York: Collier Books, 1986.

Rees, Laurence. Auschwitz: A New History. New York: Public Affairs, 2005.

Swiebocka, Teresa (szerk.) Auschwitz: A History in Photographs. Bloomington: Indiana University Press; Varsó, Ksiazka i Wiedza, 1993.