Martin Niemöller: „Mikor a nácik elvitték...”

Az idézet

Mikor a nácik elvitték a kommunistákat, csendben maradtam, hisz nem voltam kommunista.

Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el, csendben maradtam, hisz nem voltam szakszervezeti tag.

Amikor a szocialistákat bezárták, csendben maradtam, hisz nem voltam szocialista.

Amikor a zsidókat bezárták, csendben maradtam, hisz nem voltam zsidó.

Amikorra engem vittek el, nem maradt senki, aki tiltakozhatott volna.

– Martin Niemöller

Ezt az idézetet Martin Niemöllernek, a neves német lelkipásztornak tulajdonítják. Néha tévesen „versként” is emlegetik.

A második világháború után Niemöller nyíltan beszélt saját korai bűnrészességéről a nácizmusban, és arról, hogy később hogyan változott meg a hozzáállása. A bűntudatról és a felelősségről szóló erőteljes szavai ma is hatnak.

A Niemöller-idézet az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeumában

A „Mikor a nácik elvitték...” kezdetű idézet az 1993-as megnyitása óta része a Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeuma (USHMM) állandó kiállításának. Niemöller szavai kezdetben a fő kiállításon belül egy szöveges panel részét képezték. Jelenleg az USHMM állandó kiállításának végén szerepelnek. Ezek a múzeum látogatói által elolvasott utolsó sorok, és intő jelként utalnak a holokauszt alatti passzivitásra és közönyre. Emellett erőteljesen felhívják a figyelmet az egyéni cselekvés avagy tétlenség következményeire.

Az idézet eredete

A háború utáni Németországban Martin Niemöller a náci rendszerrel való szembenállásáról volt ismert, mint a náci rezsim üldözöttje. 1946-ban előadókörutat tartott Németország szövetségesek által megszállt nyugati zónáiban. Niemöller nyilvánosan megvallotta tétlenségét és közömbösségét a nácik áldozatainak sorsa iránt. Olyan mondatokat használt, mint „nem szólaltam meg...” vagy „hallgatásba burkolóztunk”. Elmondta, hogy a náci rezsim első éveiben hallgatott, amikor a nácik más németeket üldöztek. A náci rezsim első áldozatai közül sokan baloldali politikai mozgalmak tagjai voltak, amelyeket Niemöller (aki konzervatív volt) hevesen ellenzett.

A nácik azonban hamarosan számos más embert és csoportot is üldözni kezdtek, beleértve magát Niemöllert is. A németek többsége nem tiltakozott a nácik tettei ellen. Ehelyett vagy támogatták a rezsimet, vagy közönnyel szemlélték honfitársaik szenvedéseit.

Niemöller úgy vélekedett, hogy a háború után sok német elutasította a szembenézést a nácizmusban való bűnrészességével. Előadásaiban fájdalommal mutatott rá, hogy a németek nem vállalták a felelősséget sem a nácizmusért, sem a német megszállás alatt álló országokban elkövetett atrocitásokért, sem a holokausztért. Úgy látta, a német állampolgárok a szomszédaikra, a feletteseikre vagy a náci szervezetekre, például a Gestapóra hárították a felelősséget.

Niemöller tehát úgy tekintett német honfitársaira, mint vallomásának elsődleges célközönségére. Szavaival mintát akart szolgáltatni a náci rezsimben való bűnrészesség személyes felvállalásához.

Miért létezik több változata is a Niemöller-idézetének?

A „Mikor a nácik elvitték...” kezdetű idézetnek több változata is ismert. Ennek oka, hogy maga Niemöller gyakran rögtönzött az előadásain, és előadásról előadásra megváltoztatta a felsorolt áldozatok listáját. Niemöller különböző időpontokban és különböző kombinációkban a következőket sorolta fel: kommunisták, szocialisták, szakszervezeti tagok, zsidók, Jehova tanúi, szellemi és fizikai fogyatékkal élők.

Az idézet egyes nyomtatott változataiban a protestánsok és a katolikusok is szerepelnek.1Footnote 11 Niemöller azonban bizonyára nem említette meg a protestánsokat az idézett beszédben. Nem maradt ugyanis csendben akkor, amikor a náci rezsim protestáns lelkészek ellen fordult. Míg a baloldali politikai mozgalmak tagjaival szemben távolságot tartott, Niemöller azonosult és szimpatizált a protestáns egyháztagokkal. Az is valószínűtlen, hogy Niemöller felsorolta a katolikusokat is a listában. Elmondása szerint a nácik csak 1937-es letartóztatása után vették célba a katolikusokat, és csak ezután kezdődött meg a folyamatos üldöztetésük. Niemöller ugyanakkor előadásaiban felhívta a figyelmet e felekezetek egyes papjai és tagjai által kifejtett ellenállásra.

Függetlenül attól, hogy pontosan mely szavakat használta, Niemöller üzenete változatlanul fontos maradt. Kimondja ugyanis, hogy a németek hallgatásukkal, közönyükkel és passzivitásukkal bűnrészesek voltak a nácik által végrehajtott bebörtönzésekben, üldözésben és emberek millióinak meggyilkolásában. Úgy érezte, hogy a protestáns egyházi vezetők hallgatása, beleértve a sajátját is, azért volt különösen felháborító, mert a pozíciójuk erkölcsi autoritással bírt.

Mára az idézet a közbeszéd és a populáris kultúra részévé vált. Olykor versként, vallomásként vagy aforizmaként hivatkoznak rá. Az idézetet gyakran átalakítják és politikai eszközként használják fel – sokszor olyan módon, amely nem mindig felel meg Niemöller eredeti szándékainak.

Ki volt Martin Niemöller?

Martin Niemöller a Német Császárságban született 1892. január 14-én. Huszonegy évesen a császári német haditengerészetnél kezdte meg tiszti karrierjét. Az I. világháború során (1914–1918) Niemöller tengeralattjáró-tisztként szolgált. A szövetséges hajók elsüllyesztésében játszott szerepéért 1917-ben rangos kitüntetést kapott: a Vaskereszt első fokozatát.

Niemöller elkötelezett nacionalista és antikommunista volt. Lesújtotta Németország I. világháborús veresége és a Német Császárság összeomlása. Emellett határozottan ellenezte a háború utáni új német kormányt, a Weimari Köztársaságot (1918–1933). Mivel Niemöller nem kívánta az új kormányt szolgálni, 1919-ben kilépett a haditengerészet kötelékéből.

1920-ban beiratkozott a münsteri egyetem teológiai szemináriumára. 1924-ben szentelték lutheránus lelkésszé. Az 1920-as években és az 1930-as évek elején jobboldali és antiszemita politikai pártokban és szervezetekben fordult meg.

Hogyan reagált Niemöller a náci rezsimre?

Niemöller 1933-ban lelkesen üdvözölte a Harmadik Birodalmat, mivel az összhangban volt jobboldali, antiszemita nézeteivel. 1933 márciusában a náci pártra szavazott.

Niemöller lelkesedése az Adolf Hitler vezette új kormány iránt azonban gyorsan alábbhagyott, amikor a náci rezsim elkezdett beavatkozni az egyházpolitikába. Hitler 1933-ban a Német Keresztények (Deutsche Christen), a protestáns egyházak radikális frakciója mögé állt. Ez a frakció a nácizmus és a kereszténység egyesítését tűzte ki célul. A Német Keresztények Jézust inkább árjának, mint zsidónak ábrázolták. A Biblia egyes részeit is igyekeztek megváltoztatni vagy elvetni. Céljuk az volt, hogy eltávolítsák a kereszténységből mindazt, amit „zsidó elemnek” tartottak. Ez magában foglalta a zsidó származású lelkészek eltávolítását is a protestáns egyház szolgálatából. Niemöller vezette a Német Keresztények és Hitler egyházpolitikájának ellenzékét.

Niemöller hozzáállása a náci rezsimhez 1934 januárjában még inkább megváltozott, miután találkozott Adolf Hitlerrel. Hitler és Niemöller illetve más prominens protestáns egyházi vezetők találkozójára azért került sor, hogy megvitassák az egyház és az állam kapcsolatát. Ezen a megbeszélésen nyilvánvalóvá vált, hogy a Gestapo (a német titkosrendőrség) lehallgatta Niemöller telefonját, illetve hogy a Lelkészi Támogató Szövetséget (Pfarrernotbund), melyet Niemöller közreműködésével alapítottak 1933-ban, szintén szoros megfigyelés alatt tartották. Hitler ellenségessége világossá tette Niemöller számára, hogy a protestáns egyház és a náci állam nem működhet együtt, hacsak a protestánsok nem hajlandók hitbeli megalkuvásra. Niemöller ezt elutasította.

Így Niemöller a náci egyházpolitika nyílt kritikusává vált. A Gestapo 1937. július 1-jén letartóztatta. Ezt követően Niemöller politikai fogolyként volt bebörtönözve nyolc évig. Számos vallási vezető nemzetközi szinten követelte a szabadon bocsátását. Niemöller azonban csak 1945 májusában szabadult, miután a szövetségesek legyőzték a náci Németországot.

Maradandó, mégis ellentmondásos örökség

A II. világháború vége után Niemöller ellenzéki szerepvállalása révén nemzetközi hírnévre tett szert. Nézetei miatt gyakran került viták középpontjába. Ellenezte például a szövetséges hatalmak háború utáni nácitlanítási politikáját. Úgy vélte, hogy ezek több kárral jártak, mint amennyi hasznot hoztak. A hidegháborúban sem volt hajlandó egyértelműen az Egyesült Államok oldalára állni. Emiatt egyes kritikusai kommunistának nevezték.

E viták ellenére Niemöllerre úgy emlékeznek, mint az egyik legjelentősebb németre, aki nyilvánosan elismerte a náci korszakban elkövetett saját erkölcsi hibáit, valamint nemzetének és egyházának hibáit. És aki továbbra is nyilvánosan beszélt a tétlenség és a németek felelőssége közötti kapcsolatról a zsidóság üldözésében és elpusztításában.