Ez a német propaganda-híradó a korábbi jeruzsálemi mufti, Hadzs Amin al-Husszeini arab nacionalista és jelentős muszlim vallási vezető Hitlerrel való első találkozását mutatja be. A Birodalmi Kancellária épületében tartott megbeszélésen Hitler elutasította al-Husszeini kérését, hogy Németország nyilvános nyilatkozatot tegyen – vagy egy titkos, de hivatalos megállapodást kössön –, amelyben: 1. ígéretet tesz arra, hogy nem foglal el arab földet, 2. elismeri az arabok függetlenségi törekvéseit és 3. támogatja a tervezett palesztinai zsidó állam „eltávolítását”. A Führer megerősítette, hogy a „palesztinai zsidó állam elleni harc” része lesz a zsidók elleni harcnak. Kijelentette, hogy: „folytatja a harcot a zsidó-kommunista európai birodalom teljes megsemmisítéséig”; és amikor a német hadsereg az arab világ közelébe ér, Németország „biztosítja majd az arab világot”, hogy „a felszabadulás órája elérkezett”. Ezután al-Husszeini „felelőssége lenne az arab hadművelet beindítása, melyet titokban előkészített”. A Führer kijelentette, hogy Németország nem fog beavatkozni az arabok belügyeibe, és hogy az egyetlen német „cél az arab térségben a brit hatalom védelme alatt élő zsidóság megsemmisítése lenne”.
A Führer találkozik a jeruzsálemi főmuftival, az arab nacionalizmus egyik legbefolyásosabb emberével. A főmufti a palesztinai arabok vallási vezetője, egyben legfőbb bírájuk és pénzügyi vezetőjük. Nacionalizmusa miatt az angolok folyamatosan üldözték, és huszonötezer font vérdíjat tűztek ki a fejére. Kalandos útja Olaszországon át Németországba vezetett.
We would like to thank Crown Family Philanthropies, Abe and Ida Cooper Foundation, the Claims Conference, EVZ, and BMF for supporting the ongoing work to create content and resources for the Holocaust Encyclopedia. View the list of donor acknowledgement.