Egy antiszemita német mesekönyv borítója, amelynek címe: „Rókának zöld mezőn, zsidónak, ha esküszik, ne higgy”. Németország, 1936.

Az antiszemitizmus szó a zsidókkal szembeni előítéletet, az irántuk érzett gyűlöletet jelenti. Legszélsőségesebb történelmi példája a holokauszt, amely 1933 és 1945 között az európai zsidóság államilag támogatott üldözését és legyilkolását jelentette a náci Németország és kollaboránsai által.

Az antiszemitizmus kifejezést egy német újságíró, Wilhelm Marr használta először 1879-ben a zsidók, illetve a 18. és a 19. századi, a zsidókkal összefüggésbe hozott különböző liberális, kozmopolita és nemzetközi politikai irányzatok iránti gyűlölet leírására. Többek között az egyenlő állampolgári jogok, az alkotmányos demokrácia, a szabadkereskedelem, a szocializmus, a pénzügyi kapitalizmus és a pacifizmus álltak a támadások célpontjában.

A zsidókkal szembeni gyűlölet azonban már a modern kor és az antiszemitizmus kifejezés létrejötte előtt megjelent. A történelem során az antiszemitizmus leginkább pogromokban és a zsidók elleni erőszakos zavargásokban nyilvánult meg, amelyeket sok esetben az állami hatóságok is bátorítottak. Ezeket a szervezett pogromokat gyakran vérvádak, azaz olyan hamis állítások váltották ki, amelyek szerint a zsidók keresztény gyermekek vérét használják fel rituális célokra.

Egy gyalogos megáll az antiszemita „Der Stürmer” (Rohamozó) című újság egy berlini vitrinben kifüggesztett példányát olvasni.

A modern korban az antiszemiták gyűlöleten alapuló ideológiája politikai vonatkozásokkal bővült. Németországban, Franciaországban és Ausztriában a 19. század utolsó harmadában antiszemita politikai pártok alakultak. Az olyan kiadványok pedig, mint a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei, táptalajt nyújtottak a zsidók nemzetközi összeesküvéséről szóló fondorlatos elméletek számára. A politikai antiszemitizmus egyik fő hajtóerejét képező nacionalizmus hívei gyakran próbálták a zsidókat megbízhatatlan állampolgárokként, hazaárulókként feltüntetni.

A 19. századi idegengyűlölő „völkisch” (népi nacionalista) mozgalom, amelynek a magját olyan német filozófusok, tudósok és művészek alkották, akik szerint a zsidó szellem idegen volt a germán kultúrától, olyan szemléletet alakított ki, amely szerint a zsidók nem tekintendők németeknek. A faji antropológia teoretikusai áltudományos érvekkel támasztották alá ezeket az elképzeléseket. Az 1919-ben alapított, majd Adolf Hitler által vezetett náci párt a különböző fajelméleteket politikai kifejezési formába öntötte. A náci párt részben a zsidóellenes propaganda révén tett szert népszerűségre. Milliók vásárolták meg Hitler Mein Kampf (Harcom) című könyvét, amely a zsidók eltávolítását követelte Németországból.

A berlini Opernplatz téren összegyűlt tömeg „németellenes” könyveket éget. Berlin, Németország, 1933. május 10.

Amikor a nácik 1933-ban hatalomra jutottak, a párt zsidóellenes gazdasági bojkottokat rendelt el, könyvégetéseket rendezett, és diszkriminatív zsidóellenes törvényeket vezetett be. 1935-ben a nürnbergi törvények faji alapon, „vér” szerint azonosították a zsidókat, és elrendelték az „árják” és „nem árják” teljes elkülönítését, ezzel legalizálva a faji alapú hierarchiát. 1938. november 9-én éjjel a nácik zsinagógákat romboltak le és zsidó tulajdonú üzletek kirakatait törték be Németországban és Ausztriában (ez az esemény a kristályéjszakai pogrom néven ismeretes). A kristályéjszakával megkezdődött a pusztítás időszaka, amelyben a náci antiszemitizmus legfőbb célja a népirtás kivitelezése lett.