Miután megszületett a müncheni egyezmény, és a csehek átadták a Szudéta-vidéket a németeknek, a német hatóságok Csehszlovákiába száműzték az ott élő pohorelicei zsidókat. A cseh kormány a menekültáradattól tartva nem volt hajlandó befogadni őket. A zsidó menekültek így arra kényszerültek, hogy a Brno és Pozsony közötti senki földjén táborozzanak a cseh-német határon.
Megtekintés1938. július 6. és 15. között 32 ország küldöttei gyűltek össze a franciaországi Evianban található Royal Hotelben, hogy a zsidó menekültek ügyéről tárgyaljanak. A menekültek kétségbeesetten próbáltak megszökni a németországi náci üldöztetés elől, azonban letelepedési engedély nélkül nem távozhattak külföldre. Az eviani konferencia szinte semmi változást nem eredményezett a legtöbb résztvevő nemzet bevándorlási politikájában. A nagyobb hatalmak – az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország – ellenezték a korlátlan bevándorlást, és ezzel nyilvánvalóvá tették, hogy nem kívánnak hivatalos lépéseket tenni a német zsidó menekültek helyzetének javítása érdekében.
MegtekintésA háború után 250 000, főleg kelet-európai zsidó túlélő került menekülttáborokba és ment nyugatra azzal a céllal, hogy később kivándoroljon Palesztinába. Ezt hívták úgy, hogy „Brihah” azaz „menekülés”. Ezen a felvételen zsidók illegálisan lépnek be Olaszország területére – vélhetően, hogy hajót béreljenek, és eljussanak Palesztinába. A britek korlátozták a zsidók bevándorlását Palesztinába, és az „illegális” bevándorlókat ciprusi fogolytáborokba vitték.
Megtekintés1946 júliusában a lengyelországi Kielcében egy pogromban negyvenkét zsidó ember vesztette életét, és rajtuk kívül körülbelül 50 sérült volt. Az esemény hatására több százezer zsidó indult útnak tömegesen Lengyelországból, valamint Kelet- és Közép-Európa más országaiból. A felvételen zsidó menekültek, a pogrom túlélői várják, hogy elhagyhassák Lengyelországot, és átkelhessenek Csehszlovákiába.
MegtekintésA II. világháború után a szövetségesek több millió menekültet telepítettek vissza a szülőhazájukba. Több százezren azonban, köztük több mint 250 000 zsidó menekült, nem tudtak vagy nem akartak hazatérni. A legtöbb zsidó menekült inkább elhagyta volna Európát, és Palesztinában vagy az Egyesült Államokban kívánt letelepedni. Az ENSZ Segélyezési és Helyreállítási Igazgatósága (UNRRA) az elfoglalt Németország és Ausztria területén található táborokban szállásolta el őket, amíg lehetségessé nem vált az áttelepítésük. A felvételen zsidó menekültek láthatók, akik a táborokban nevelik gyermekeiket és felkészítik őket egy későbbi palesztinai emigrálásra.
MegtekintésA II. világháború után a szövetségesek több millió menekültet telepítettek vissza a szülőhazájukba. Több százezren azonban, köztük több mint 250 000 zsidó menekült, nem tudtak vagy nem akartak hazatérni. A legtöbb zsidó menekült inkább elhagyta volna Európát, és Palesztinában vagy az Egyesült Államokban kívánt letelepedni. A szövetségesek a megszállt Németország területén található táborokban szállásolták el őket, amíg lehetségessé nem vált az áttelepítésük. Itt zsidó cionisták tüntetnek a németországi Zeilsheimben a menekülttáborba kényszerítésük ellen. Azt követelik, hogy engedélyezzék számukra a kivándorlást Palesztinába.
MegtekintésA II. világháború végén az európai szövetséges hatalmak több millió menekültet segítettek hazajutni Németország területéről. A fennmaradó 1,5–2 millió zsidó és nem zsidó menekült nem tudott vagy nem kívánt visszatérni a háború előtti otthonába. A bevándorlást korlátozó rendelkezések miatt más európai országok és az Egyesült Államok sem tudták nagy számban befogadni őket. Németország megszállt területein maradtak, amíg nem sikerült letelepedési jogot szerezniük egy másik országban. Ezen a felvételen, amelyet több mint négy évvel a háború után forgattak, Münchenben tartózkodó menekültek csomagolnak és szállnak egy amerikai repülőgép fedélzetére, hogy az Egyesült Államokba utazzanak.
Megtekintés
We would like to thank Crown Family Philanthropies, Abe and Ida Cooper Foundation, the Claims Conference, EVZ, and BMF for supporting the ongoing work to create content and resources for the Holocaust Encyclopedia. View the list of donor acknowledgement.