A II. világháború és a holokauszt

A holokauszt az európai zsidóság államilag támogatott, szisztematikus üldözését és megsemmisítését jelentette a náci Németország és kollaboránsai által 1933 és 1945 között. Áldozatai elsősorban zsidók voltak – közülük hatmilliót megöltek. Faji, etnikai vagy nemzeti alapon a romák (cigányok), a testi és szellemi fogyatékosok és a lengyelek is a kiirtani vagy megtizedelni kívánt csoportok közé tartoztak. További milliók, köztük homoszexuálisok, Jehova tanúi, szovjet hadifoglyok és a politikai ellenzék tagjai váltak a súlyos elnyomás és gyilkosságok áldozataivá a náci zsarnokság alatt.

A náci párt 1933-ban jutott hatalomra Németországban. Elképzeléseik szerint a német egy biológiailag „felsőbbrendű” faj, amelyet az „alsóbbrendű” fajokkal a túlélésért folytatott harc miatt a kihalás fenyeget. Elsősorban a zsidókban látták a "német (árja) fajt" fenyegető legsúlyosabb biológiai veszélyt.

Adolf Hitler arra törekedett, hogy a német hatalmat kiterjessze Közép-Európában. 1938-1939-ben annektálta Ausztriát és feldarabolta Csehszlovákiát.

A kristályéjszakai pogromok erőszakhulláma után a nácik megszervezték a német és ausztriai zsidók első szisztematikus összegyűjtését. A kristályéjszaka után nagyjából 30 000 zsidó férfit deportáltak Dachauba és más koncentrációs táborokba.

Németország 1939 szeptemberében megszállta Lengyelországot, és ezzel kirobbantotta a II. világháborút. A lengyel hadsereget heteken belül legyőzték. Nagy-Britannia és Franciaország Lengyelország oldalán hadat üzent a németeknek. A Németországgal kötött titkos egyezmény értelmében a szovjet erők 1939-ben elfoglalták Kelet-Lengyelországot, de 1941-ig hivatalosan semlegesek maradtak a háborúban.

A németek sok százezer lengyelt öltek meg vagy telepítettek át, hogy új életteret teremtsenek a „felsőbbrendű germán fajnak”. A megüresedett ingatlanokba német családok költöztek be. A német hatóságok a városokon belül kialakított gettókba kényszerítették a zsidó lakosságot, ahol a zsidóknak német felügyelet alatt, rettenetes nyomorban kellett élniük.

A következő két év során a németek sorozatos győzelmeket arattak Dánia és Norvégia, a németalföldi államok (Belgium, Hollandia és Luxemburg), valamint Franciaország megszállásával. Ahogy a német csapatok 1940 júniusában Párizs közelébe értek, Olaszország – Németország tengelyhatalmi szövetségese – hadat üzent Nagy-Britanniának és Franciaországnak.

Eközben a Szovjetunió megtámadta Finnországot, annektálta Románia két keleti határtartományát, és elfoglalta a balti országokat (Litvániát, Lettországot és Észtországot). Szlovákia, Magyarország, Románia és Bulgária, illetve később Finnország és Horvátország a németek szövetségese lett. 1941 tavaszán a tengelyhatalmak feldarabolták Jugoszláviát, és elfoglalták Görögországot.

1941 júniusában Németország megtámadta a Szovjetuniót. A német erők mélyen behatoltak a szovjet területekre. Ez a harc egyben ideológiai küzdelem is volt. A német harcoló alakulatok nyomában mozgó kivégzőosztagok (Einsatzgruppen), német közrendészeti egységek és más SS-alakulatok a német hadsereg támogatásával megkezdték a zsidók és más áldozatok tömeges kivégzését. Az osztagok több mint 1,5 millió zsidó férfit, nőt és gyermeket lőttek le. A német rendőri és katonai hatóságok a megszállt Jugoszlávia és Kelet-Lengyelország területén is tömegmészárlásokat hajtottak végre.

Az erősödő szovjet ellenállás miatt a német előrenyomulás megtorpant, és a németek nem tudták elfoglalni a kulcsfontosságú Leningrádot és Moszkvát. Az 1942 nyarán indított második német offenzíva a németek térnyerését eredményezte délkeleten, a Volga felé és az észak-kaukázusi régióban.

Amikor a német előrenyomulás keleten megakadt, Németország egyre nagyobb figyelmet fordított arra, hogy Európában megerősítse a hatalmát. 1942-ben a zsidók szisztematikus kiirtását is kiterjesztették a felügyeletük alá vont vagy elfoglalt területekre. Az SS és a rendőrség német tisztjei haláltáborokat hoztak létre a megszállt Lengyelországban, ahol a zsidó lakosság száma és népsűrűsége is viszonylag magas volt. Az általuk elfoglalt más európai területekről is ide deportálták a zsidókat, elsősorban vasúton. A tömeggyilkosságokhoz elsősorban szén-monoxidot vagy Zyklon-B gázt (hidrogén-cianidot) használtak.

1942 végén és 1943 elején a szovjet csapatok ellentámadásba mentek át, és megkezdték a németek által megszállt területek felszabadítását. Nyugaton 1943 nyarán a szövetséges erők lerohanták Szicíliát és az olasz félszigetet. 1944 júniusában a szövetségesek partra szálltak Észak-Franciaországban, és megkezdték Nyugat-Európa felszabadítását. Közben a szovjet csapatok elérték Németország keleti határait.

Ahogy a szövetséges csapatok hátrálásra kényszerítették a német erőket, egymás után érték el a több tízezernyi foglyot őrző koncentrációs táborokat. Megakadályozandó, hogy nagyszámú fogoly jusson a szövetségesek kezére, a németek sok tábort kiürítettek, és több ezer foglyot kényszerítettek, hogy Németország belső területei felé meneteljenek. A rabok ezeket az erőltetett meneteket „halálmeneteknek” hívták.

1945 tavaszára a megmaradt koncentrációs táborokban uralkodó körülmények rengeteg áldozatot követeltek. A túlzsúfolt és mocskos táborokban tömegével haltak meg az alapvető ellátást is nélkülöző emberek. Az 1945 januárjában még életben lévő foglyok mintegy fele meghalt a háború végéig.

A II. világháború Európában akkor ért véget, amikor a német fegyveres erők 1945 májusában feltétel nélkül megadták magukat. Több millió más áldozatuk mellett a náci Németország és kollaboránsai Európa zsidó lakosságának közel kétharmadát kiirtották. A szörnyű bűntett, amelyet ma holokausztnak nevezünk, több száz, köztük számos évzszázadok óta fennálló zsidó közösséget semmisített meg örökre.