A holokauszt során az SS legalább 152 000 embert pusztított el a chelmnói haláltáborban, mintegy 50 kilométerre északnyugatra a lengyelországi Lodz városától. Ez volt az első olyan állandósult létesítmény, amelyben tömegesen gázosítottak el zsidókat. A kivégzőközpont a Chelmno város területén álló egyik urasági birtokból, valamint egy közeli, hatalmas erdei tisztásból állt. A tábori állomány és az őrök a város más épületeiben szálltak meg, a birtokot és az erdei tábort pedig magas fakerítésekkel vették körül.

Az SS és a rendőrség 1941. december 8-án kezdte meg a gyilkosságokat Chelmnóban. Első áldozataik a közeli területeken élő zsidó lakosok voltak, akiket teherautókon szállítottak a helyszínre. Az SS-tisztek, akik gyakran orvosok fehér köpenyére emlékeztető ruhát hordtak, azt mondták a deportáltaknak, hogy Németországba viszik őket munkásnak, de először meg kell fürdeniük. Bevezették őket a házba, ahol le kellett vetkőzniük, és át kellett adniuk az értékeiket. Az őrök egy rámpán terelték le a meztelen embereket egy nagyméretű teherautó rakterébe, melyben egyszerre 50-70 személy fért el. Amikor a jármű megtelt, az ajtókat bezárták. Egy szerelő csövet csatlakoztatott a teherautó kipufogójához, és beindította a motort, mire a raktér megtelt szénmonoxiddal, a foglyok pedig megfulladtak. Ezután a csövet leszerelték, és a teherautóval az erdei táborhelyre hajtottak, ahol a holttesteket tömegsírba borították. A még életben maradt foglyokat agyonlőtték.

1942. január 16-án az SS és rendőrség zsúfolt tehervagonokban deportálni kezdte a lodzi gettó zsidó lakosságát a chelmnói táborba. Ezek a transzportok olyan zsidókat érintettek, akik eredetileg Németországból, Ausztriából, Bohémiából, Morvaországból és Luxemburgból érkeztek. A Chelmnóban meggyilkolt további áldozatok közé tartozott több ezer roma (cigány), valamint sok száz lengyel és szovjet hadifogoly. Több tucat zsidó deportáltat kényszerítettek arra, hogy vegyék ki a holttesteket a teherautókból, és temessék tömegsírokba őket. Mivel a sírok gyorsan megteltek, és a bomló tetemek szaga kezdte átjárni a közeli falvakat, 1942 nyarán az SS és a rendőrség elrendelte, hogy a testeket inkább égessék el a vasúti pályák anyagából készített szabadtéri „kemencék”-ben. A temetéseket végző kényszermunkásokat bizonyos idő elteltével szintén megölték, és helyükre másokat állítottak az újonnan érkezettek közül.

Az SS és a rendőrség 1943 márciusáig vezetett Chelmóban a gyilkosságokat, majd 1944 júniusa és júliusa alatt egy rövid időre újrakezdték, ezzel támogatva a lodzi gettó zsidó lakosainak likvidálást. 1944 szeptemberétől kezdve a zsidó foglyok egy részét arra kényszerítették, hogy kiássák és elégessék a tömegsírokba temetett holttestek maradványait, és ezáltal eltüntessék a mészárlások nyomait. A munka elvégzése után az SS és a rendőrök a 80 fős különítménynek mintegy felét kivégezték. A németek a szovjet hadsereg közeledtének hírére 1945. január 17-én elhagyták a chelmnói haláltábort.