Halálmenetek (rövidített cikk)
1944 nyarán masszív kelet-belorussziai támadás tette lehetővé a szovjet csapatok számára, hogy most először egy nagyobb náci koncentrációs tábort is elfoglaljanak, a Lublin melletti Majdaneket. A gyors előrenyomulás miatt az SS-nek nem volt ideje a tábor kiürítésre, így a felszabadításról forgatott filmfelvételek és a túlélőkkel készített interjúk alapján a szovjet és a nyugati média egyaránt a nyilvánosság elé tárhatta az attrocitásokat. Nem sokkal ez után Heinrich Himmler SS-vezér elrendelte, hogy minden koncentrációs tábor minden lakóját telepítsék át a nyugatabbra fekvő területekre: az SS-hatóságok egyrészt nem akarták, hogy a túlélők elmondhassák történeteiket a szövetséges felszabadítóknak, másrészt szükségük volt a munkaerőre a fegyvergyártáshoz.
1944 nyári és kora őszi hónapjaiban az evakuálások jó részét vasúton hajtották végre. Azonban ahogy közeledett a tél és a szövetségesek hadereje, az SS hatóságok egyre gyakrabban indították útnak gyalogosan is a foglyokat. 1945 januárjára a Harmadik Birodalom a katonai vereség szélére került. Miközben az evakuálás sikere mindinkább az erőltetett meneten vagy nyitott tetejű vasúti kocsikon múlott, egyre többen haltak meg út közben a kimerültség és a viszontagságok miatt. A foglyok ebből érhető módon arra következettek, hogy a németek meg akarják ölni őket a menetelésekkel, s ezért nevezhették el - valószínűleg maguk a fogvatartottak - a kényszerű kiürítéseket „halálmenetek”-nek.
Az evakuálások során az SS-őrök brutális bánásmódban részesítették a foglyokat. Nyílt parancsra százával lőtték le azokat, akik összeestek, nem tudták tartani a lépést a sorban, vagy már képtelenek voltak kiszállni a vonatokból, hajókból. Az embert próbáló körülmények, az éhség és a kimerültség miatt ezrek vesztették életüket. Az erőltetett menetek különösen jellemzőek voltak 1944 utolsó és 1945 első hónapjaira, amikor az SS Németország belseje felé terelte a foglyokat. A főbb evakuációs műveletek közé tartozott az auschwitzi, a stutthofi és gross-roseni tábor lakóinak áthelyezése Buchenwaldba, Flossenbuergbe, Dachauba és Sachsenhausenba 1944-45 telén; majd Buchenwaldból és Flossenbuergből szintén Dachauba, illetve Mauthausenba 1945 tavaszán; továbbá Sachsenhausenből és Neuengamméból észak felé, a Balti-tengerhez a háború utolsó heteiben.
Ahogy a szövetséges erők Németország belseje felé nyomultak, sok százezer foglyot szabadítottak fel, több ezret éppen aközben, mikor a nyílt terepen meneteltek a kényszerevakuálások miatt. Németország a nyugati fronton 1945. május 7-én, keleten pedig május 9-én tette le a fegyvert feltétel nélkül. A hatóságok szinte a háború utolsó napjáig masíroztatták a foglyokat a Birodalom különböző pontjai felé.