A közrendészet (Ordnungspolizei)

A közrendészet (Ordnungspolizei, Orpo) a náci Németország egyenruhás rendőri szerve volt. 

Az egyenruhás rendőrök feladata általában az, hogy fenntartsák a rendet, irányítsák a forgalmat, valamint intézkedjenek balesetek és bűncselekmények esetén. A náci közrendészet is foglalkozott ezekkel a hétköznapi feladatokkal. Tagjai emellett azonban szörnyű bűntettek elkövetésében is részt vettek. 

A II. világháború és a holokauszt története iránt érdeklődők közül a legtöbben hallottak már a leghírhedtebb náci szervezetekről, például a Gestapóról és az SS-ről. A közrendészet rendőrei kevésbé ismert, ugyanakkor jelentős szerepet játszottak a holokausztban. Gyakran ők biztosítottak további ember erőforrást a náci Németország más rendfenntartó szervezetei által elkövetett bűntettekhez.  

A közrendészet létrehozása

A nácik 1933 januárjában vették át a hatalmat. Korábban, a weimari köztársaság (1918–1933) időszakában Németországban több egyenruhás rendőri erő is működött decentralizált szervezetekként. 

1936-ban ezek a rendőrségek betagozódtak az új Közrendészet Központi Hivatala (Hauptamt Ordnungspolizei) alá. Ez a hivatal az egyenruhás rendőri erők központosított szervévé vált. Az intézmény élén a közrendészet vezetője (Chef der Ordnungspolizei), Kurt Daluege állt. Daluege hosszú ideje vezető tisztet töltött be az SS-ben. Heinrich Himmler hosszú ideje tervezte az SS és a rendőrség egyesítését – ez az átszervezés is ezt a célt szolgálta. 

A közrendészet alá három különböző típusú egyenruhás erő tartozott. Ezeket az általuk felügyelt közösség lakosságszáma és népsűrűsége alapján szervezték meg:

• a csendőrség a városokon kívüli területekért felelt;
• a közösségi rendőrség, a Gemeindepolizei a kisvárosokért; 
• a védelmi rendőrség, azaz a Schutzpolizei (Schupo) pedig a nagyvárosokat felügyelte.

Emellett a tűzoltóságok, a mentőszolgálatok és a sürgősségi egészségügyi szolgálatok is a közrendészet alá tartoztak.

Náci hatalomátvétel a közrendészetben és a zsidóellenes erőszak megjelenése 

Az 1930-as években a közrendészet továbbra is ellátta szokott feladatait. Többek között irányították a forgalmat, fenntartották a rendet és igyekeztek megelőzni a bűncselekményeket. De ahogy a korszakban oly sok mindent, a nácik a közrendészetet is a maguk képére formálták. Ezt a szervezetet is a náci rezsim ideológiájának szolgálatába állították. 

Az egyenruhás rendőrök a náci állam ügynökeiként működtek, például az ő feladatuk is volt a náci törvények, köztük a zsidóellenes rendelkezések betartatása is. A közrendészet ritkán lépett közbe, ha zsidókat vagy a zsidók magántulajdonát kellett volna megvédeni a törvénytelen náci erőszaktól. Még akkor sem, ha ezek az erőszakos cselekmények egyértelműen törvényellenesek voltak, és megzavarták a közrendet. 

A közrendészet rendőrei szinte sosem tartóztatták le az efféle bűncselekmények náci elkövetőit. 1935 júliusában például Osterode (Ostróda) városának rendőrei tétlenül nézték végig, ahogy egy kamaszfiúkból álló csapat megver egy zsidó férfit az utcán. A fiúk egyikét sem tartóztatták le. 

Radikalizálódás a háború alatt 

A rendőrség szerepe megváltozott, amikor Németország 1939. szeptember 1-jén megtámadta Lengyelországot, és kezdetét vette a II. világháború. 

A német hadsereget különféle rendőri egységek kísérték. Köztük volt az Einsatzgruppen. A közrendészet rendőrei Lengyelországban is teljesítettek szolgálatot. Ezeket az egységeket rendészeti zászlóaljaknak nevezték (Polizei-Bataillone). A zászlóaljak militarizált egységek voltak, amelyek biztonsági feladatokat láttak el a frontvonalak mögött, de sokszor a harcokban is részt vettek. Mind az Einsatzgruppen, mind a rendészeti zászlóaljak kivették a részüket a zsidók és a lengyelek ellen végrehatott mészárlásokból.

A közrendészet kibővítése

A náci vezetés megítélése szerint a rendészeti zászlóaljak jól végezték feladatukat Lengyelország inváziója során. A nácik úgy vélték, a közrendészet hasznos szerepet tölthet be a megszállás fenntartásában és a jövőbeni hadműveletekben. Ezért a közrendészet vezetője, Kurt Daluege úgy határozott, hogy új egységeket hoz létre. Ez azért is volt fontos, mert így ezeket a fiatal férfiakat nem lehetett besorozni a hadseregbe. 

Daluege létrehozott egy 95 ezer fős tartalékos rendfenntartó szervet. A tartalékos csoport harmincas éveikben lévő, nem létfontosságú feladatot ellátó férfiakból állt. Daluege emellett elhatározta, hogy további 26 ezer fiatalabb férfit is toboroz a rendfenntartókhoz. Ezeknek az újoncoknak állandó feladatot szánt. 

Daluege felhívására főként olyan húszas éveikben lévő férfiak jelentkeztek, akik szerették volna elkerülni, hogy besorozzák őket, vagy rendőri karrierről álmodoztak. Az újoncok és a tartalékosok a náci ideológián alapuló, militarizált kiképzést kaptak, amely ugyanakkor a szokásos rendőri tevékenységekre is kiterjedt. A katonai képzésben is részesülő férfiakba belenevelték a náci ideológiát.

Az új rendőrök bevetése

Az újoncok és a tartalékosok nagy részét körülbelül 550 főt számláló rendőrzászlóaljakba szervezték, amelyek élén tapasztalt rendfenntartók és fiatal, újonnan kinevezett elit náci tisztek álltak. 

Ezek a zászlóaljak már 1940 elején megjelentek a megszállt területeken, többek között Norvégiában és Hollandiában (amelyeket 1940-ben foglaltak el a németek). Másokat a lengyelországi főkormányzóságba és a Németország által a közelmúltban annektált lengyel területekre rendeltek. De szolgáltak a Cseh és Morva Protektorátusban is. Ezek a zászlóaljak számos különféle feladatot teljesítettek. Például épületeket és hidakat őriztek, hogy megakadályozzák a szabotázst. 

A rendőri egységeket általában földrajzi alapon szervezték meg, és számozással látták el. Például a 309-es rendőrzászlóalj fiatal újoncokból állt, Köln vidékéről származott, és 1940 szeptemberében küldték ki a főkormányzóság Radom körzetébe. 

A közrendészet a németek által megszállt Lengyelországban

1939-től és 1940-től kezdve a közrendészet tagjai különleges kegyetlenséget tanúsítottak az elfoglalt Lengyelországban. Többek között részt vettek a német megszálló erőkkel együtt a zsidók és a lengyelek náci rezsim által szervezett üldözésében. 

A közrendészet segített összegyűjteni a kényszermunkára szánt lengyeleket, akiket Németország és a megszállt területek különböző részeire hurcoltak. Emellett megtorlásul gyilkosságokat is elkövettek. A közrendészet tagjai a német megszállók elleni legkisebb ellenállás miatt is kivégeztek lengyeleket. Számos dokumentált eset bizonyítja a gyilkosságokat.  Megtörtént, hogy már azért is kivégzés járt, ha egy lengyel véletlenül beleütközött egy német rendőrbe, leköpött egy német hivatalnokot, vagy megkérdőjelezte a németek fennhatóságát.  

A közrendészet rendőrei rendszeresen megalázták a zsidókat. Többször megtörtént, hogy leborotválták a vallásos zsidó férfiak szakállát, ezzel a gyakori antiszemita inzultussal a zsidók vallási hagyományait akarták kigúnyolni. A zsidókat emellett más bántalmazások is érték, rendszeresen előfordult, hogy megverték őket.  Sok esetben nyilvánosan megalázták őket azzal, hogy táncolniuk vagy gimnasztikai gyakorlatokat kellett végezniük a gúnyolódó bámészkodók előtt. 

A később kialakított zsidó gettók őrzésével is a közrendészetet bízták meg. 1942 januárjában a 61-es rendőrzászlóalj egyik osztagát is a varsói gettóba rendelték. A rendőrök büntetlenül kegyetlenkedhettek a gettó lakóival, sokszor minden ok nélkül agyonlőttek járókelőket. Áldozataik halálát még meg is ünnepelték.   

A rendőrzászlóaljak hozzájárultak Lengyelország „németesítéséhez”. A terv célja az volt, hogy átrajzolja Kelet-Európa demográfiai térképét. Ennek során a nácik több százezer embert (zsidókat és nem zsidókat egyaránt) kényszerítettek otthonuk elhagyására, hogy helyet teremtsenek a német telepeseknek. 

A közrendészet kisebb osztagai a németek által megszállt lengyel vidékre is kirendelték. Itt biztonsági feladatokat láttak el, segítve a nagyobb és könnyebben mobilizálható zászlóaljak munkáját.  A nagyobb csapatokkal ellentétben azonban ezek a kisebb osztagok általában több hónapon vagy akár több éven át maradtak a településen. Ez a helyiek számára azt jelentette, hogy a megszállók büntetlenül kegyetlenkedhettek. 

A Szovjetunió elleni német támadást követően

A rendőri egységeket azzal bízták meg, hogy a frontvonalak mögött segítsenek a katonaságnak a rend fenntartásában. Köztük voltak az Einsatzgruppen és a közrendészet zászlóaljai is. 1941-ben különösen gyilkos feladatot katpak.

1941 júniusában a náci Németország megtámadta a kommunista Szovjetuniót. Ezzel az invázióval a németek megszegték a szovjetekkel kötött megnemtámadási szerződést. A nácik egyik célja a Szovjetunió alapító eszméjével, a kommunizmussal való leszámolás, a másik célja a  Lebensraum (élettér) megszerzése volt.  A náci rezsim kelet felé akart terjeszkedni, ugyanakkor Európának ezen a részén évszázadok óta nagy létszámú zsidó közösségek éltek. 

A német katonai és rendőri hatóságok utasítást kaptak, hogy folytassanak könyörtelen háborút a náci Németország vélt faji és ideológiai ellenségei ellen. 1941 júniusát követően a közrendészet zászlóaljai zsidók és a térség más lakói ellen elkövetett tömegmészárlásokban vettek részt. Ezeket a műveleteket az Einsatzgruppennel, valamint az SS és a rendőrség más egységeivel közösen végezték. 1941. június 27-én a 309-es rendőrzászlóalj szörnyű mészárlást hajtott végre a nem sokkal kevéssel korábban elfoglalt Białystok városában. 2000-3000 zsidót öltek meg. Több száz áldozatra rágyújtották a Nagy Zsinagógát, így elevenen elégtek odabent. 

A németek 1941 nyarán és őszén különösen sok tömeges agyonlövést hajtottak végre. Ezekért elsősorban az Einsatzgruppen, a német hadsereg és a közrendészet zászlóaljai voltak a felelősek. A rendőrzászlóaljak részt vettek a II. világháború több hírhedt tömegmészárlásában. Szeptemberben a 45-ös, a 303-as és a 314-es rendőrzászlóalj is gyilkolt a megszállt Kijev határában, Babij Jar közelében elkövetett tömegmészárlások során. Több mint 33 ezer zsidót lőttek agyon ebben az akcióban. 

A közrendészet, a deportálások és a „végső megoldás”

Bár a pontos dátumot nehéz meghatározni, 1941 folyamán a nácik eldöntötték, hogy megölik az összes európai zsidót. Ezt a tervet a „zsidókérdés végső megoldásának” nevezték.  

A nácik haláltáborokat építettek, amelyekben európai zsidók tömegeit gyilkolták meg. A közrendészet tagjai általában nem voltak jelen a haláltáborokban. Viszont kulcsszerepük volt abban, hogy biztosítsák, a zsidókat gyorsan és jól szervezetten szállítsák el ezekbe a megsemmisítő táborokba. A közrendészet tagjai gondoskodtak arról, hogy a németek által megszállt Európa minden részéből a zsidók megérkezzenek a haláltáborokba. Ők segédkeztek többek között a varsói gettóból, Berlinből és Budapestről induló deportáló vonatoknál.

A végső megoldás részeként a németek az elfoglalt Kelet-Európában megkezdték a gettókba zárt zsidók kiirtását is. 1941 végétől kezdve a közrendészet is részt vett a németek által „likvidálásnak” nevezett műveletekben, amelyek során szisztematikusan felszámolták a gettókat és megölték az ott élő zsidókat. Az SS és a rendőri egységek, köztük a közrendészet a közelben ásott tömegsírokba lőtte a zsidókat, vagy deportálta őket. A deportáltakat általában haláltáborokba vitték. Ezt követően a közrendészet segített a bujkáló és a deportálást addig elkerülő zsidók felkutatásában.

A náci Németországban (amely ekkor Németország mellett Ausztriát és a Cseh és Morva Protektorátust is lefedte) a közrendészet felelőssége volt a helyi zsidó közösségek kitoloncolását végző vonatok őrzése. 1942. június 14-én például mindössze tizenhat bécsi rendőr őrizte a sobibóri haláltáborba tartó járatot. A Bécs és Sobibór közötti út három napon át tartott, és a vonaton közel 1000 zsidó érkezett a haláltáborba. Szinte mindannyiukat azonnal megölték. 

A közrendészet egységei gyakran legalább az út egy részére elkísérték a német megszállás alatti területekről induló vonatokat, összesen mintegy 700 ilyen deportáló járat őrzésében vettek részt. Ezek a vonatok a náci Németország mellett többek között Belgiumból, Franciaországból, Magyarországról, Hollandiából és Szlovákiából indultak. Emellett a rendőrség tagjai a kelet-európai gettókban is közreműködtek a zsidók deportálásában. A közrendészet így több százezer zsidó megölésében vállalt szerepet. Szinte biztos, hogy tisztában voltak vele, milyen végzetes sors vár a vagonokba zsúfolt emberekre.

A háborút követően azonban a közrendészet tagjainak többsége azt állította, nem vett részt a nácik bűntetteiben.