Blanka a lengyelországi Lódz városában élő, összetartó család egyetlen gyermeke volt. Édesapja 1937-ben halt meg. Lengyelország német megszállása után Blanka és édesanyja Lódzban maradt Blanka nagymamájával, aki nem tudott utazni. 1940-ben több rokonukkal együtt őket is a lódzi gettóba kényszerítették, ahol Blanka egy pékségben dolgozott. Később ő és édesanyja a lódzi gettó kórházában dolgozott, egészen 1944-ig, amikor a ravensbrücki táborba deportálták őket Németországban. Ravensbrückből a sachsenhauseni altáborba kerültek. Blankát arra kényszerítették, hogy egy repülőgépgyárban dolgozzon (Arado-Werke). Édesanyját egy másik táborba küldték. 1945 tavaszán a szovjet erők felszabadították Blankát. Elhagyott házakban megszállva Blankának sikerült visszajutnia Lódzba. Megtudta, hogy minden rokona meghalt, és az édesanyja sem élte túl. Ezután Blanka nyugatra, Berlinbe ment, végül egy menekülttáborba érkezett. 1947-ben az Egyesült Államokba emigrált.
Amikor a kiürítés után munkába menet átsétáltunk a gettón, furcsa érzés fogott el. Üres utcák, nyitott ablakok, a szél lebegtette a függönyöket. Sehol egy ember. Egyszer mintha egy embert vagy egy gyertyát láttunk volna az egyik ablakban, és persze elfordítottuk a tekintetünket, hogy a német kíséretünk ne vegye észre, hogy volt ott valaki. 1944 novemberében ránk is sor került, minket is elvittek. A kórházból mindenkit kihoztak a marhavagonokhoz, és felraktak minket. Szörnyű volt, mert az embereknek állniuk kellett. Nem tudtunk leülni vagy leguggolni. Ha valaki beteg volt vagy haldoklott, akkor állva halt meg. Egyszerűen elviselhetetlen volt. A víz volt a legrosszabb… a víz hiánya, a szomjúság volt a legrosszabb.
We would like to thank Crown Family Philanthropies and the Abe and Ida Cooper Foundation for supporting the ongoing work to create content and resources for the Holocaust Encyclopedia. View the list of all donors.