A náci olimpia, Berlin, 1936.
A LEGFŐBB TÉNYEK
2016-ban van a Berlinben 1936-ban megrendezett olimpiai játékok 80. évfordulója.
A náci Németország propagandacélokra használta az 1936-os olimpiai játékokat. Egy új, erős, egységes Németország képét mutatta, miközben leplezte az antiszemita és rasszista politikát, valamint az erősödő militarizmust.
A nyári játékok története során első alkalommal indultak mozgalmak Európában és az Egyesült Államokban az 1936-os berlini olimpia bojkottálására a náci Németországban uralkodó szörnyű emberi jogi helyzet miatt.
Bár a bojkottmozgalom végül elbukott, fontos precedenst teremtett a későbbi mozgalmak számára, amelyek igyekeztek felhívni a világ figyelmét az emberi jogok tiprására az olimpiai játékoknak otthont adó országokban.
BEVEZETÉS
1936 augusztusában Adolf Hitler náci diktatúrája két hétre álarc mögé rejtette rasszista, militarista jellegét, amikor otthont adott a nyári olimpiai játékoknak. Átmenetileg háttérbe helyezve az antiszemita és a területi terjeszkedést célzó politikát, a rezsim a sporteseményt arra használta, hogy a békés, toleráns Németország látszatával kápráztassák el a sok külföldi látogatót és újságírót.
Az 1936. évi olimpiai játékok javasolt bojkottálásának elutasításával az Egyesült Államok és más nyugati demokráciák elszalasztották a lehetőséget, hogy állást foglaljanak, ami – a kortársak állítása szerint – elbizonytalaníthatta volna Hitlert, és megerősíthette volna a náci zsarnoksággal szembeni nemzetközi ellenállást.
A játékok befejeztével Németország felgyorsította terjeszkedési politikáját, valamint a zsidók és az „állam ellenségeinek” üldözését, ami végül a II. világháborúhoz és a holokauszthoz vezetett.
AZ 1936-OS NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK
1931-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Berlinnek ítélte az 1936-os nyári olimpia megrendezésének jogát. A döntés Németország visszatérését jelezte a nemzetközi közösségbe az I. világháborúban elszenvedett vereség miatti elszigeteltsége után.
Két évvel később a náci párt vezére, Adolf Hitler lett Németország kancellárja, és a nemzet törékeny demokratikus rendszerét hamarosan egypártrendszerű diktatúrává formálta, ahol üldözték többek között a zsidókat, a romákat (cigányokat) és minden politikai ellenfelet. A német élet minden területének irányítására irányuló náci törekvések a sportra is kiterjedtek.
Az 1930-as évek német sportjának képi világa az „árja” faj felsőbbrendűségének és fizikai rátermettségének mítoszát hirdette. A német szobrászok és egyéb művészek idealizálták a sportolók kidolgozott izomtónusait és hősies erejét, és kiemelték a látszólagos árja arcvonásokat. Az ilyen ábrázolások jól tükrözték, hogy a náci rezsim milyen jelentős hangsúlyt fektetett az edzettségre, amely a katonai szolgálat előfeltétele is volt.
KIZÁRÁS A NÉMET SPORTBÓL
1933 áprilisában a német sportegyesületek bevezettek egy rendeletet, amely szerint csak árják lehettek tagjaik között. A „nem árjákat”, vagyis a zsidó, részben zsidó és roma (cigány) sportolókat szisztematikusan kizárták a német sportlétesítményekből és egyesületekből. A Német Ökölvívó Szövetség 1933 áprilisában zsidó származása miatt kizárta az amatőr bajnokot, Erich Seeliget. (Seelig később az Egyesült Államokban folytatta ökölvívó-karrierjét.) Egy másik zsidó sportolót, Daniel Prennt – Németország legmagasabban rangsorolt teniszezőjét – szintén kihagyták Németország Davis-kupa csapatából. Gretel Bergmannt, a világklasszis magasugrót 1933-ban kirúgták német klubjából, 1936-ban pedig a német olimpiai csapatból.
A német sportklubokból kizárt zsidó sportolók elkülönült zsidó szövetségekbe – mint például a Makkabi és a Pajzs csoportokba – tömörülek és rögtönzött, szegregált létesítményeket használtak. Ezeket a zsidó sportlétesítményeket viszont össze sem lehetett hasonlítani az erős pénzügyi támogatást élvező német csoportokkal. A romákat (cigányokat), például a szintó ökölvívót, Johann Rukelie Trollmannt, szintén kizárták a német sportéletből.
ZSIDÓ SPORTOLÓK
A nemzetközi közvélemény megnyugtatása érdekében tett jelképes gesztusként a német hatóságok engedélyezték, hogy a részben zsidó vívó, Helene Mayer képviselje Németországot a berlini olimpiai játékokon. Ezüstérmet nyert női egyéni vívásban, és a többi német érmeshez hasonlóan a dobogón ő is a náci karlendítést használta. Az olimpia után Mayer visszatért az Egyesült Államokba. Egyetlen másik zsidó sportoló sem szállt versenybe Németország színeiben.
Ennek ellenére kilenc zsidó sportoló ért el érmes helyezést a náci olimpián, Mayert és öt magyart is beleértve. Az Egyesült Államokból hét zsidó férfi sportoló utazott Berlinbe. Néhány európai olimpiai versenyzőhöz hasonlóan ezekre a fiatalemberekre is nyomást gyakoroltak a zsidó szervezetek, hogy bojkottálják a játékokat. Mivel a legtöbbjük akkor még nem teljesen fogta fel a zsidók és egyéb csoportok nácik általi üldözésének mértékét és célját, a részvétel mellett döntöttek.
1936 augusztusában a nyári olimpia idejére a náci rezsim álarc mögé rejtette erőszakos, rasszista politikáját. Ideiglenesen eltávolították a legtöbb zsidóellenes feliratot, az újságok pedig mérsékelték kemény retorikájukat. Az olimpia remek lehetőséget jelentett arra, hogy a békés, toleráns Németország hamis látszatát mutassák a sok külföldi látogatónak és újságírónak.
BOJKOTTMOZGALMAK
Az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Franciaországban, Svédországban, Csehszlovákiában és Hollandiában mozgalmak indultak az 1936-os olimpia bojkottálására. Az 1936-os olimpián való részvételről zajló viták az Egyesült Államokban voltak a legintenzívebbek, ahonnan hagyományosan az egyik legnagyobb csapat érkezett a játékokra. A bojkott néhány híve egy ellen-olimpia szervezését támogatta. Ezek közül a legnagyobb az 1936 nyarára, a spanyolországi Barcelonába tervezett „népi olimpia” volt. 1936 júliusában kitört a spanyol polgárháború, ezért az esemény meghiúsult, miután sportolók ezrei kezdtek a helyszínre érkezni.
Számos ország egyéni zsidó sportolói a berlini olimpiai játékok bojkottja mellett döntöttek. Az Egyesült Államok egyes zsidó sportolói és a zsidó szervezetek, köztük az Amerikai Zsidó Kongresszus és a Zsidó Munkabizottság a bojkottot támogatták. Azonban amikor az Egyesült Államok Amateur Athletic Union elnevezésű sportszervezete 1935 decemberében a részvétel mellett szavazott, más országok is követték a példáját, és a bojkottmozgalom kudarcba fulladt.
A JÁTÉKOK ELŐKÉSZÜLETEI
A nácik nagyon gondosan készültek az augusztus 1. és 16. között megrendezett nyári játékokra. Hatalmas sportkomplexumot építettek, az emlékműveket és a házak falait az ünnepélyes, nyüzsgő Berlin utcáin olimpiai zászlókkal és horogkeresztekkel borították be.
A legtöbb turista nem volt tudatában annak, hogy csak ideiglenesen, az ő kedvükért tűntek el a zsidóellenes feliratok, és a berlini romák rendőri begyűjtéséről sem szereztek tudomást, amelyet a német Belügyminisztérium rendelt el. 1936. július 16-án körülbelül 800 romát tartóztattak le Berlinben és környékén, majd rendőri felügyelet mellett egy speciális táborban internálták őket Berlin Marzahn nevű külvárosában.
A náci hatóságok azt is elrendelték, hogy a külföldi látogatókra vonatkozóan felfüggesszék a német homoszexuális-ellenes törvények érvényességét.
A JÁTÉKOK MEGNYITÓJA
1936. augusztus 1-jén Hitler megnyitotta a XI. olimpiai játékokat. A híres zeneszerző, Richard Strauss fanfárjai jelezték a főleg németekből álló tömegnek a diktátor érkezését. Több száz, a megnyitóra készült egyenruhát viselő sportoló vonult be a stadionba, csapatonként, betűrendben. Egy új szertartást is bevezettek: magányos futó érkezett fáklyával a kezében az ókori játékok helyszínéről, a görögországi Olümpiából.
A berlini viadalon minden korábbinál több, negyvenkilenc ország képviseltette magát a világ minden tájáról. Németország állította ki a legnagyobb csapatot 348 sportolóval. Az USA küldöttsége volt a második legnagyobb 312 taggal, köztük 18 afroamerikaival. A delegációt az Amerikai Olimpiai Bizottság elnöke, Avery Brundage vezette. A Szovjetunió nem vett részt a berlini olimpián.
PROPAGANDA
Németország ügyesen hirdette az olimpiát színes plakátokkal és magazinhirdetésekkel. Az sport képi világával kapcsolatot teremtettek a náci Németország és az ókori Görögország között, ezzel is szimbolizálva a náci mítoszt, amely szerint a felsőbbrendű német kultúra jogos örököse az ókor „árja” kultúrájának. Az ókori ideál ábrázolása az „árja” faji jellegeket hangsúlyozta: hősies, kék szemű, szőke emberek markáns arcvonásokkal.
Ezek az összehangolt propagandatevékenységek jóval az olimpiai játékok után is folytatódtak, például a nácibarát német filmrendező, Leni Riefenstahl sokat vitatott „Olimpia” című dokumentumfilmjének 1938-as nemzetközi bemutatásável. Őt a náci rezsim bízta meg az 1936-os nyári játékokról szóló film elkészítésével.
NÉMET GYŐZELMEK
Németország számára nagy siker volt a XI. olimpia. A német sportolók szerezték a legtöbb érmet, a német vendégszeretet és szervezés pedig kivívta a látogatók elismerését. A legtöbb újság beszámolói a New York Times tudósításához hasonlóan úgy vélték, hogy a játékok révén a németek „visszatértek a nemzetek családjába”, sőt „ismét emberivé” váltak. Sokan még abban is reménykedni mertek, hogy ez a békés időszak tartós maradhat. Csak kevés újságíró, például William Shirer ismerte fel, hogy a berlini csillogás csak álca, amely egy rasszista, elnyomó, erőszakos rezsimet takar.
A JÁTÉKOK UTÁN
A későbbi jelentések tanúsága szerint Hitler eltökélten szőtte tovább a német terjeszkedéssel kapcsolatos grandiózus terveit. A zsidók üldöztetése újraindult. Két nappal az olimpia után Wolfgang Fürstner kapitány, az olimpiai falu vezetője öngyilkosságot követett el, mivel zsidó származása miatt elbocsátották a katonai szolgálatból.
Németország 1939. szeptember 1-jén megtámadta Lengyelországot. Alig három évvel az olimpia után a játékok „vendégszerető” és „békés” házigazdája kirobbantott egy leírhatatlan pusztításhoz vezető konfliktust, a II. világháborút. A játékok befejeztével Németország felgyorsította terjeszkedési politikáját, valamint a zsidók és az „állam ellenségeinek” üldözését, ami a holokausztban csúcsosodott ki.