Adolf Hitler

A korai évek és az I. világháború

Adolf Hitler (1889–1945) 1889. április 20-án született a felső-ausztriai Braunau am Inn határszéli városban. Családja 1898-ban Linzbe, Felső-Ausztria fővárosába költözött. Hitler képzőművészettel szeretett volna foglalkozni, ezért komoly összetűzésbe került apjával, aki a Habsburg közhivatalnoki pályát szánta fiának.

Hitler 1908 februárja és 1913 májusa között Bécsben élt, majd Münchenbe költözött. Münchenben tengődött, vízfestmények és vázlatok készítésével tartotta fent magát, majd az I. világháború új irányt adott az életének. Ekkor belépett a hadseregbe. A háború alatt kétszer is megsérült (1916-ban és 1918-ban), és számos kitüntetést szerzett.

Azt követően, hogy részlegesen megvakult egy mustárgáz-támadásban a belgiumi Ypres közelében, 1918 októberében Hitlert egy pasewalki katonai kórházba szállították. Az ottani lábadozása közben értesült az 1918. november 11-i fegyverszünetről. Miután kiengedték a kórházból, Hitler 1918 novemberében visszatért Münchenbe.

1919-ben csatlakozott a bajor katonai közigazgatás információs hivatalához. Ez a hivatal a polgári politikai pártokról gyűjtött hírszerzési adatokat, valamint katonák számára szervezett antikommunista „politikai oktatást”. 1919 augusztusában tanfolyami oktatóként tartotta Hitler első nagyhatású antiszemita beszédeit. Egy hónappal később fogalmazta meg először írásban antiszemita, rasszista ideológiáját, melyben amellett érvelt, hogy a zsidókat el kell távolítani Németországból.

A náci párt vezetője

Hitler 1919 októberében csatlakozott a későbbi náci párthoz. 1920-ban már részt vett a párt politikai programjának kidolgozásában. A program a rasszista antiszemitizmusra, a terjeszkedéspárti nacionalizmusra és a bevándorlóellenességre épült. 1921-re ő lett a náci párt abszolút Führere (vezetője). A náci párt tagsága két év alatt 55 000 főre duzzadt, és ehhez adódott még több mint 4000 ember, akik a paramilitáris szervezethez, az SA-hoz (Sturmabteilung; Rohamosztag) tartoztak.

Börtönévek

Miután a weimari választásokon való részvételt Hitler és a náci párt vezetősége elutasította, céljuk az volt, hogy megdöntsék Bajorország, a Weimari Köztársaság egyik államának kormányát. Az 1923. november 9-i müncheni sörpuccs végül kudarccal végződött. Ezt követően a müncheni bíróság hazaárulás vádjával perbe fogta Hitlert és a többi főszervezőt. Hitler kihasználta a tárgyalás nyilvánosságát arra, hogy támadja a parlamentáris demokrácia rendszerét, és népszerűsítse idegengyűlölő nacionalista nézeteit. Hitlert bűnösnek találták, de enyhe büntetést kapott, és mindössze egy év fogva tartás után szabadon engedték. Börtönben kezdett bele Mein Kampf (Harcom) című önéletrajzának megírásába, melyet 1926-ban adtak ki. Könyvében az emberiség történelmét nyíltan faji alapú nacionalista, szociáldarwinista és antiszemita szempontból dolgozta fel. Belföldön a diktatúrát, keleten pedig katonai terjeszkedést és az élettér (Lebensraum) elfoglalását tartotta kívánatosnak. Ez volt az az élettér, amelyet a németek meg szerettek volna tisztítani a keleti, „alsóbbrendű” őslakosoktól.

Politikai stratégia

Miután kiengedték a börtönből, Hitler újraszervezte és újraegyesítette a náci pártot. Új politikai stratégiával állt elő, melynek részeként szorgalmazta a választásokon való részvételt, programot hirdetett megcélozva a kiábrándult és új szavazókat, valamint igyekezett a német társadalomban hagyományosan meglévő megosztottságot felszámolni.  

Kampányukban a potenciális szavazók félelmeit és reményeit megjelenítő nyelvezet használatával a nácik az alábbi célokat hirdették:

• a nemzeti védelmi erőforrások megújítása;
• a nemzeti függetlenség helyreállítása;
• a kommunizmus felszámolása;
• a versailles-i békeszerződés érvénytelenítése;
• a külföldi és zsidó politikai és kulturális hatás megszüntetése és az általa előidézett állítólagos erkölcsi romlás megállítása Németországban;
• a gazdaság felvirágoztatása és munkahelyek teremtése.

Miután letesztelték ezt a stratégiát az 1928-as országos parlamenti választásokon, a nácik csalódást keltő 2,6%-ot értek el.

Az 1930-ban kirobbant nagy gazdasági világválság következtében a náci propagandának egyre nagyobb hatása lett a német lakosság körében. Amikor a többségi kormánykoalíció márciusban felbomlott, a három középosztálybeli párt sürgősségi alkotmányos rendelkezésekre hivatkozva rendkívüli parlamenti választásokat akart kiírni abban a reményben, hogy a megszerzett kormánytöbbséggel véglegesen kizárják a szociáldemokratákat és a politikai baloldalt a kormányzásból. Miután ez a lépés meghiúsult, az 1930 és 1932 közötti német kormányok elnöki rendeletekkel kormányoztak parlamenti jóváhagyás helyett. 

Kirobbanó választási sikerek

A nácik kirobbanó választási sikereket értek el 1930-ban, annak köszönhetően, hogy egyaránt bevetették a modern technológiát, a korszerű politikai piackutatást és az erőszakos megfélemlítést, melyért a pártvezetés nem vállalt felelősséget. A párt fiatalos energiája, amelyet még nem tépázott meg a demokratikus kormányokkal való korábbi együttműködés, szintén segített a választási áttörésben. Ezáltal a szavazatok csaknem ötödét szerezték meg, megnyertek új szavazókat, munkanélkülieket és kiábrándult szavazókat is.

Hitler nagyhatású és lehengerlő szónok volt, aki számos követőre lelt a változásra vágyó németek körében. A nácik népszerűsége 1931-ben és 1932-ben folyamatosan növekedett, elkerülhetetlennek tűnt, hogy Hitler hatalomra kerül, az országot kivezeti a politikai bénultságból, megmenti a gazdasági elszegényedéstől, a kulturális hanyatlástól és a kommunizmustól. Miután elindult a köztársasági elnöki címért 1932-ben, Hitler a nácikkal a szavazatok 37,3%-át szerezte meg az 1932. júliusi választásokon. Ezzel az eredménnyel a nácik a legnagyobb politikai párttá váltak Németországban. Az 1930 utáni folyamatos agitálás, melyhez politikai indíttatású utcai erőszak is párosult, a náci párt tagságát 1932-re 450 000 főre, az SA-ét több mint 400 000 főre, az SS-ét pedig több mint 50 000 főre duzzasztotta.

Németország kancellárja

A szavazáson elért eredmény 33,1%‑ra esett vissza az 1932-es parlamenti választásokon. Ez a visszaesés csorbát ejtett Hitler népszerűségén, és politikai, valamint pénzügyi válsághelyzetet idézett elő a náci pártban. Ekkor a korábbi (1932. június és november között hivatalban lévő) kancellár, Franz von Papen sietett Hitler segítségére. Von Papen úgy vélte, hogy a nácikat a választási veszteségeket követően könnyebben irányíthatja a tapasztaltabb, de népszerűtlen konzervatív elit. Von Papen készen állt arra, hogy kockázatot vállal, és Hitlert ajánlja kancellárként – így megállapodást kötött Hitlerrel és a német nacionalistákkal 1933. január elején. Meggyőzte Paul von Hindenburg elnököt arról, hogy Németországnak nem maradt más választása. Von Hindenburg vonakodva ugyan, de kinevezte Hitlert kancellárnak 1933. január 30-án.

Adolf Hitler a kancellárrá való kinevezését követően megkezdte a náci állam alapköveinek letételét. Minden lehetőséget megragadott arra, hogy Németországot egypárti diktatúrává alakítsa.

A német elnök, Paul von Hindenburg 1934 augusztusában meghalt. Hitler 1934. június 30-án, a hosszú kések éjszakáját követően megszerezte a katonaság támogatását is. Megszüntette az elnöki rendszert, és kikiáltotta magát a német nép (Volk) Führerének (vezetőjének). A katonaság minden egyes tagja és minden köztisztviselő új személyes esküt tett Hitler mint Führer iránti hűségéről. Hitler emellett továbbra is megtartotta a birodalmi kancellár (kormányfő) címét.