Milyen körülmények, ideológiák és eszmék tették lehetővé a holokausztot?

A holokauszt nem egyetlen esemény volt. Nem egyszerre történt. A körülmények és az események, valamint egyéni döntések eredménye volt, amely több év alatt játszódott le. Fontos politikai, erkölcsi és pszichológiai határok áthágása vezette fel, és ezek után kezdte meg a náci vezetés azt, ami addig elképzelhetetlennek tűnt – konkrét, szisztematikus terv végrehajtását a teljes európai zsidóság megsemmisítésére.

Milyen körülmények tették lehetővé a holokausztot?

Az I. világháború hatása

Az I. világháború (1914–1918) pusztítása és az elszenvedett hatalmas emberi veszteségek megalapozták az instabilitás új korszakát. Az instabilitás nyomán olyan szélsőséges mozgalmak alakultak ki, mint a kommunizmus, a fasizmus vagy a nemzetiszocializmus.

A széles körű társadalmi zavargások során évszázados monarchiák bomlottak fel. Az 1917-es orosz forradalom, amely az orosz cár bukásához vezetett, felszította a kommunista forradalomtól való félelmet a nyugati társadalmak közép- és felsőosztályainak köreiben. Az orosz kommunista vezetők eltörölték a magántulajdont, illetve betiltották a vallásgyakorlást. Céljuk volt az is, hogy forradalmakat robbantsanak ki szerte a világban, különösen Németországban.

Németországban a háború, a nemzet megalázó veresége és a versailles-i békeszerződés szigorú feltételei traumatizálták a lakosságot – politikai beállítottságtól függetlenül. A német monarchiát felváltó és a versailles-i békeszerződést aláíró weimari köztársaság alig tudott támogatást szerezni. Sok német a weimari köztársaságot hibáztatta nemzetük nagyságának elvesztéséért. Vezetői nem tudták megfékezni a szélsőbaloldali és szélsőjobboldali német fegyveres csoportok által elkövetett utcai erőszakot. A köztársaság vezetői puccskísérleteket voltak kénytelenek leverni, 1919 után pedig egyetlen politikai párt sem tudott többséget szerezni. Az országot súlyos gazdasági válságok is sújtották.

Az 1929-ben kezdődő gazdasági világválság különösen keményen érintette Németországot. Az, hogy a régi politikai pártok képtelenek voltak reményt adni a munkanélküli, éhező és kétségbeesett németeknek, lehetőséget teremtett a nácik pártjának. Az új, szélsőséges és nyíltan antidemokratikus párt vezetője, Adolf Hitler ügyesen kihasználta a németek félelmeit és sérelmeit, hogy megnyerje az emberek támogatását. 1933-ban a vezető konzervatívok, akik támogatták a tekintélyelvű vagy nem-demokratikus kormányzást, elkezdtek lobbizni Hitler kormányfői (kancellári) kinevezése mellett. Tévesen azt feltételezték, hogy irányítani tudják majd őt.

Mivel sok német elvesztette a hitét abban, hogy a demokratikus intézmények képesek javítani az életükön, sokan támogatták, amikor a nácik felfüggesztették az alkotmányt, a német köztársaságot diktatúrával helyettesítették, és így Hitler egyedül lett az ország legfőbb törvényhozója. Az egyéni jogok és szabadságjogok elvesztéséért cserébe azt remélték, hogy Hitler felélénkíti a gazdaságot, véget vet a kommunista fenyegetésnek, továbbá Németországot ismét erős és büszke nemzetté teszi.

A nácik

A holokauszt nem történhetett volna meg a nácik hatalomra jutása és a német demokrácia lerombolása nélkül.

Amikor Adolf Hitler 1933 januárjában átvette a hatalmat, Németország demokratikus intézményekkel rendelkező köztársaság volt. Alkotmánya elismerte és védte minden egyén, köztük a zsidók egyenlő jogait. A nácik olyan diktatúrát hoztak létre, amely korlátozta az alapvető jogokat és szabadságjogokat. A „német vérű” emberekből álló „nemzetközösség” eszményét hirdették. Ebből a közösségből kizárták és fenyegetésnek tekintették a zsidókat, a romákat, a testi és szellemi fogyatékkal élőket, valamint a fajilag alacsonyabb rendűnek tekintett személyeket, vagy akiknek a hitét vagy viselkedését a nácik nem tűrték meg.

A náci rezsim arra törekedett, hogy eltávolítsa a zsidókat Németország politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális életéből. Sok német segítette vagy üdvözölte a rezsim törekvéseit. Az aktív nácik – köztük a Hitlerjugend tagjai is – megfélemlítést alkalmaztak zsidók és nem-zsidók ellen az új társadalmi és kulturális normák érvényesítésére. A náci szakmai szervezetek tagjai részt vettek a zsidók kizárásában a legtöbb szakmából. Kormányzati alkalmazottak, ügyvédek és bírák olyan törvényeket és rendeleteket fogalmaztak meg és hajtottak végre, amelyek megfosztották a német zsidókat állampolgárságuktól, jogaiktól, üzleteiktől, megélhetésüktől és tulajdonuktól, és kizárták őket a közéletből.

A II. világháború előtt a náci rezsim zsidóüldözésének végső célja az volt, hogy a zsidókat kivándorlásra kényszerítse. Sok zsidó keresett menedéket külföldön – például az Egyesült Államokban. A kivándorlás azonban nehéz, költséges és bonyolult volt, és csak kevés ország kínált lehetőséget az áttelepülésre. A II. világháború azonban szinte teljesen elvágta a menekülés lehetőségét. A háború alatt a nácik ideológiai zsidógyűlölete népirtássá vált.

Antiszemitizmus

A zsidók, akik a keresztény Európában vallási és etnikai kisebbséget, Németországban pedig egy nagyon apró kisebbséget alkottak (a lakosság kevesebb mint egy százalékát), hosszú ideje szembesültek diszkriminációval és üldöztetéssel. Oroszországban és Kelet-Európa más részein, ahol a huszadik század elején a zsidó lakosság koncentrálódott, a zsidók erőszakkal teli időszakokat éltek át. Az 1800-as évek végén és az 1900-as évek elején zsidók milliói hagyták el Oroszországot. Sokan közülük az Egyesült Államokban kerestek jobb életet.

Mielőtt a nácik hatalomra kerültek, a zsidókkal és más kisebbségekkel szembeni intoleranciájuk már közismert volt. A legtöbb német, aki az 1930-as évek elején a náci pártra szavazott, mégsem elsősorban az antiszemitizmus miatt tette ezt.

Amint azonban a nácik hatalomra kerültek, az zsidóellenesség nyilvános, hivatalos kormányzati politikává vált. A mindennapi életet átható propagandán keresztül – a rádióban, az iskolákban, a rendőrségeken, a katonaságban, a Hitlerjugend kiképzése során, valamint a populáris kultúra minden területén – terjesztették azt a hitet, hogy a zsidók veszélyes fenyegetést jelentenek. A nácik a szólásszabadság és a szabad sajtó felszámolásával biztosították, hogy a németek nem hallhattak toleranciát hirdető hangokat.

A zsidóellenes propaganda folyamatos fenntartása elérte a kívánt hatást. Ez a propaganda segített megteremteni a németországi zsidóüldözéssel szembeni közömbösség légkörét. A német zsidók, akik 1871-ben egyenlő jogokat kaptak Németországban, és akiknek e jogait 1933-ig az állam védte, ekkor állampolgárokból azonnal kitaszítottakká váltak. A háború alatt a nácik propagandát és más eszközöket használtak fel arra, hogy felszítsák a meglévő zsidóellenes előítéleteket az uralmuk alá hajtott országokban is. Ilyen eszközökkel szerezték meg a szükséges helyi támogatást a zsidók üldözéséhez.

Ideológia

A náci nézetek és ideológia alapját a rasszizmus és antiszemitizmus szélsőséges formái jelentették. A nácik azt állították, hogy az emberiség csoportokra oszlik, és az egyes csoportok tagjai azonos „vérrel” vagy faji tulajdonságokkal rendelkeznek. A „német vérű” emberek „felsőbbrendűek” voltak a többi csoporttal szemben, míg egyes csoportokat annyira „alsóbbrendűnek” tartottak, hogy azok már „emberalattiak” voltak. A nácik szerint „a zsidók” (a zsidó származású emberek, függetlenül attól, hogy gyakorolták-e a judaizmust) olyan csoportot alkottak, amely nemcsak „emberalatti”, hanem „a német nép legveszélyesebb ellensége” volt. E hiedelmek nélkül a nácik népirtási programja nem bontakozhatott volna ki.

Az a náci törekvés, hogy a németekből egy olyan „uralkodó fajt” hozzanak létre, amely generációkon át uralja Európát, több dolgot is megkövetelt. Az egyik követelés az volt, hogy a németek fajilag „tiszták” és egészségesek legyenek. Ez azt jelentette, hogy a németek nem házasodhattak alacsonyabb rendűnek tekintett személyekkel, különösen zsidókkal vagy testi vagy szellemi fogyatékkal élőkkel. Egy másik követelmény az volt, hogy olyan területeket kellett meghódítani, amelyek a német uralkodó faj „életteréül” szolgáltak. Ennek eredménye a hosszútávú túlélési és uralkodási törekvéseket veszélyeztető civilek üldözése és háborús időkben való tömeges meggyilkolása volt.

II. világháború

Az európai zsidóság elleni népirtás és más célcsoportok megsemmisítése nem történhetett volna meg a II. világháború és a német katonai sikerek nélkül. A háború, amelyet Hitler deklaráltan a német nép érdekében indított, a náci rezsimnek megadta az indítékot és a lehetőséget a szisztematikus tömeggyilkosságok végrehajtására. Ez a németországi elmegyógyintézetekben és más gondozóintézetekben élő fogyatékos betegekkel kezdődött, akiket a nácik az erőforrásokat elszívó és „életre méltatlan” egyéneknek tekintettek.

Mivel a nácik úgy vélték, hogy a zsidók a németek legveszélyesebb ellenségei, arra törekedtek, hogy teljes mértékben elpusztítsák őket. Németország katonai győzelmei révén ennek a hatóköre Európa szinte teljes zsidóságára kiterjedt. A háború kitörésekor kevesebb mint háromszázezer zsidó élt Németországban; a majdnem hatmillió meggyilkolt zsidó túlnyomó többsége a Németország által meghódított területeken élt.

Mi volt a vezetők és a hétköznapi emberek szerepe?

A náci vezetők számtalan hivatalnok és hétköznapi civil tevékeny segítségével számolhattak Németországban és a tizenhét másik országban, ahol az áldozataik éltek.

A nem-németek segítségének okai között szerepelt az önérdek, valamint politikai és személyes számítás is. A külföldi vezetők, tisztviselők és egyszerű emberek együttműködőbbek voltak, amikor úgy tűnt, hogy Németország megnyeri a háborút, és a jövőben Európa urává válik. A legtöbb ember tétlenül nézte, ahogy a zsidókat összeterelték, hogy kivégezzék vagy „keletre” szállítsák őket. Szemtanúi voltak szomszédaik szenvedésének. Néha hasznot húztak belőle, amikor kifosztották és elvették az üresen maradt otthonaikat. Voltak néhányan, akik megpróbáltak segíteni az áldozatokon.