Genocídium (rövidített cikk)

1944 előtt az angol nyelvben még nem létezett a népirtást jelentő „genocídium” kifejezés. Ez a szóösszetétel valamely népcsoport ellen elkövetett erőszakos bűncselekményekre utal, melyeknek célja az adott etnikum kipusztítása. Az emberi jogok az ENSZ által 1948-ban kiadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának elvei alapján még csupán az egyének jogaira vonatkoztak. Ezt megelőzően, 1944-ben a zsidó származású lengyel jogász, Raphael Lemkin (1900-1959) megpróbálta nyelvileg is meghatározni a – főként az európai zsidóságra irányuló – szisztematikus öldöklést megvalósító náci politikát, és a görög faj- vagy törzs- jelentésű geno- előtag, valamint az ölésre utaló latin –cide utótag összeillesztésével megalkotta a „genocídium” szót. A következő évben a németországi Nürnbergben felállított Nemzetközi Hadbíróság az „emberiség ellen elkövetett bűnök”-kel vádolta a náci vezetőket, és a vád megfogalmazásában fel is használta a „genocídium” kifejezést, de nem mint jogi, hanem csupán mint leíró kifejezést.

Végül 1948. december 9-én – a holokauszt eleven emléke, és nem kis mértékben Lemkin fáradhatatlan erőfeszítései nyomán – az Egyesült Nemzetek Szervezete egyezményt fogadott el a népirtás bűntettének megelőzéséről és büntetéséről, amelyben az aláíró nemzetek „megelőzendő és büntetendő” nemzetközi bűntettként határozzák meg a genocídiumot. Bár a történelem során sokszor érte erőszak a különböző csoportokat, a fogalom jogi és nemzetközi kialakulása két jól elkülöníthető időszakhoz kapcsolódik. Az egyik a kifejezés megszületése és annak a nemzetközi jogban történő elfogadása közötti periódus (1944-1948), a másik pedig a népirtást büntető nemzetközi törvényszékek felállításának időszaka (1991-1998). A határozatban megfogalmazott másik fontos kötelezettség, a genocídium megelőzése, továbbra is olyan kihívást jelent, amellyel a nemzeteknek és az egyéneknek egyaránt szembe kell nézniük.