Náci táborok (rövidített cikk)

1933 és 1945 között a náci Németország mintegy 20 000 tábort létesített sok millió áldozata bebörtönzésére. Ezeket a táborokat különféle célokra használták - voltak köztük kényszermunkatáborok, átmeneti táborok, melyekben csak megszálltak a deportáltak az út során, valamint olyan haláltáborok is, amelyek elsődlegesen vagy kizárólag tömegmészárlások végrehajtása céljából épültek. A németek és kollaboránsaik csak a táborokban több mint hárommillió zsidó embert végeztek ki, és lakóik közül csak nagyon kevesen menekültek meg. A kezdeti időkben ezeken a helyeken gyűjtötték a német kommunistákat, szocialistákat, szociáldemokratákat, romákat, a Jehova tanúit, a homoszexuálisokat és az „aszociális" vagy deviáns viselkedéssel vádolt embereket – ezért is nevezték ezeket a létesítményeket „koncentrációs” (azaz „gyűjtő”) táboroknak. Lengyelország 1939 szeptemberében bekövetkezett lerohanását követően a nácik itt is kényszermunkatáborokat nyitottak, melyekben több ezer fogoly halt meg a kimerültségtől, az éhezéstől és a hidegtől.

A zsidók tömeges elpusztítására irányuló „végső megoldás” kivitelezése érdekében később a nácik haláltáborokat hoztak létre – elsőként a legnagyobb létszámú zsidó lakossággal rendelkező Lengyelországban –, melyeket úgy terveztek, hogy minél hatékonyabban lehessen végrehajtani bennük a tömeggyilkosságokat. Az első ilyen központ 1941 decemberében Chelmnóban épült, ahol mobil gázkamrákat alkalmaztak a zsidók és romák kivégzésére. 1942-ben megnyílt a belzeci, a sobibori és a treblinkai tábor is, amelyekben szisztematikusan zajlott a megszállt Lengyelország középső részén élő zsidóság kiirtása. Ehhez a nácik már telepített gázkamrákat (fulladást okozó mérges gáz befúvására alkalmas helyiségeket) használtak, hogy növelhessék a kivégzések hatékonyságát, és az elkövetők számára személytelenebbé tegyék a gyilkolás folyamatát. Az auschwitzi táborkomplexum birkenaui kivégzőközpontjában négy gázkamra működött, melyekben a deportálások csúcsán naponta akár 6000 zsidó is halálát lelhette. A németek által elfoglalt területeken élő zsidókat először gyakran úgynevezett tranzittáborokba gyűjtötték – például a hollandiai Westerborkban vagy a franciaországi Drancyban –, majd továbbszállították őket a lengyelországi kivégzőközpontokba. Az ilyen átmeneti táborok legtöbbször az utolsó állomást jelentették a haláltáborba történő elhurcolás előtt.

Thank you for supporting our work

We would like to thank The Crown and Goodman Family and the Abe and Ida Cooper Foundation for supporting the ongoing work to create content and resources for the Holocaust Encyclopedia. View the list of all donors.