Elkövetők (rövidített cikk)

A náci rezsim elit védelmi alakulatát képező SS tagjai kulcsszereplők voltak a „végső megoldás”, azaz az európai zsidók kiirtási tervének kivitelezésében. A szervezet létrehozása - a rendőrállaméval együtt - Heinrich Himmler és alárendeltjei, többek között Reinhard Heydrich és Kurt Daluege nevéhez fűződik, akik Adolf Hitler idején a rendszer ideológiai programjának megvalósítását tűzték ki célul, s az események végkifejletéhez közeledve sorozatban rendelték el a tömeggyilkosságokat. Az elfoglalt szovjet területeken az SS és a rendőrség parancsnokai az Einsatzgruppen elnevezésű mozgó kivégzőegységek segítségével hajtották végre a zsidó férfiak, asszonyok és gyermekek könyörtelen és szisztematikus legyilkolását, míg Lengyelországban gázkamrákkal felszerelt központokat létesítettek az öldöklés automatizálásához.

A gyilkolás ilyen kolosszális mértékét azonban az SS nem tudta volna önmagában megvalósítani: a „végső megoldás” kivitelezéséhez a katonai igazgatás és a német polgári hatóságok együttműködése és részvétele is szükséges volt a megszállt területeken. A tömeges deportálási műveletekben például a Birodalmi Biztonsági Főhivatalt vezető Adolf Eichmann, a Német Birodalmi Vasút igazgatója, Albert Ganzenmueller, és a Német Külügyi Hivatal feje, Joachim von Ribbentrop is közreműködött. Szállítóeszközökkel és egyéb felszereléssel az akkori német hadsereg, a Wehrmacht látta el a mozgó kivégzőosztagokat, sőt ezenfelül tevőlegesen is részt vett a zsidók és más szovjet civilek – különösen a szovjet hadifoglyok – tömeges kivégzésében. A Walther Funk által vezetett, s a német központi bank szerepét betöltő Reichsbank az elrabolt pénzek és aranyak letéti bankjaként az SS gyilkosságainak finanszírozásában segített. Német orvosok és más egészségügyi dolgozók a nácik által irányított „Eutanázia" programot hajtották végre, több tízezer szellemi vagy testi fogyatékos embert küldve a halálba. Míg a haláltáborokban dolgozó kollégáik etikátlan és kegyetlen orvosi kísérleteket végeztek, és a haláltáborokban folyó szelekciók során eldöntötték, melyik fogoly maradhat életben, és melyiknek kell meghalnia. De nem maradtak ki a végrehajtásból a nagyipari magánvállalkozások sem: az I.G. Farben vegyi művek és a Krupp járműgyár például rabokkal dolgoztatott, az előbbi egyik leányvállalata pedig a gázkamrákban alkalmazott ciklon-B gázt állította elő.

Thank you for supporting our work

We would like to thank The Crown and Goodman Family and the Abe and Ida Cooper Foundation for supporting the ongoing work to create content and resources for the Holocaust Encyclopedia. View the list of all donors.