Varsó
1940 őszén a német hatóságok gettót alakítottak ki Varsóban, Lengyelország legnagyobb zsidó kisebbséggel rendelkező városában. Varsó népességének csaknem 30 százalékát zsúfolták be a város területének mindössze 2,4 százalékába.
A legfontosabb tények
-
1
Az extrém túlzsúfoltság, a minimális fejadagok és az egészségtelen körülmények járványokhoz, éhezéshez, így pedig havonta több ezer zsidó halálához vezettek.
-
2
A varsói gettóban az ellenállás különböző típusai alakultak ki, a zsidók elleni náci bűnök dokumentálásától kezdve a fegyveres ellenállásig, amely a varsói gettófelkelésben csúcsosodott ki.
-
3
1942. július 22. és szeptember 21. között a német SS- és rendőri egységek helyi segéderők bevonásával tömegesen deportálták a varsói gettó lakóit a treblinkai haláltáborba.
Varsó, Lengyelország fővárosa a Visztula folyó két partján terül el. Az 1,3 millió lakossal rendelkező város az 1918-ban hamvaiból feltámadt lengyel állam fővárosa. A II. világháború előtt a város egyben a zsidó élet és kultúra egyik fő központja volt Lengyelországban. A háború előtt Varsóban több mint 350 000 zsidó élt – a város teljes lakosságának mintegy harminc százaléka. Varsóban élt Lengyelország és Európa legnagyobb zsidó hitközsége, a második legnagyobb a világon a New York-i után.
Lengyelország 1939. szeptember 1-jei lerohanását követően súlyos légi csapások és tüzérségi bombázások érték a várost. A német csapatok 1939. szeptember 27-én foglalták el Varsót.
Alig egy héttel később a német hatóságok elrendelték a Zsidó Tanács (Judenrat) létrehozását Adam Czerniaków zsidó mérnök vezetésével. A Zsidó Tanács elnökeként Czerniakównak kellett irányítania a nem sokkal ezután felállított gettót és végrehajtania a német parancsokat. 1939. november 23-án Hans Frank, a németek által megszállt Lengyelország főkormányzója rendeletben kötelezte az illetékességi területén élő zsidókat, hogy viseljenek fehér karszalagot, amelyen kék Dávid-csillag látható. Ez a rendelet a varsói zsidókra is érvényes volt. A német hatóságok a városban bezáratták a zsidó iskolákat, elkobozták a zsidó személyek tulajdonát, kényszermunkára küldték a zsidó férfiakat és feloszlatták a háború előtti zsidó szervezeteket.
A varsói gettó
1940 októberében a német hatóságok elrendelték a gettó kialakítását Varsóban. A rendelet alapján minden zsidó lakosnak be kellett költöznie a kijelölt területre, amelyet a német hatóságok 1940 novemberében elzártak a város többi részétől. A gettót egy három méternél is magasabb, tetején szögesdróttal ellátott fallal vették körül, és szigorúan őrizték, hogy megakadályozzák az átjárást a gettó és Varsó többi része között. A környező városokból ide kényszerített zsidókkal együtt a becslések szerint négyszázezernél is több ember került a gettóba. A német hatóságok egy alig 3,4 négyzetkilométernyi területre zsúfolták őket. Átlagosan 7,2 embernek jutott itt egyetlen szoba.
Életkörülmények a gettóban
A Zsidó Tanács irodái a gettó déli részén, a Grzybowska utcában voltak. A gettón belül működő zsidó szervezetek megpróbálták a túlélésért küzdő gettólakók szükségleteit kielégíteni. A gettóban működő segítő szervezetek között volt a Zsidó Kölcsönös Segélyegylet, a Lengyel Árvákat Gondozó Egyesületek Szövetsége és az ORT zsidó oktatási világszervezet. Ezek 1941 végéig elsősorban a New York-i székhelyű American Jewish Joint Distribution Committee zsidó segélyszervezettől kaptak finanszírozást, és igyekeztek életben tartani a lakosságot, amely súlyosan szenvedett az éhínségtől, a kiszolgáltatottságtól és a fertőző betegségektől.
Az éhezés a gettóban olyan méreteket öltött, olyan rettenetes volt, hogy az utcát földön fekvő, haldokló emberek lepték el, a kisgyermekek pedig kéregettek...
– Abraham Lewent
A német polgári hatóságok által a gettónak kiosztott élelmiszeradagok nem voltak elegendőek az életben maradáshoz. 1941-ben egy személynek napi 1125 kalória jutott. Czerniaków 1941. május 8-i naplóbejegyzésében a következőket írta: „Gyermekek halnak éhen.” 1940 és 1942 közepe között 83 000 zsidó személy halt meg a gettóban alultápláltság vagy betegség miatt. Kiterjedt élelmiszer- és gyógyszercsempészet egészítette ki a nyomorúságos hivatalos ellátmányt, és megakadályozta, hogy a halálozási arány tovább növekedjen.
A gettó életének dokumentálása
Emanuel Ringelblum, a zsidó önsegélyezési törekvésekben kiemelkedő szerepet játszó varsói történész titkos szervezetet alapított azzal a céllal, hogy a szervezet tagjai pontos feljegyzéseket készítsenek a németek által megszállt Lengyelországban a gettó fennállása alatt zajló eseményekről. Ez a gyűjtemény az „Oneg Sábbát” („Szombat Öröme” vagy Ringelblum-archívum) néven vált ismertté. A háború után csak részben került elő a Ringelblum-archívum, amely felbecsülhetetlen értékű történeti forrásanyag a gettó életéről és a lengyelországi zsidókkal kapcsolatos német rendelkezésekről.
Deportálások és lázadás
1942. július 22. és szeptember 21. között a német SS- és rendőri egységek a helyi segéderők bevonásával tömegesen deportálták a varsói gettó lakóit a treblinkai haláltáborba, amely 84 kilométerre volt Varsótól. Ez idő alatt a németek mintegy 265 000 zsidót deportáltak Varsóból Treblinkába, és közel 35 000 személyt öltek meg a gettó területén a művelet során. A napi deportálási kvótákat teljesítését elutasítva Czerniaków, a Zsidó Tanács feje július 23-án öngyilkos lett.
1943 januárjában az SS és a rendőrség egységei visszatértek Varsóba, ezúttal azzal a szándékkal, hogy a gettóban maradt mintegy hatvanezer zsidó közül több ezer embert deportáljanak a Főkormányzóság Lublini Kerületének kényszermunkatáboraiba. Ekkor azonban többen – attól tartva, hogy az SS és a rendőrség a treblinkai haláltáborba szállítja őket – ellenálltak a deportálásnak. Voltak, akik a gettóba becsempészett kisebb lőfegyvereket használva tanúsítottak ellenállást. Az SS- és rendőri egységek mintegy ötezer embert fogtak el, majd ezt követően leállították a műveletet, és visszavonultak.
1943. április 19-én újabb SS- és rendőri erők jelentek meg a gettó falain kívül, azzal a szándékkal, hogy felszámolják a gettót, és a még ott maradt zsidókat a lublini kerületben lévő kényszermunkatáborokba deportálják. A Zsidó Harci Szervezet (Żydowska Organizacja Bojowa; ŻOB) néven ismert gettóbeli ellenálló egység ösztönzésére a gettólakók szervezett ellenállást tanúsítottak a művelet első napjaiban, és ezzel sikerült veszteségeket okozniuk a jól felfegyverzett és felszerelt SS- és rendőri egységeknek. Egyénileg és kisebb csoportokban még négy hétig ellenálltak a deportálásnak, míg a németek május 16-án befejezték az akciót. Az SS és a rendőrség ebben az időben mintegy negyvenkétezer személyt fogott el a gettóban és deportált a poniatowai és trawniki kényszermunkatáborokba, valamint a lublini/majdaneki koncentrációs táborba. A harcok során vagy a gettóban rejtőzve legalább hétezer zsidó vesztette életét, további hétezret pedig a treblinkai haláltáborba küldtek az SS- és rendőri egységek.
A varsói gettó felszámolása után még hónapokig rejtőzködtek zsidók a romok között, és alkalmanként rátámadtak a járőröző német rendőrökre. A gettó felszámolása után feltételezhetően mintegy húszezer varsói zsidó rejtőzhetett Varsó úgynevezett „árja oldalán”.
A háború vége Varsóban
1944. augusztus 1-jén a Lengyel Honi Hadsereg (Armia Krajowa, AK) elnevezésű földalatti ellenálló fegyveres erő, a lengyel emigráns kormány szövetségese, fellázadt a német megszálló hatóságok ellen, hogy felszabadítsa Varsót. Bár a szovjet csapatok már a város közelében voltak, nem avatkoztak közbe, hogy segítsék a felkelést. A város civil lakossága a Honi Hadsereg oldalán harcolt a jól felfegyverzett németek ellen. Végül 1944 októberében a németek leverték a lázadást, és a földig rombolták a város központi részét. A németek különösen kegyetlenül bántak a civilekkel, és tömegesen deportálták őket a birodalom koncentrációs táboraiba és munkatáboraiba. Civilek tízezrei haltak meg a Varsói Felkelésben, köztük megbecsülhetetlen számú zsidó, aki a városban rejtőzött és a felkelők oldalán harcolt.
A szovjet csapatok végül 1945. januárjában folytatták az offenzívájukat. Január 17-én vonultak be a lerombolt Varsóba.