Antiszemitizmus (rövidített cikk)

Az antiszemitizmus szó a zsidókkal szembeni előítéletet, irántuk való gyűlöletet jelent. Legszélsőségesebb történelmi példája a holokauszt, amely 1933 és 1945 között az európai zsidóság államilag támogatott üldözését és legyilkolását jelentette a náci Németország és kollaboránsai által. Magát a fogalmat Wilhelm Marr német újságíró alkotta meg 1879-ben. A zsidókkal szembeni gyűlölet azonban már a modern kor, és az antiszemitizmus kifejezés létrejötte előtt megjelent. A történelem során az antiszemitizmus leginkább pogromokban és a zsidók elleni erőszakos zavargásokban nyilvánult meg, melyeket sok esetben az állami hatóságok is ösztönöztek. Ezeket a szervezett pogromokat gyakran vérvádak, azaz olyan hamis állítások váltották ki, melyek szerint a zsidók keresztény gyermekek vérét használják fel rituális áldozataikhoz.

A modern korban az antiszemiták gyűlöleten alapuló ideológiája politikai dimenzióval bővült. Németországban, Franciaországban és Ausztriában a 19. század utolsó harmadában antiszemita politikai pártok alakultak. Az olyan kiadványok pedig, mint a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei táptalajt nyújtottak a zsidók nemzetközi összeesküvéséről szóló hamis elméletek számára. A politikai antiszemitizmus egyik fő hajtóerejét képező nacionalizmus hívei gyakran próbálták a zsidókat megbízhatatlan állampolgárokként, hazaárulókként feltüntetni. Az 1919-ben alapított, majd Adolf Hitler által vezetett náci párt a különböző fajelméleteket politikai kifejezési formába öntötte. A náci párt részben szintén a zsidóellenes propaganda révén tett szert népszerűségre.

Thank you for supporting our work

We would like to thank Crown Family Philanthropies, Abe and Ida Cooper Foundation, the Claims Conference, EVZ, and BMF for supporting the ongoing work to create content and resources for the Holocaust Encyclopedia. View the list of all donors.

Fogalomtár