<p>1933 és 1945 között számos csoport fejtett ki ellenállást a náci rezsimmel szemben, mind Németország, mind az általa elfoglalt országok területén. </p><p>Saját hazájukban a nácik legkorábbi ellenfelei a kommunisták, a szocialisták és a szakszervezeti vezetők voltak. Habár a hagyományos egyházak hierarchiájába tartozó személyek vagy támogatták a náci rezsimet, vagy eltűrték a diszkriminációt és üldöztetést célzó politikájukat, egyes német teológusok, mint például Dietrich Bonhoeffer, ellenálltak. Bonhoeffert, aki a német fegyveres erők hírszerző szolgálatában (<i>Abwehr</i>) szolgáló, Hitler-ellenes katonatisztekkel állt kapcsolatban, 1943-ban letartóztatták, majd 1945-ben kivégezték. </p><p>A német konzervatív elitben és a német vezérkarban is jelen voltak a náci rezsimet ellenzők kisebb csoportjai. 1944 júliusában ezen csoportok szövetsége és egy maroknyi mérsékelt szociáldemokrata politikus Klaus Schenk Graf von Stauffenberg ezredes vezetése alatt összeesküvést szőtt Adolf Hitler meggyilkolására és a náci rezsim megdöntésére, ami nem járt sikerrel. </p><p>Egy másik kisebb ellenállócsoport is szerveződött Németországban Hans és Sophie Scholl müncheni diákok köré. Szórólapkampányukban arra törekedtek, hogy nyilvánosságra hozzák a német erők által keleten elkövetett rémtetteket, és hogy aktív ellenállásra buzdítsák a németeket a náci rezsimmel szemben. A Scholl testvéreket és a csoport több másik tagját a Gestapo (a német állami titkosrendőrség) 1943 februárjában letartóztatta, és kivégezte. </p><p>Az ellenállás Európa németek által megszállt területein is jelentkezett. Franciaországban Charles de Gaulle tábornok nem volt hajlandó hűségesküt tenni a Vichy-rezsimnek. Londonban megszervezte a Francia Nemzeti Felszabadítási Bizottmányt, és a kollaboráns Vichy-rezsimmel szembeni nyílt ellenállást hirdetett. A francia területeken 1941-ben egyszerre fejlődött ki egy gaulle-ista ellenállási mozgalom és egy kommunista ellenállási mozgalom, amelyek szabotázsakciókkal és rajtaütésekkel támadták a német tiszteket. </p><p>Miután a németek 1940 áprilisában megszállták Dániát, egy helyi ellenállási mozgalom kezdte meg működését. Tevékenységeik közé tartozott az informátorok megölése, a német katonai létesítmények fosztogatása és a vasútvonalak szabotálása. Hasonlóképpen Norvégiában is ellenállás alakult ki. Egyik leglátványosabb tettük a norvég nehézvíz-ellátó megsemmisítése volt a vemocki Norsk Hydro Electric vállalatnál, 1943 februárjának végén. </p><p>1941 februárjában a holland népesség a szakszervezetek ellenálló vezetőivel az élén általános sztrájkba kezdett a zsidók letartóztatása és a velük szemben tanúsított kegyetlen bánásmód elleni tiltakozásul. Miután a németek 1943 szeptemberében elfoglalták Olaszországot, azt követően, hogy az olaszok feltétel nélkül megadták magukat a szövetségeseknek, a partizán ellenállók (kommunisták és nem kommunisták egyaránt, főként az ország északkeleti részén) komolyan zavarokat okoztak a német hatóságok munkájában. </p><p>A Szovjetunióban, Szlovákiában, Jugoszláviában, Görögországban és Lengyelországban partizánoknak nevezett gerillák folytattak fegyveres harcot. Szabotázsakciókban, felkelésekben vettek részt, és nyílt támadásokat és merényleteket intéztek a német megszállók, valamint szlovák és horvát szövetségeseik ellen. A (nem kommunista) lengyel Honi Hadsereg nevű földalatti szervezet 1944 augusztusában lázadt fel a német erők ellen Varsóban, mivel arra számított, hogy a küszöbön álló szovjet seregek a Visztulán keresztül betörnek majd a városközpontba. A szovjetek nem mozdultak előre, azonban a Honi Hadsereg két hónapon át harcolt Varsó romjai felett, mielőtt megadta magát a németeknek. A kommunista Néphadsereg felkelői is aktívan szabotálták és támadták a megszállókat Lengyelország német uralom alatt álló területein. </p><p>Ugyancsak 1944 augusztusában indítottak felkelést a szlovák (kommunista és nem kommunista) földalatti vezetők a nácibarát Tiso-kormány ellen. Ez volt a szlovák nemzeti felkelés. A németeknek és a fasiszta Hlinka-gárda nevű milíciának két hónapjába telt a lázadás leverése. </p><p>A feldarabolt Jugoszlávia Németország által annektált részén, Szlovéniában a helyi lakosság partizán-ellenállást folytatott, elsősorban kisebb léptékű szabotázsakciók formájában. Szerbiában egy csetnik ellenállási szervezet alakult a jugoszláv hadsereg egykori ezredese, Draža Mihailovic vezetésével. A szervezet felkelése 1941 júniusában katasztrofális vereséget szenvedett, és ezután kerülte a konfrontációt a tengelyhatalmak megszálló csapataival. A Josip Tito által vezetett, többségében kommunista partizánszervezet több nemzetiségből – szerbekből, horvátokból, bosnyákokból (szerb-horvát nyelvet beszélő muszlimok), zsidókból és szlovénekből állt. Tito partizánjai, akik elsősorban Boszniában és Szerbia észak-nyugati részein állomásoztak, hatékonyan és hosszan harcoltak a németek és az olaszok ellen, és jelentős szerepük volt a németek Jugoszláviából való 1945-ös kiűzésében. </p><p>1942 májusában cseh ejtőernyős ügynökök, akiket a britek dobtak le Csehországban a londoni csehszlovák emigráns kormány kérésére, Prágában meggyilkolták Reinhard Heydrich SS-tábornokot. Heydrich egyéb feladatai mellett Cseh- és Morvaország birodalmi protektoraként tevékenykedett Prágában. Ő volt a birodalom biztonsági főhivatalának főnöke, és ő dolgozta ki a zsidókérdés „végső megoldásának” tervét. A német SS és rendőrség tagjai megtorlásul Lidice és Ležáky falvak minden férfi lakosát lelőtték, az asszonyokat és a gyermekeket pedig elhurcolták. </p><p>A nácik áldozatainak más csoportjaiban is voltak ellenállók: 1944 májusában az SS-katonák megparancsolták a roma foglyoknak, hogy hagyják el barakkjaikat az auschwitzi cigány családi táborban (vélhetően azért, hogy a gázkamrákba vigyék őket,). A késekkel és baltákkal felfegyverkezett romák azonban megtagadták a parancsot. Az SS-katonák visszavonultak. A Jehova tanúi engedetlenséggel álltak ellen a nácizmusnak: megtagadták a német hadseregben való szolgálatot, és a koncentrációs táborok foglyaiként illegális tanulócsoportokat szerveztek. </p><p>Az erőszakmentes ellenállás további formái közé tartozott a zsidók rejtegetése, a szövetséges hatalmak tiltott rádióadásainak hallgatása, valamint a titkos, náciellenes újságok kiadása. </p><p>Alkalomadtán kapcsolatokkal nem rendelkező, egyedülálló személyek is ellenálltak. Az egyszemélyes tiltakozások egyik leglátványosabb esete Georg Elser asztalos nevéhez fűződik, aki 1939 novemberében megpróbálta meggyilkolni Hitlert egy bombával, amelyet a bürgerbräui sörpince egyik oszlopában helyezett el, a diktátor ugyanis minden évben itt tartott beszédet az 1923-as sörpuccs emlékére. Elser terve meghiúsult, amikor Hitler váratlanul a nyugati frontra távozott, és a diktátor elhagyta a csarnokot, mielőtt az időzített bomba felrobbant volna. Elsert elfogták, amikor megpróbált átkelni a svájci határon, és egy koncentrációs tábor elkülönített cellájában tartották fogva, amíg 1945 áprilisában a Gestapo titokban ki nem végezte.</p>

Bejelölések

Az ellenállás

További információ erről a képről