Nők a holokauszt idején
A náci rezsim üldözésének és népirtásának minden zsidó a célpontja volt, férfiak és nők egyaránt. Ugyanakkor a rezsim a zsidó és nem zsidó nőket is gyakran tette brutális üldözés célpontjává, amely esetenként kimondottan női mivoltukhoz kötődött. A náci ideológia a roma (cigány), a lengyel, és az intézményi gondozás alatt álló, fogyatékkal élő nőkre is kiterjedt.
Léteztek olyan táborok, illetve a koncentrációs táborokon belül olyan egységek, amelyeket kifejezetten női foglyok számára terveztek. A legnagyobb ilyen létesítmény az 1939 májusában épült ravensbrücki náci koncentrációs tábor volt. A szovjet csapatok által 1945-ben történő felszabadításáig a ravensbrücki tábornak több mint 100 000 női foglya volt. Az SS-hatóságok 1942-ben az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban (más néven Auschwitz II.) létrehoztak egy külön részleget a női rabok számára. A részleg első foglyai között voltak az SS által Ravensbrückből ideszállított női rabok. 1944-ben a tábori hatóságok létrehoztak egy női tábort Bergen-Belsenben, ahová a II. világháború utolsó évében az SS több ezer zsidó nőt szállított Ravensbrückből és Auschwitzból.
A németek és szövetségeseik sem a nők, sem a gyermekek életét nem kímélték a tömeggyilkosságok végrehajtása során, akár zsidók voltak, akár nem. A náci ideológia a zsidóság teljes kiirtását hirdette, kortól és nemtől függetlenül. Az SS- és rendőrtisztek a „végső megoldás” fedőnév alatt hajtották végre ezt a politikai célt. A német SS- és rendőrtisztek az elfoglalt Szovjetunió területén több száz helyen lőttek le tömegesen nőket és férfiakat is. A terhes nőket és a kisgyermekes anyákat „munkaképtelenségükre” hivatkozva deportálták, és haláltáborokba vitték őket, ahol a tisztek gyakran az elsők között küldték őket a gázkamrákba.
A gyermekeket nevelő ortodox zsidó nők különösen nagy veszélynek voltak kitéve, ugyanis a hagyományos ortodox zsidó viseletet lényegesen könnyebb volt észrevenni, és a pogromszerű akciók során különösen kegyetlenül bántak az ilyen ruhát viselő áldozatokkal. Az ortodox családoknak jellemzően sok gyermekük volt, és a náci ideológia ezért is kiemelt célpontként kezelte az ortodox nőket.
De nem csak a zsidó nők voltak veszélynek kitéve. 1943 és 1944 folyamán a nácik tömegével gyilkoltak le roma nőket az auschwitzi táborban, fogyatékkal élő nőket végeztek ki a T-4 és más eutanáziaprogramok keretein belül és partizánnak kikiáltott nőket és férfiakat mészároltak le számos szovjet faluban.
A gettókban és koncentrációs táborokban kényszermunkára fogták a nőket, amely során a munkakörülmények miatt gyakran életüket vesztették. A német orvosok és orvoskutatók zsidó és roma (cigány) nőkön végeztek sterilizálási kísérleteket és egyéb etikátlan emberkísérleteket. Mind a gettókban, mind a táborokban különös veszélyt jelentett a nőkre a fizikai bántalmazás és a nemi erőszak. Sok terhes zsidó asszony megpróbálta elrejteni állapotát, míg másokat abortuszra kényszerítettek. A birodalomban a Lengyelországból és a Szovjetunióból kényszermunkára deportált nőket gyakran megverték vagy megerőszakolták, illetve szexuális kapcsolatra kényszerítették őket ételért és egyéb alapvető szükségletekért cserébe. Az ilyen szexuális kapcsolatok következményeképp előfordult, hogy a lengyel, szovjet vagy jugoszláv kényszermunkások teherbe estek a német férfiaktól. Ha az úgynevezett „fajszakértők” úgy ítélték, hogy a gyermek nem lesz „németesíthető”, akkor az anyát abortuszra kötelezték, rögtönzött szülőotthonokba küldték, ahol a körülmények miatt garantált volt a gyermek halála, vagy egyszerűen visszavitték arra a területre, ahonnan jött, bárminemű élelmiszer vagy orvosi ellátás nélkül. Több koncentrációs és munkatáborban a németek bordélyokat hoztak létre, valamint a német hadsereg is megközelítőleg 500 bordélyt működtetett a katonái számára. Ezekben a bordélyokban a nők kényszer alatt dolgoztak.
A koncentrációs táborokban fogva tartott nők közül sokan „kölcsönös támogatócsoportokat” hoztak létre, amelyekben információkat, ételt és ruházatot osztottak meg egymással, növelve ezáltal a túlélési esélyeiket. Az ilyen csoportok tagjai gyakran ugyanabból a városból vagy tartományból származtak, hasonló szintű és stílusú oktatásban részesültek vagy rokoni kapcsolatban álltak egymással. Más nők akkor menekültek meg, amikor az SS tábori hatóságai ruhajavítókba, konyhákra, mosodákba és takarító különítményekbe osztották be őket.
A nők a különböző ellenállási tevékenységekben is jelentős szerepet játszottak, különösen azok, akik szocialista, kommunista vagy cionista ifjúsági mozgalmakhoz tartoztak. Lengyelországban a nők futárként tevékenykedtek, és információkkal látták el a gettókban élőket. Kelet-Lengyelországban és a Szovjetunió területén sok nő az erdőkbe menekült, és fegyveres partizánalakulatokban szolgált. A nők a francia (és a francia zsidó) ellenállásban is fontos szerepet töltöttek be. Sophie Scholl a Müncheni Egyetem diákja és a Fehér Rózsa ellenállócsoport tagja volt, aki náciellenes szórólapokat osztogatott, ezért 1943 februárjában letartóztatták és kivégezték.
Mások a gettók ellenállási szervezeteinek vezetői vagy tagjai voltak, mint például a bialystoki Haika Grosman is. Mások a koncentrációs táborokban folytattak ellenállást. Az auschwitzi táborban öt zsidó nő, akik a Visztula Unió fémmegmunkáló csapatában végeztek kényszermunkát – Ala Gertner, Regina Safirsztajn (más néven Safir), Ester Wajcblum, Roza Robota és egy azonosítatlan nő, vélhetően Fejga Segal – puskaport csempésztek a zsidó Sonderkommando (különleges különítmény) tagjainak, akik az 1944. októberi felkelés során felrobbantottak egy gázkamrát, és az SS több emberét is megölték.
Más nők a németek által elfoglalt európai területek zsidóinak segítésében és mentésében tevékenykedtek aktívan. Közöttük volt a zsidó ejtőernyős, Szenes Hanna és Gisi Fleischmann cionista aktivista is. Szenes 1944-ben szállt le ejtőernyővel Magyarországon. Fleischmann, aki a pozsonyi zsidó tanácshoz tartozó Munkacsoport (Pracovna Skupina) vezetője volt, megpróbálta megakadályozni a szlovákiai zsidók deportálását.
A holokauszt évei alatt több millió nőt üldöztek és öltek meg, de ennek oka végső soron nem a női mivoltuk, hanem a náci rasszista ideológia szerinti státuszuk, illetve vallási és politikai hovatartozásuk volt.