Lengyelország lerohanása, 1939 ősze

A német-lengyel megnemtámadási szerződés

Adolf Hitler 1933-as hatalomra jutását követően az egyik első fontosabb külpolitikai lépéseként 1934. januárban megnemtámadási szerződést kötött Lengyelországgal. Ezzel a lépéssel számos hitlerpárti német elégedetlen volt, mivel nehezteltek Lengyelországra, amiért az I. világháborút lezáró versailles-i békeszerződés nekik juttatta Nyugat-Poroszországot, Poznańt és Felső-Sziléziát, amelyek korábban német tartományok voltak. Hitler célja azonban az volt, hogy amíg Németországnak sikerül ismét felépítenie hadseregét, elejét vegye egy németellenes francia-lengyel szövetségnek.

Európai engedmények Hitlernek

Az 1930-as évek közepén és végén Franciaország és még inkább Nagy-Britannia az engedmények politikáját folytatta Hitlerrel szemben. Ezt a külpolitikai irányzatot elsősorban Neville Chamberlain brit miniszterelnök nevéhez kötjük. Az engedmények hívei remélték, hogy ha kis mértékben teljesítik a németek követeléseit, elkerülhetik az újabb európai háborút. Nagy-Britannia közvéleménye támogatta a versailles-i egyezmény területi és katonai egyes rendelkezéseinek felülvizsgálatát. Ezenfelül a britek és a franciák egyaránt úgy érezték, haderejük nem elég felkészült ahhoz, hogy háborúba szálljanak a náci Németországgal.

Ezzel Nagy-Britannia és Franciaország lényegében elfogadta, hogy a náci Németország: 

• felrúgta a versailles-i békeszerződés katonai korlátozásait (1935)
• katonákat telepített a Rajna-vidékre (1936)  
• és annektálta Ausztriát (1938. március) 

Miután Hitler azzal fenyegetőzött, hogy háborút indít Csehszlovákia ellen, a brit és a francia vezetők 1938 szeptemberében aláírták a müncheni megállapodást, amely Németországhoz csatolta a Szudéta-vidék nevű határ menti cseh régiót. Hitler cserébe megígérte, hogy minden jövőbeni konfliktust békés úton fog rendezni.   

Hitler Münchenben tett ígérete és a Csehszlovákia védelmét szolgáló brit-francia garanciák ellenére a németek 1939 márciusában zavartalanul feldarabolhatták a csehszlovák államot. Nagy-Britannia és Franciaország erre válaszul garanciákat vállalt Lengyelország területi integritása mellett. Hitlert azonban ez sem riasztotta el: eltökélte magát, hogy sem fenyegetések, sem további engedmények nem fogják elriasztani a háborútól. 1939. április 28-án bejelentette, hogy Németország kilép a lengyelekkel csupán öt évvel korábban megkötött megnemtámadási szerződésből. Ezt követően 1939. augusztusban megnemtámadási szerződést kötött a Szovjetunióval. A német-szovjet paktumban a két hatalom titokban felosztotta egymás között Lengyelországot, és így a németek a szovjet beavatkozás kockázata nélkül megszállhatták keleti szomszédjukat.

Lengyelország lerohanása és felosztása

1939. szeptember 1-jén Németország lerohanta Lengyelországot. Hogy igazolják a katonai agressziót, a náci propagandisták azzal vádolták a lengyeleket, hogy üldözik az országban élő német etnikumú lakosságot. Emellett azt a hamis vádat terjesztették, miszerint Lengyelország szövetségeseivel, Nagy-Britanniával és Franciaországgal együtt Németország bekerítésére és felosztására készülnek. Az SS a német hadsereggel összejátszva hamis, megrendezett támadást intézett egy német rádióállomás ellen, majd az akcióért a lengyeleket tették felelőssé. Hitler végül erre hivatkozva „megtorló” hadműveletet indított Lengyelországgal szemben. 

A meglepetésszerű német támadás 1939. szeptember 1-jén indult el: az előrenyomulás élén több mint 2000 tank állt, amelyeket közel 900 bombázórepülő és több mint 400 harci repülő kísért. Németország összesen mintegy 60 hadosztályt, közel 1,5 millió embert vetett be az invázió során. A német egységek északon Kelet-Poroszországon és Németországon, délen pedig Szilézián és Szlovákián át gyorsan áttörtek a határ menti lengyel védelmi vonalakon, és masszív bekerítő manőverrel megközelítették Varsót. 

Lengyelország késve mozgósította csapatait, a hadsereg vezetői politikai megfontolásokból előnytelenül szervezték meg a csapatok hadrendjét. A lengyel hadsereg emellett nem rendelkezett modern fegyverekkel és felszereléssel, alig néhány páncélos és motorizált egysége és mindössze 300 repülőgépe volt, amelyeket a Luftwaffe néhány nap alatt megsemmisített. A lengyel hadsereg elszántan harcolt, és több helyen komoly veszteségeket okozott a németeknek, akik azonban így is mindössze néhány hét alatt legyőzték őket. A németek sikeres taktikája láttán új kifejezés született: Blitzkrieg, avagy „villámháború”, amelynek lényege a meglepetésszerű támadás és a masszív, koncentrált haderő alkalmazása, amelynek gerincét a gyorsan mozgó páncélos egységek és az elsöprő fölényre képes légierő adják. 

Nagy-Britannia és Franciaország korábbi ígéretéhez híven 1939. szeptember 3-án hadüzenettel válaszolt Lengyelország határainak megsértésére. A lengyelek helyzetét tovább nehezítette azonban, hogy szeptember 17-én a Szovjetunió is támadást indított ellenük, így kétfrontos háborúra kényszerültek. A lengyel kormány még aznap elmenekült az országból. 

Az erőteljes tüzérségi támadás és bombázás alá vont Varsó végül 1939. szeptember 27-én adta meg magát. 
 
A németek és a szovjetek a megnemtámadási szerződés titkos záradékának megfelelően 1939. szeptember 29-én felosztották egymás között Lengyelországot. A két hatalom közötti választóvonal a Bug folyónál húzódott. 

Október 6-án az utolsó ellenálló lengyel alakulatok is megadták magukat. 

Lengyelország német megszállása

1939 októberében Németország magához csatolta a keleti német határ mentén húzódó következő lengyel területeket: Nyugat-Poroszország, Poznań, Felső-Szilézia és Gdańsk (Danzig) Szabad Városa. A megszállt Lengyelország fennmaradó részéből megalakult a Generalgouvernement (Főkormányzóság), amelyet egy civil kormányzó, a korábban a náci párt ügyvédjeként működő Hans Frank irányítására bíztak. Ehhez a területhez tartozott többek között Varsó, Krakkó, Radom és Lublin is.

1941 júniusában a náci Németország a Szovjetunió elleni támadása részeként lerohanta a szovjetek által elfoglalt Kelet-Lengyelországot. Végül a náci Németország megszállta a háború előtti Lengyelország teljes területét. Lengyelország német megszállása akkor ért véget, amikor az előrenyomuló szovjet Vörös Hadsereg Berlin felé kiszorította a németeket az országból 1944-ben, valamint 1945 elején.