A náci korszak áldozatai: a náci faji ideológia
A HOLOKAUSZT
A holokauszt a nyugati civilizáció, a nemzetállamok, a modern bürokratikus társadalmak és az emberi természet megismerésének megkerülhetetlen témája. A holokauszt az ártatlan polgári lakosok millióinak előre eltervezett tömegmészárlását jelenti. A nácik példátlan mértékű népirtást hajtottak végre rasszista ideológiájuk alapján, amely a zsidókat „élősködő férgeknek” tekintette, akik csak a megsemmisítésre méltók. Európa teljes zsidó lakosságát el akarták pusztítani: a betegeket és az egészségeseket, a gazdagokat és a szegényeket, a vallásos ortodox zsidókat és a kikeresztelkedetteket, az öregeket és a fiatalokat, nem kímélve a csecsemőket sem.
A holokauszt során Európa háború előtti zsidó lakosságának mintegy kétharmadát gyilkolták meg. Mire a II. világháború 1945-ben véget ért, hatmillió európai zsidó volt halott, köztük több mint egy millió gyermek. És még ez a statisztika is félrevezető, mert az életben maradottak nagy része Európa azon területein élt, amelyeket Németország nem foglalt el, például a Szovjetunió keleti övezeteiben, Nagy-Britanniában, Bulgáriában vagy semleges államokban, például Spanyolországban, Portugáliában, Svájcban és Svédországban. A németek által megszállt Európában is több tízezer zsidó élte túl a háborút, többségük bujkált vagy a koncentrációs táborok foglya volt a táborok felszabadulásáig. A nácik és kollaboránsaik könyörtelenül üldözték és pusztították a zsidó lakosságot az általuk irányított európai területeken.
Sok könyv született a holokauszt eseményeiről, és hogy a nácik mikor, hol és hogyan hajtották végre gyilkos terveiket. A tetteik megértéséhez azonban először át kell tekinteni és értelmezni kell azokat az elméleti alapokat, amelyekre felépítették a terveiket. A náci fajelmélet tételeinek vizsgálata részben megmagyarázza, honnan jött az a könyörtelen elszántság, amellyel az európai zsidóság teljes fizikai megsemmisítésére törekedtek.
A NÁCI FAJELMÉLET
![Chart with the title: "Die Nürnberger Gesetze." [Nuremberg Race Laws].](https://encyclopedia.ushmm.org/images/large/423ec6b8-6e77-4854-8f87-41610aa4c747.jpg)
Adolf Hitler, a náci párt Führere (vezére) formálta és fogalmazta meg azokat az elképzeléseket, amelyek a náci ideológia néven váltak ismertté. Mély és éleslátó gondolkodónak tartotta magát, és meg volt győződve róla, hogy megtalálta a rendkívül bonyolult világ megértésének kulcsát. Úgy vélte, hogy egy adott személy tulajdonságait, jellemét, képességeit és viselkedését úgynevezett faji felépítése határozza meg. Hitler nézetei szerint minden csoport, faj vagy nép (ezeket a fogalmakat szinonimaként használta) olyan jellemvonásokat hordoz, amelyeket változatlanul átörökít a következő nemzedéknek. Az egyén nem tud felülkerekedni fajának alapvető jellemzőin, az emberiség történelme pedig a fajok közötti küzdelemként írható le.
A fajelmélet kialakításakor Hitler és a nácik nagyban támaszkodtak a késő 19. századi német szociáldarwinisták elképzeléseire. Hozzájuk hasonlóan a nácik is úgy gondolták, hogy az embereket „fajok” szerint lehet osztályozni, és minden faj olyan megkülönböztető jellegzetességekkel rendelkezik, amelyek genetikai úton öröklődnek a történelem előtti idők és az emberiség megjelenése óta. Ezek az örökölt jellemvonások nem pusztán a külső megjelenésre és a fizikai felépítésre korlátozódnak, hanem meghatározzák a belső szellemi folyamatokat, a gondolkodásmódot, a kreatív és szervezési képességeket, az intelligenciát, az ízlést, a kulturáltságot, a fizikai erőt és a katonai alkalmasságot is.
A nácik a darwini evolúciós elmélet természetes szelekcióra vonatkozó részének szociáldarwinista értelmezését is átvették. Szerintük egy faj túlélése attól függött, mennyire képes szaporodni, megfelelő nagyságú földterületet biztosítani a növekvő népesség letelepítéséhez és élelmezéséhez, és mennyire éberen őrködik génkészletének tisztán tartása felett, hogy megőrizhesse egyedi „faji” jellemzőit, amelyekkel a „természet” ruházta fel, hogy a túlélésért folytatott küzdelemben sikert arathasson. Mivel minden „faj” célja a terjeszkedés, a rendelkezésre álló földterület viszont véges, a túlélésért folytatott küzdelem „elkerülhetetlenül” erőszakos hódításokba és katonai konfrontációba torkollik. Így a háború – akár állandó jelleggel is – a természet és az emberi létezés megkerülhetetlen eleme.
A fajok meghatározásának érdekében a szociáldarwinisták olyan pozitív és negatív sztereotípiákat ragasztottak az etnikai csoportokra, amelyek állítólagosan megváltoztathatatlan és biológiai úton öröklődő megjelenési, viselkedési és kulturális jegyekből álltak össze, amelyekre nem hat az idő, a környezeti változások, az intellektuális fejlődés vagy a szocializáció. A nácik lehetetlennek tekintették, hogy egy eltérő fajú személy asszimilálódjon egy másik kultúrába vagy etnikai csoportba, hiszen az eredeti, örökölt jellemzőkön nem lehet változtatni. Szerintük az úgynevezett fajkeveredéssel csak a faji jellemvonások elkorcsosulását lehetett elérni.
AZ ÜLDÖZÖTT CSOPORTOK
A nácik a zsidókat „fajként” határozták meg. A zsidó vallást lényegtelennek tekintették, és sokféle negatív sztereotípiát társítottak a zsidókhoz és a „zsidó” viselkedéshez. Mindezt összekapcsolták a biológiailag meghatározott, megváltoztathatatlan örökséggel, amely a „zsidó fajt” is a többi faj kárára történő terjeszkedésre ösztönözte saját túlélése érdekében.
A zsidókat tekintették ugyan legfontosabb „ellenségüknek”, de a náci fajelmélet más csoportokat is üldözött, bebörtönzött vagy meg akart semmisíteni, például a romákat, a fogyatékkal élőket, a lengyeleket, szovjet hadifoglyokat vagy afrikai származású németeket. A politikai másképp gondolkodókat, Jehova tanúit, homoszexuálisokat és úgynevezett aszociális elemeket is ellenségnek és biztonsági kockázatnak tekintették, vagy mert tudatosan ellenszegültek a náci rezsimnek, vagy mert a viselkedésük nem illeszkedett a nácik által elfogadott társadalmi normákhoz. Arra törekedtek, hogy a német társadalom folytonos öntisztításával megszabaduljanak a beilleszkedésre képtelen és faji fenyegetést jelentő elemektől.
Úgy gondolták, hogy a felsőbbrendű fajoknak nem pusztán joguk, de kötelességük is az alsóbbrendű fajok leigázása, sőt megsemmisítése. Véleményük szerint a fajok küzdelme összhangban állt a természet törvényeivel. A nácik egy olyan domináns germán népről álmodtak, amely uralkodik a születésüknél fogva alsóbbrendű csoportok, különösen a szlávok és az úgynevezett ázsiaiak felett (akik alatt szovjet Közép-Ázsia népeit és a kaukázusi régió muszlim lakosságát értették). Propagandacélokból a nácik ezt a stratégiai célt gyakran egy keresztes hadjáratként prezentálták, amely megmenti a nyugati civilizációt a „keleti” vagy „ázsiai” barbároktól, illetve azok zsidó vezetőitől és szervezőitől.
A FAJI ALAPON MEGHATÁROZOTT KÖZÖSSÉG
Hitler és a náci mozgalom többi vezetője számára egy ember értéke nem az egyéniségében, hanem abban rejlett, hogy melyik fajilag meghatározott közösség tagja. Szerintük minden faji közösség alapvető célja saját túlélésének biztosítása volt. A legtöbben egyetértenek abban, hogy az emberek rendelkeznek túlélési ösztönnel, de Hitler ennél tovább ment. Ő azt feltételezte, hogy a túlélés központjában egy csoporthoz, néphez vagy fajhoz tartozás áll (amely fogalmakat szinonimaként használta). A nácik számára a kollektív túlélési ösztön mindig együtt járt a „faj” tisztaságának a védelmével és a többi „fajjal” a területért folytatott küzdelemmel.
A faj tisztaságának megőrzése Hitler és mások számára azért volt fontos, mert az egyéb fajokkal való keveredés idővel olyan mértékű elkorcsosuláshoz vezet, hogy a faj elveszíti megkülönböztető jellemzőit, így képtelenné válik megvédeni magát, és kihalásra van kárhoztatva. A területszerzés pedig Hitler szemében azért volt rendkívül fontos, mert egy növekvő népességű faj eltartásához mindenképpen szükség volt rá. A növekvő népességet támogató új területek hiányában a faj stagnálni kezd, és idővel kipusztul.
A nácik alaptételei között a fajok minőségi hierarchiája is szerepelt, amelyben nem minden fajt tekintettek egyenlőnek. Hitler szerint a németek egy felsőbbrendű fajhoz, az „árjákhoz” tartoztak. A germán „árja” faj minden más fajnál több kedvező jellemvonással rendelkezik, és biológiai felsőbbrendűsége egy hatalmas, Kelet-Európában elterülő birodalom vezetésére predesztinálja.
AZ „ÁRJA” FAJ
![Nazi propaganda poster advertising a special issue of "Der Stuermer" on "Rassenschande" [race pollution].](https://encyclopedia.ushmm.org/images/large/bec153f2-339b-4417-86bb-61ae48f747d3.jpg)
Hitler azonban arra figyelmeztetett, hogy a germán „árja” fajt kívülről és belülről is a pusztulás fenyegeti. A belső veszélyt az „árja” németek és a születésüktől fogva alsóbbrendű népek, a zsidók, romák, afrikaiak és szlávok közötti házasság jelentette. Úgy gondolta, hogy az ilyen kapcsolatokból született utódok felhígítják a német vérben hordozott felsőbbrendű jellemvonásokat, meggyengítik a fajt, és sebezhetővé teszik a más fajokkal a túlélésért folytatott küzdelemben.
A két háború közötti német kormányzat tovább gyengítette a német „árja” népet, mert eltűrte az olyan lakosság szaporulatát, amelyet a nácik genetikailag degeneráltnak és a faj egészségére ártalmasnak tekintettek. Ilyenek voltak a fizikai és szellemi fogyatékossággal élők, megrögzött vagy megélhetési bűnözők, illetve olyanok, akik kényszeres „deviáns viselkedést” mutattak, például hajléktalanok, könnyűvérűnek titulált nők, munkahelyüket gyakran váltogatók, alkoholisták és mások.
Hitler szerint a német „árja” fajt kívülről is pusztulás fenyegette, mert a weimari köztársaság vesztésre állt a földért és népességszámért folytatott harcban az „alsóbbrendű” szláv és ázsiai fajokkal szemben. Ebben a versengésben a „zsidó faj” arra használta hagyományos szocialista eszközét – a szovjet kommunizmust –, hogy mobilizálja az egyébként alkalmatlan szlávokat, és elhitesse a németekkel, hogy az osztályharc mesterséges konfliktusa felülírja a faji küzdelem természetes ösztönét. Hitler úgy gondolta, hogy a megfelelő élettér hiányában a születési arány Németországban veszélyesen alacsony szintre zuhant. A problémákat csak tetézte, hogy Németország elvesztette az I. világháborút, és a versailles-i békeszerződés arra kötelezte, hogy több ezer négyzetkilométernyi értékes földet adjon át a szomszédainak.
A túlélés érdekében Hitler szerint Németországnak át kell törnie a környező ellenséges országok falát, és keleten jelentős területeket kell elfoglalnia a szlávoktól. A keleti hódítások elegendő teret biztosítanának Németországnak ahhoz, hogy jelentősen növelje a népességét, mivel rendelkezésre állnának a növekvő lakosság élelmezéséhez szükséges források, így a német nép megvalósíthatná a célt, amelyre biológiai adottságai szerint hivatott, és világhatalommal rendelkező vezető fajjá válhatna.
A FAJI ELLENSÉGEK MEGSEMMISÍTÉSE
Hitler és a náci párt egyértelműen és határozottan megnevezte faji ellenségeit. Németországon belül és kívül is a zsidókat tartották az első számú ellenségnek. Állítólagos alsóbbrendű faji és genetikai felépítésükből született a kapitalizmus és a kommunizmus kizsákmányoló rendszere. Terjeszkedési törekvéseik során a zsidók támogatták és felhasználták ezeknek a rendszereknek a kormányzati és állami szerveit, és alkotmányokkal, egyenlő jogok nyilatkozataival, nemzetközi békével igyekeztek aláásni a felsőbbrendű fajok, például a németek faji öntudatát, hogy felhígíthassák a felsőbbrendű vért az asszimiláció és a vegyes házasságok révén.
A zsidók az általuk irányított vagy manipulált eszközökkel – a médiával, az egyéni jogokat hangsúlyozó parlamenti demokráciával, a nemzetek közötti konfliktusok békés rendezésére törekvő nemzetközi szervezetekkel – igyekeztek megvalósítani a biológiai örökségük által diktált világuralmi törekvéseiket. Hitler arra figyelmeztetett, hogy amennyiben Németország nem lép fel határozottan a zsidók ellen otthon és külföldön is, az embertelen és civilizálatlan, zsidók által mozgósított szlávok és ázsiaiak hordái elsöprik az „árja” német fajt.
Hitler számára a kormányzati fellépés a fajok elkülönítésére, a „legjobb” jellemvonásokkal rendelkezők kiválogatása az utódnemzésre, az alsóbbrendű tulajdonságokkal rendelkezők szaporulatának megakadályozása és a terjeszkedéshez szükséges háborúra való felkészülés a német nép természetes, biológiailag determinált túlélési ösztönével hozta összhangba a német államot. Ugyanakkor erősítette a németek „természetes” faji tudatosságát, amelyet a zsidók a parlamenti demokrácia, a nemzetközi együttműködési megállapodások és az osztályharc eszközeivel igyekeztek elnyomni. Hitler véleménye szerint a német népnek faji felsőbbrendűsége okán joga és kötelessége volt területeket szerezni a szlávoktól, az „ázsiaiaktól” és az őket irányító zsidóktól. Ezeknek a céloknak a megvalósításával Hitler szerint a németek saját természetes ösztöneiket követték. A szlávok végső legyőzése és uralása érdekében a felsőbbrendű német fajnak meg kell semmisítenie a régió vezető osztályait és zsidó lakosságát, mivel egyedül a zsidó „faj” képes arra, hogy hatékony erővé szervezze az alsóbbrendű fajokat egy brutális bolsevik-kommunista doktrínával, amely egy biológiailag rögzült „zsidó” ideológia.
Az ártalmas és a német túlélésre veszélyt jelentő doktrína megsemmisítése érdekében el kell pusztítani azokat, akik természetüknél fogva annak zászlóvivői. Hitler úgy hitte, hogy a természet így működik. Háborús és népirtó programja végső soron abból származott, amit ő egy egyszerű képletnek látott: az „árja” németeknek terjeszkedniük és uralkodniuk kell, ehhez azonban minden faji veszélyforrást – elsősorban a zsidókat – meg kell semmisíteniük, különben magukat a németeket fenyegeti a kihalás.