A II. világháború Európában (rövidített cikk)
A II. világháború halálos áldozatainak becsült száma világméretekben elérte az 55 millió főt; ez volt a legnagyobb és legpusztítóbb háború a történelem folyamán. Németország robbantotta ki 1939. szeptember 1-én Lengyelország megszállásával. Válaszul Nagy-Britannia és Franciaország hadat üzent a németeknek, a német haderő pedig 1940 tavaszán betört Nyugat-Európába. A Szovjetunió, Németország bátorítása mellett, 1940 júniusában elfoglalja a balti államokat. Ugyanezen hó 10. napján a tengelyhatalmakhoz (azaz Németország szövetségeseihez) tartozó Olaszország is belépett a háborúba. A nácik 1940 július 10-étől az október 31-ei vereségükig légi háborút vívtak Anglia fölött, mely angliai csata néven ismertté vált.
Miután a németek 1941. április 6-án Jugoszlávia és Görögország megszállásával bebiztosították a balkáni régiót, június 22-én - a német-szovjet egyezményt nyíltan megsértve - szövetségeseikkel együtt megtámadták a Szovjetuniót. Június és július folyamán a németek a balti államokat is elfoglalták. Joszif Sztálin szovjet vezető ezután a náci Németország és a tengelyhatalmak ellen fellépő szövetségesek egyik vezéralakjává vált a háborúban. 1941 nyarán és őszén a német csapatok mélyen benyomultak a szovjet területekre, december 6-án pedig a szovjet erők lendültek jelentős ellentámadásba. Másnap, 1941. december 7-én, Japán (a tengelyhatalmak egyike) lebombázta a Hawaii-szigeteken fekvő Pearl Harbort, mire az Amerikai Egyesült Államok is belépett a háborúba Nagy-Britannia és a Szovjetunió oldalán.
1942 májusában a Brit Királyi Légierő légicsapást mért a németországi Köln városára ezer bombázóval; ekkor tört be a háború először Németország területére. A következő három év alatt a szövetséges légierők szisztematikusan bombázták a Birodalom ipari létesítményeit és nagyvárosait, 1945-re porig rombolták a német városok jó részét.
1942 nyarán a németek és tengelyhatalmi szövetségeseik megújították támadásukat a keleti fronton a Szovjetunió ellen, a Volga menti Sztálingrád, valamint Baku és a kaukázusi olajmezők elfoglalását tűzve ki célul. Nyár végére a német offenzíva mindkét fronton elakadt. Novemberben a szovjet csapatok ellentámadásba kezdtek Sztálingrádnál, és 1943. február 2-án a 6. német hadsereg megadta magát. A németek újabb offenzívát indítottak 1943 júliusában Kurszk mellett, melyet a történelem legnagyobb tankösszecsapásaként tartanak számon. A szovjet erők azonban ezt a próbálkozást is elhárították, és katonai fölényre tettek szert, amelyet a háború későbbi szakaszaiban is végig sikerült megőrizniük.
A szövetséges erők ugyancsak 1943 júliusában partra szálltak Szicíliában, s szeptemberben behatoltak az olasz szárazföldre is. Miután az olasz Fasiszta Párt nagytanácsa elmozdította miniszterelnöki pozíciójából Benito Mussolinit (Hitler szövetségesét), az olasz katonai vezetés átvette a hatalmat, és szeptember 8-án fegyverletételi tárgyalásokba kezdett az angol és amerikai erőkkel. Az országban állomásozó német csapatok eközben ellenőrzésük alá vonták a félsziget északi felét, és folytatták az ellenállást. Mussolinit az olasz katonai hatóságok letartóztattak, azonban német SS-kommandósok segítségével még szeptemberben kiszabadult, és (német ellenőrzés alatt) létrehozta újfasiszta bábállamát Észak-Olaszországban. Itt a német csapatok egészen az 1945. május 2-ai fegyverletételig tartották magukat.
1944. június 6-án (a normandiai partraszállás napján) egy masszív katonai hadművelet részeként több mint 150 000 szövetséges katona szállt partra Franciaországban, s augusztus végére felszabadították az országot. Az első amerikai egységek 1944. szeptember 11-én léptek német területre, egy hónappal az után, hogy a szovjet haderő áttörte a keleti frontot. December közepén a németek sikertelen ellentámadást indítottak Belgium és Észak-Franciaország területén, mely ardenneki offenzíva néven vált ismertté. A szövetséges erők folyamatosan támadták a náci ipartelepeket, amilyen például az auschwitzi tábor mellett is működött (bár magukat a gázkamrákat soha nem vették célba).
A szovjetek 1945. január 12-én lendültek támadásba, felszabadítva Lengyelország nyugati részét, és megadásra kényszerítve a tengelyhatalmak oldalán álló Magyarországot. Február közepén a szövetségesek - mintegy 35 000 polgári áldozatot szedve – lebombázták Drezda német várost. Az amerikai csapatok március 7-én átkeltek a Rajna folyón. A szovjetek végső, április 16-ai offenzívája során sikerült bekeríteni a német fővárost, Berlint. Miközben a csapatok egyre közelebb nyomultak a birodalmi kancelláriához, Hitler 1945. április 30-án megölte magát. Május 7-én a németek feltétel nélkül megadták magukat a nyugati szövetségeseknek Reimsnél, május 9-én pedig a szovjeteknek Berlinben. Augusztusban a csendes-óceáni térségben is véget értek a harcok, miután az Egyesült Államok atombombát dobott le két japán városra, Hirosimára és Nagaszakira, 120 000 civil életét oltva ki. Hivatalosan Japán szeptember 2-án tette le a fegyvert.