George Kadish
George Kadish (1910–1997) titokban dokumentálta a litván területen létesített kovnói gettó mindennapjait. Ezzel a holokauszt idején létrehozott gettókban zajló élet egyik legfontosabb fotódokumentációját készítette el.
A legfontosabb tények
-
1
Kadish a háború előtt egy kovnói zsidó gimnáziumban tanított természettudományokat.
-
2
A kovnói zsidók elleni első erőszakos támadások 1941-ben arra késztették Kadisht, aki lelkes amatőr fotós volt, hogy dokumentálja a szenvedéseket.
-
3
Nagy kockázatot vállalva titokban fényképezte a gettó életét, néha a kabátja gomblyukán keresztül is, egy rejtett kamerával.
A II. világháború előtt
George Kadish Zvi (Hirsh) Kadushin néven született Raseiniai-ban, Litvániában, 1910-ben. Miután befejezte a helyi zsidó iskolát, a családjával Kovnóba költözött. A Kovnó egyik külvárosában található Aleksotas Egyetemen mérnöki tanulmányokat folytatott, hogy felkészüljön a tanári pályára, és csatlakozott a Betar jobboldali cionista mozgalomhoz. A háború előtti években matematikát, természettudományokat és elektronikát tanított egy helyi zsidó középiskolában.
Azonban később mégis a hobbiján keresztül gyakorolta a legjelentősebb hatást a saját és mások életére. Elkezdett érdeklődni a fotózás iránt, és saját fényképezőgépeket épített, köztük egy olyan gépet is, amelyet nadrágszíjra lehetett erősíteni.
A kovnói gettóban
A kovnói gettónak két része volt, a „kis” és a „nagy” gettó, amelyeket a Paneriu utca választott el egymástól. Mindkét gettót szögesdróttal zárták körül, és szigorúan őrizték. Mindkettő túlzsúfolt volt; egy-egy személyre kevesebb mint egy négyzetméternyi lakóterület jutott bennük. A németek folyamatosan csökkentették a gettó méretét, és a zsidókat többször is költözésre kényszerítették. A németek 1941. október 4-én lerombolták a kis gettót, és szinte minden lakóját megölték a IX. erődben. Még ugyanebben a hónapban, 1941. október 29-én a németek megindították a „Nagy akció” néven ismertté vált műveletet. Ekkor egyetlen nap leforgása alatt 9200 zsidót lőttek agyon a IX. erődben.
Kadish minden lehetőséget megragadott, hogy dokumentálja a kovnói gettó mindennapjait, majd 1944-es szökése után a gettó végnapjait. Ezzel a holokauszt idején létrehozott gettókban zajló élet kulcsfontosságú fotódokumentációját készítette el. A kovnói gettó fotózása rendkívül kockázatos vállalkozás volt. A németek ezt szigorúan tiltották, és mint minden ellenálló cselekedet esetében, nem haboztak meggyilkolni az elkövetőket.
A filmek gettón kívül való titkos beszerzése és előhivatása épp ugyanolyan veszélyes volt, mint a rejtett fényképezőgépek gettón belüli használata. Kadish parancsot kapott, hogy mérnökként röntgengépeket javítson a német megszálló erők számára Kovno városában. A városba kijutva lehetőséget talált arra, hogy csere útján filmet és más szükséges eszközöket szerezzen. Negatívjait a német katonai kórházban hívta elő, ugyanazokkal a vegyszerekkel, amelyeket a röntgenfilmek előhívásához használt, és sikerült mankókba rejtve kicsempésznie őket.
Kadish fotóportréinak témái változatosak voltak, de különösen érdekelte a gettó mindennapi valóságának megörökítése. 1941 júniusában, a kezdeti pogromok brutalitásának szemtanújaként lefényképezte a Nekoma („Bosszú”) jiddis szót, amelyet vérrel írtak egy meggyilkolt zsidó lakásának ajtajára.
A kezében tartott fényképezőgéppel, vagy ha kellett, a kabátja gomblyukán keresztül fényképezte le a litván és német őrök által megalázott és megkínzott zsidókat, akiknél csempészett élelmiszert kerestek. Megörökítette a holmijukat szánon vagy szekéren egyik helyről a másikra hurcoló zsidókat, a kényszermunkás brigádokba tömörült zsidókat és másokat. Megörökítette az Ältestenrat (a kovnói zsidó tanács) tevékenységét is, szegénykonyhákon, iskolákban, árvaházakban és műhelyekben. Amellett, hogy bemutatta a gettó életének rettenetes körülményeit, a belső szemlélő nézőpontjából rögzítette a portrékat, a kihalt utcák sivárságát, vagy a rögtönzött összejövetelek meghittségét.
Kadish utolsó gettón belüli fotói között vannak azok, amelyek a gettó foglyainak észt területen lévő munkatáborokba való deportálását örökítik meg. 1944 júliusában, miután sikerült a folyón át kimenekülnie a gettóból, megörökítette a gettó likvidálását. Miután a németek elmenekültek, visszatért, hogy lefényképezze a lerombolt gettót, és azokat a kis csoportokat, akiknek sikerült elrejtőzve túlélniük a végső napokat.
A gyűjtemény megmentése
Kadish már korán felismerte a veszélyt, hogy elveszítheti értékes gyűjteményét. Ezért megkérte Yehuda Zupowitzot, a gettó zsidó rendőrségének magas rangú tisztjét, hogy segítsen elrejteni a negatívokat és a képeket. Zupowitz soha nem árulta el, hogy tud Kadish munkájáról vagy gyűjteményének helyéről – még az 1944. március 27-i ún. „rendőrségi akció” során sem, amikor Zupowitzot megkínozták, majd megölték a IX. erőd börtönében. Kadish később visszatért a lerombolt gettóba az elrejtett fotónegatívokért.
Németország 1945. május 8-i kapitulációja után Kadish Litvániából Németországba távozott, és magával vitte rendkívüli dokumentumtárát is. A megszállt Németország amerikai zónájában kiállításokat rendezett a fotóiból a kitelepítettek táboraiban élő túlélők számára. Azóta számos múzeum, köztük a New York-i Zsidó Múzeum is hivatalosan kiállította munkáit.