A holokauszt utóhatása (rövidített cikk)

1945-ben, amikor a szövetséges csapatok bevonultak a náci koncentrációs táborokba, emberi holttestek, csontvázak és hamvak halmaival- a tömeggyilkosságok bizonyítékaival - szembesültek. A katonák több ezer éhező és beteg túlélőt – zsidót és nem zsidót – is találtak. Felszabadításuk után sok túlélő félt visszatérni korábbi otthonába a továbbra is fennálló antiszemitizmus (a zsidók elleni gyűlölet) miatt. A hazatérők közül sokan halálfélelemben éltek. Az emigrációra kevés lehetőség volt, mégis több tízezernyi holokauszt-túlélő nyugat felé, más európai országokba vándorolt. Őket a több száz menekültközpontban és -táborban helyezték el.

A kivándoroltak megsegítésén számos zsidó ügynökség dolgozott, és maguk a menekültek is létrehozták saját szervezeteiket. A brit hadsereg palesztinai zsidó egységeként működő Zsidó Brigád 1944 vége felé jött létre. A szervezet a Közép-Európában harcoló volt partizánokkal együttműködve segítette az európai zsidó menekültek Palesztinába történő kitelepülését. 1947-ben a brit hatóságok az Exodus 1947 nevű hajó fedélzetén utazó 4500 holokauszt-túlélőt visszafordították Németországba. A britek általában a földközi-tengeri Ciprus szigetén létesített fogolytáborokban helyezték el azokat, akiktől megtagadták a területre való belépést. Izrael Állam 1948. májusi megalakulása után azonban a kivándorló és menekült zsidók áramlani kezdtek az új, független országba, míg más európai zsidó menekültek Kanadába, Ausztráliába, Új-Zélandra, Nyugat-Európába, Mexikóba, Dél-Amerikába és Dél-Afrikába emigráltak.