A Gestapo: áttekintés

A Gestapo volt a náci állam politikai rendőrsége. 

A „Gestapo” kifejezés a szervezet hivatalos német nevének („Geheime Staatspolizei”) rövidítése. Az elnevezés szószerinti magyar fordítása: „Állami Titkosrendőrség”. 

Nem a Gestapo volt az első politikai rendőrség Németország történetében. Számos más európai országhoz hasonlóan a német történelemben is hosszú múltja van annak, hogy a rendőrséget politikai célokra használják.

A politikai rendőrség különleges feladatot végez, a legfőbb célja a hatalomban lévő politikai rendszer fenntartásának biztosítása. Védi az államot vagy a kormányzatot a felforgatástól, a szabotázstól és a puccsoktól. Ennek érdekében megfigyeli az állampolgárokat, és információkat gyűjt róluk. Ezekkel a módszerekkel azonosítani tudja a kormányzattal szembeni belső fenyegetéseket. A politikai rendőrségeket sokszor „titkosrendőrségeknek” is nevezzük. A náci rendszerhez hasonló önkényuralmi rendszerek gyakran alkalmaznak ilyen módszereket hatalmuk fenntartása és megóvása érdekében.   

A Gestapo a nácik kegyetlenségének szimbóluma. 

A Gestapo embertelen módszerei hírhedtté váltak. Ezt a szervezetet és politikai rendőreit ma az önkényuralmi rendőrség szimbólumaként tartjuk számon. 

A „Gestapo” megnevezést gyakran (hibásan) összefoglaló névként használják a náci elkövetők különböző csoportjaira. A valóságban a Gestapo csupán egy volt a nácik bűntetteit elkövető számos intézmény közül. A holokauszt gyilkosságaiban több más német rendőri erő is részt vett, köztük a bűnügyi rendőrség (Kripo) és az egyenruhás Rendvédelem. 

A Gestapo nem véletlenül vált hírhedtté. Ügynökei kínzást és erőszakot alkalmaztak a vallatás során, és részt vettek a zsidók haláltáborokba küldésében. Emellett mind Németországban, mind a németek által megszállt más európai országokban könyörtelenül felléptek az ellenállókkal szemben.

A politikai rendőrség a weimari köztársaságban

A nácik 1933-as hatalomra jutása előtt Németország demokrácia volt. Ezt az 1918-tól 1933-ig tartó időszakot nevezzük a weimari köztársaságnak. Az ország államok szövetségeként működött, a szövetségi államok között volt például Poroszország, Bajorország és Szászország. A legtöbb állam saját politikai titkosrendőrséget működtetett. 

A weimari köztársaság alkotmánya garantálta az egyéni jogokat, és jogi védelmet biztosított a polgároknak. Védelmet élvezett a véleménynyilvánítás szabadsága, a sajtó szabadsága, valamint a törvény előtti egyenlőség. Ezeket a jogokat a politikai rendőrség sem sérthette meg. Az alkotmány megtiltotta az alapos indok nélküli rendőri akciókat. Mindezek mellett a weimari köztársaságban is működtek a politikai rendőrségek. 

Feladatuk elsősorban az volt, hogy megakadályozzák a politikai célú erőszakot, különösen a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali antidemokratikus mozgalmak esetében. Ezek közé tartozott a náci párt és a kommunista párt. 1930-tól kezdve mindkét szervezet egyre nagyobb népszerűségre tett szert Németországban. Az elkövetkező három évben a weimari politikai rendőrség számára komoly kihívást jelentett, hogy megfelelően kezelje ezeket a gyakran erőszakos tömegmozgalmakat. 

Náci hatalomátvétel a politikai rendőrségben 

1933. január 30-án Adolf Hitlert kinevezték Németország kancellárjának. Hitler és a náci vezetők diktatúrát vezettek be, és elhatározták, hogy összes politikai ellenfelüket eltávolítják. Az új náci rezsim a német politikai rendőrséget tervezte felhasználni e cél megvalósításához. Ehhez azonban több akadályt is el kellett hárítaniuk.

A náci hatalomátvétel akadályai a politikai rendőrségben

Kezdetben két fő akadály merült fel: 

1. az első az volt, hogy a weimari köztársaság alkotmánya továbbra is érvényben volt, és jogi védelmet biztosított az önkényes rendőri akciókkal szemben.  
2. Másodszor pedig a német politikai rendőrség decentralizált módon működött, tehát a különböző állami és helyi kormányzatok alá tartozott, és Hitler, azaz a kancellár nem parancsolhatott ezeknek a különböző szerveknek.

Ez a két akadály korlátozta Hitlert és a náci rezsimet a titkosrendőrség felhasználásában. Például a hatalomátvételt követő első hetekben nem utasíthatták mindenféle jogalap nélkül a politikai rendőrséget, hogy tartóztassák le a kommunistákat. kat. Ez azonban hamarosan megváltozott. 

A jogi akadályok felszámolása

1933 februárjától kezdve a náci rezsim vészhelyzeti kormányrendeleteket használva fokozatosan átalakította Németországot. Ezek a rendeletek megszüntették a politikai rendőrséget visszafogó jogi és alkotmányos korlátozásokat. A legfontosabb ezek közül a Reichstag-tűz rendelet volt, amelyet 1933. február 28-án adtak ki. Ez a rendelet felfüggesztette az egyéni jogokat és felszámolta a jogi védelmeket, például a magánélethez való jogot. A rendőrség így szabadabban nyomozhatott a politikai ellenfelek után, és kihallgathatta, sőt le is tartóztathatta őket. Elolvashatták a magánleveleket, titokban lehallgathatták a telefonhívásokat, valamint bírói felhatalmazás nélkül is tarthattak házkutatást.

A Gestapo létrehozása

A náci rezsim célja egy központosított, közvetlenül a náci vezetés irányítása alatt álló rendőrség felállítása volt. Ehhez azonban meg kellett reformálniuk a meglévő, decentralizált rendőri erőket. Ez a folyamat több éven át elhúzódott: a végére a teljes rendőrség a náci hatalom befolyása alá került. 

Az 1930-as évek elején a politikai rendőrségek a helyi önkormányzatok alatt álltak. Így működésüket a helyi hatalmi harcok határozták meg. 1936 végére azonban a náci rezsim az SS-vezér Heinrich Himmler irányításával létrehozott egy erős, központosított politikai rendőrséget. Ez a politikai rendőri szervezet volt a Gestapo. 

A Gestapo hatalma 1936 nyarára tovább erősödött. Ekkor egyesítették a bűnügyi rendőrséggel (Kripo). Így létrejött egy új szervezet, amely a Biztonsági Rendőrség (SiPo) nevet kapta, és Himmler helyettesének Reinhard Heydrichnek az irányítása alá került. Heydrich emellett az SS hírszerzési részlegének (Sicherheitsdienst vagy Biztonsági Szolgálat) vezetője is volt. Ezt a hivatalt német rövidítése alapján „SD” néven is emlegetjük. 

1939 szeptemberében a Biztonsági Rendőrség hivatalosan is egyesült az SS hírszerzési részlegével (az SD-vel). Így jött létre a Központi Birodalmi Biztonsági Hivatal (RSHA). A Gestapo ezt követően hivatalosan az RSHA IV. részlegeként működött. De ezt követően is Gestapóként hivatkoztak rá. 

Kiből állt a Gestapo? 

A Gestapo civil ruhás rendőrökből állt, akiket Gestapo-ügynököknek is nevezünk. Legtöbbjük képzett volt a szakmájában, a weimari köztársaság idején nyomozóként vagy politikai rendőrként dolgozott. Heinrich Müller például 1919 óta a müncheni rendőrség tagja volt. 1939-ben ő lett a Gestapo első embere. A Müllerhez hasonló képzett rendőrök tapasztalataikkal, tudásukkal és készségeikkel járultak hozzá a Gestapo sikeréhez. 

De nem minden Gestapo-ügynök volt hosszú ideje rendőr. Voltak, akik az SS hírszerzési osztályán (az SD-n) keresztül érkeztek a szervezethez. Ezek a férfiak általában a náci ideológia hívei voltak, és nem rendelkeztek rendőri képzettséggel, vagy csak nagyon kevéssel. Az ő feladatuk az volt, hogy Heinrich Himmler SS-vezér elképzeléseinek megfelelően ideológiai célok által motivált intézménnyé formálják a rendőrséget. 

A Gestapóban így a tapasztalt rendőrök tudása a náci hívek buzgalmával egyesült. 

Mi volt a Gestapo feladata?

A Gestapo célkitűzése az volt, hogy „feltárja és megszüntesse az állam elleni fenyegetéseket”. A nácik számára az államellenes fenyegetés számtalan különféle viselkedési formában nyilvánult meg: az államra veszélyt jelentettek a szervezett politikai ellenzéki mozgalmak és a magánemberek rendszerkritikus megjegyzései is. Sőt, a kormányzat emberek egyes csoportjait is fenyegetőnek minősített. A Gestapo kivételesen széles körű hatalmat kapott a náci diktatúrától, hogy leszámoljon ezekkel a tágan meghatározott, különböző irányból érkező politikai fenyegetésekkel. 

A Gestapo fontos feladata volt az új náci törvények betartatása, amelyek a rezsim ellen megfogalmazott szinte bármilyen ellenvéleményt biztonsági fenyegetésként értelmeztek. Egy 1934 decemberében hozott törvény például büntethetővé tette a náci párt vagy a náci rezsim kritizálását. Aki Hitlerrel viccelődött, az „rosszindulatú támadást intézett az állam és a Párt ellen”. Az ilyen személyeket aztán a Gestapo letartóztathatta, és különleges törvényszék elé állították, sőt akár koncentrációs táborba is zárhatták őket. 

A Gestapo azonban ennél is messzebbre ment az egyes személyek viselkedésének ellenőrzésében. Magukévá tették a nácik ideológiáját, amely teljes embercsoportokat a faji vagy politikai ellenségek kategóriájába sorolt. A kommunista pártban való tagság vagy a zsidó származás már elég volt, hogy valaki az állam elleni fenyegetéssé váljon, és így felkeltse a Gestapo érdeklődését.

Az 1930-as években az árja származású németek legnagyobb része egyáltalán nem találkozott a Gestapóval, és nem is kellett ettől tartania. De a politikai ellenzék, a nem hagyományos vallási közösségek (köztük a Jehova Tanúi), a homoszexuálisok és a zsidók számára folyamatos fenyegetést jelentett a titkosrendőrség.

A Gestapo egyik legerősebb fegyvere: a védőőrizet

A náci rezsim felhatalmazta a Gestapo ügynökeit, hogy a legtöbb esetben maguk döntsenek a letartóztatottak sorsáról.  

Sőt, a titkosrendőrségnek arra is volt hatalma, hogy egyenesen a koncentrációs táborba küldje az embereket. Ezt nevezték „védőőrizetnek” (Schutzhaft). A védőőrizet révén a Gestapo kikerülhette a bíróságokat. A védőőrizet alá vont személyek nem fordulhattak ügyvédhez, nem fellebbezhettek az ítélet ellen, és nem védekezhettek a bíróságon. Az is előfordult, hogy a Gestapo a védőőrizetre hivatkozva felülbírálta a bíróság határozatát, általában olyan esetekben, amikor túlságosan enyhének találták az ítéletet. 

A Gestapo mint intézmény működését nem felügyelte sem jogi, sem közigazgatási szerv. Ez azt jelentette, hogy a többi intézmény nem bírálhatta felül a Gestapo döntéseit (tehát a bíróságok sem). Mindig a Gestapóé volt az utolsó szó. 

Hogy működött a Gestapo? 

A Gestapo szélsőséges módszereket használt megbízatása teljesítésére. A náci Németország bevett nyomozói módszereket alkalmazott, ugyanakkor azokat nem korlátozta törvényi szabályozás. Felhasználták a lakossági feljelentéseket, jogalap nélküli házkutatásokat tartottak, kegyetlen módszerekkel vallatták a gyanúsítottakat. A Gestapo ügynökeinek teljhatalmuk volt a letartóztatott emberek sorsa felett. 

Feljelentések

Volt, hogy a Gestapo maga indított nyomozást valaki ellen. Máskor azonban a lakossági feljelentések alapján kezdtek nyomozni. Szomszédok, ismerősök, munkatársak, barátok, sőt még családtagok is jelenthették a Gestapónak, ha valaki törvényellenesen vagy legalábbis gyanúsan viselkedik. Emellett a Gestapo más rendőri szervektől és náci szervezetektől is kaphatott információt feltételezett bűncselekményekről vagy fenyegetésekről. 

A náci Németországban ezeket a feljelentéseket gyakran ideológiai, politikai célok, vagy éppen személyes érdekek motiválták. A feljelentett személyek súlyos következményekkel néztek szembe. 

Önkényes házkutatások és megfigyelés

A nyomozás során a Gestapo tisztjei szemtanúkat hallgattak ki, házkutatásokat tartottak, és megfigyelték a gyanúsítottakat. A náci Németországban azonban ezeket a tevékenységeket nem korlátozták törvényi keretek. A Gestapo ügynökeinek nem kellett bírói engedélyt kérniük ahhoz, hogy elolvassák a gyanúsított leveleit, hogy házkutatást tartsanak, vagy hogy telefonbeszélgetéseket hallgassanak le. 

Sokan rettegtek a Gestapo megfigyelésétől, a valóságban azonban a Gestapo ügynökeinek száma korlátozott volt és csak különleges esetekben használták ezt a módszert. A német lakosság nem állt kiterjedt megfigyelés alatt, ezért is voltak olyan fontosak a feljelentések. 

Vallatások

A Gestapo hírhedt volt könyörtelen vallatási módszereiről. Ügynökei rendszeresen alkalmaztak megfélemlítést, pszichológiai terrort és testi kínzást.  A Gestapo emberei szinte rutinszerűen verték a fogvatartottakat. A Gestapo kegyetlen kihallgatási módszerei ellenére általában ritkán fordult elő, hogy az ügynökök meggyilkolták a letartóztatottakat. Voltak azonban, akik belehaltak a Gestapo fogságában elszenvedett kínzásokba. 

A letartóztatottak sorsa 

A Gestapo ügynökeinek hatalmában állt, hogy döntsenek a letartóztatottak sorsáról. Voltak tisztek, akik azt választották, engedékenyen járnak el: elengedik a letartóztatott személyt, ejtik a vádakat, vagy csupán figyelmeztetést vagy bírságot szabnak ki. 

De a Gestapo-ügynököket a kegyetlen bánásmódra is felhatalmazták: határozatlan időre bebörtönözhették vagy akár koncentrációs táborba is küldhették áldozataikat. Döntéseiket egyedül saját feletteseik ellenőrizték.   

A Gestapo és a zsidók a háború előtt

A náci ideológia a német népre és a náci rezsimre leselkedő faji fenyegetésként tekintett a német zsidóságra. Ezért a Gestapo államvédelmi megbízatásának részeként a zsidók ellenőrzéséért is felelős volt. Ez a feladat az 1930-as évek második felében egyre nagyobb hangsúlyt kapott. 

A náci rezsim első éveiben a Gestapo nem sokat foglalkozott a német zsidókkal. Ezekben az időkben elsősorban a politikai ellenfelekre összpontosítottak. A Gestapo ettől függetlenül letartóztatott néhány zsidót 1933-ban és 1934-ben. Ezeket a zsidókat azonban inkább azért fogták le, mert kommunisták vagy szociáldemokraták voltak. A Gestapo ezért politikai ellenfelet látott bennük. 

A nürnbergi törvények és a fajgyalázás

Fénykép

Diagram a következő felirattal: „Die Nürnberger Gesetze”. [Nürnbergi faji törvények]. (Fénykép)

Diagram a következő felirattal: „Die Nürnberger Gesetze”. [Nürnbergi faji törvények]. A diagram oszlopai a „Deutschblütige” [német vérűek], a „Mischling 2. Grades” [másodfokú keverékek], „Mischling 1. Grades” [elsőfokú keverékek] és a „Jude” [zsidó] kategóriákat mutatják be.

Forrás:

• US Holocaust Memorial Museum

1935 őszén elfogadták a nürnbergi törvényeket, és ezzel a Gestapo zsidóellenes tevékenysége is felerősödött. Ezek a törvények megtiltották a házasságkötést a zsidók és a nem zsidó származású németek között (akiknek a nácik szerint „német vér folyik az ereiben”). Emellett a házasságon kívüli szexuális kapcsolatot is megtiltották a zsidók és a nem zsidó németek között. Ezek bűncselekménnyé váltak, amit a nácik „fajgyalázásnak” (Rassenschande) neveztek. 

Az új törvények hatására a Gestapo irodái egész Németországban speciális Zsidó Hivatalokat (Judenreferate) állítottak fel. Ezek egyik feladata a fajgyalázás kivizsgálása volt. 

Kivándorlás és a „zsidókérdés”

A Gestapo Zsidó Hivatalai a zsidók kivándorlását is nyomon követték. Az 1930-as években a náci állam a kivándorlást tekintette a németországi „zsidókérdés” ideális megoldásának. A Gestapo segített megszervezni a kivándorlást, valamint felgyorsítani annak folyamatát. Úgy vélték, ezzel semlegesíthetik a náci rezsim elleni állítólagos zsidó fenyegetést. A Gestapo Zsidó Hivatalai arról is gondoskodtak, hogy a zsidók vagyona Németországban maradjon, és a náci állam tulajdonába kerüljön.

A Gestapo a háború alatt 

A Gestapo a II. világháború alatt, 1939 és 1945 között követte el leghírhedtebb és legpusztítóbb bűntetteit. 

Ebben az időszakban a Gestapo számos különféle megbízatást hajtott végre a náci Németországban és külföldön, a nácik által megszállt területeken. E megbízatások állítólagos célja a náci rezsim biztonságának garantálása volt. A háborúban a Gestapo fokozatosan radikalizálódott. A németek által elfoglalt területekre küldött Gestapo-ügynökök brutálisan és büntetlenül terrorizálták a lakosságot.  

A háború alatt a Gestapo: 

• nyomozást folytatott és kegyetlenül megbüntette azokat a civileket, akik akadályozták ű a háborús célok megvalósítását vagy akik szembeszálltak a náci rezsimmel
• az Einsatzgruppen-hez csatlakozva tömegmészárlásokat hajtott végre zsidók és mások ellen
• felügyelte a Németországban és a megszállt területeken végzett kényszermunkásokat
•  leverte a Németországban és a megszállt területeken szerveződő ellenállási mozgalmakat
• Európa-szerte megszervezte a zsidók gettókba gyűjtését és koncentrációs táborokba, kivégzőhelyekre és haláltáborokba deportálását