At a rally, members of the Hitler Youth parade in the formation of a swastika to honor the Unknown Soldier.

A Hitlerjugend

A náci párt igyekezett befolyását a német társadalom életének minden területére kiterjeszteni. A Hitlerjugend és a Német Lányszövetség a náci párt ifjúsági csoportjaiként jöttek létre, azzal a céllal, hogy megismertessék a gyerekeket és a fiatalokat a náci ideológiával és politikával. Az ilyen ifjúsági csoportok feladata volt az is, hogy felkészítse a német fiatalokat a háborúra.

A legfontosabb tények

  • 1

    Az 1930-as évek során a náci állam megszüntetett minden más ifjúsági csoportot Németországban.

  • 2

    1939-ben a megfelelő életkorú (10–18 éves) fiatalok több mint 82%-a tagja volt a Hitlerjugendnek vagy lányoknak szervezett megfelelőjének, a Német Lányszövetségnek.

  • 3

    Míg a lányok a feleségként és anyaként betöltött szerepükre készültek, a fiúk katonai kiképzésben vettek részt. A háború utolsó kétségbeesett hónapjaiban a tizenéves fiúkat is besorozták, hogy a német polgári védelemben és a Volkssturm (Nemzetőrség) nevű katonai szervezetben teljesítsenek szolgálatot

A Hitlerjugend (vagy HJ) a nácik által szervezett ifjúsági mozgalom volt. Fiúk és lányok a szervezet különböző csoportjaiba kerültek. A fiúk szakaszának neve egyszerűen Hitlerjugend volt. A lányok szakaszát pedig Német Lányszövetségnek (Bund Deutscher Mädel, BDM) nevezték.

Amikor a nácik 1933 januárjában hatalomra kerültek, a Hitlerjugend mozgalom nagyjából 100 000 tagot számlált. Az év végére a tagság létszáma több mint 2 millióra növekedett (Ez a 10–18 éves német fiatalok mintegy 30%-át jelentette). A következő években a náci rezsim nemcsak ösztönözte a fiatalokat, hanem nyomást is gyakorolt rájuk, hogy lépjenek be a Hitlerjugend szervezeteibe. A lelkesedés, a kortársak általi ösztönzés és a kényszer a tagság jelentős növekedéséhez vezetett. 1937-re a Hitlerjugendnek már 5,4 millió tagja volt (a 10–18 éves fiatalok 65%-a). 1940-re ez a szám 7,2 millió főre emelkedett (82%).

Fontos megjegyezni, hogy zsidók nem csatlakozhattak ezekhez a szervezetekhez. A zsidó fiatalok saját ifjúsági szervezeteket alapítottak Németországban az 1930-as években.

Ifjúsági mozgalmak a náci hatalomátvétel előtt

Members of the Hitler Youth march before their leader, Baldur von Schirach (at right, saluting), and other Nazi officials including ...

A Hitlerjugend tagjai menetelnek vezetőjük, Baldur von Schirach (jobb oldalon, tiszteleg), és egyéb náci tisztek, például Julius Streicher előtt. Nürnberg, Németország, 1933.

Forrás:
  • US Holocaust Memorial Museum
  • US Holocaust Memorial Museum, courtesy of William O. McWorkman

A cserkészet és az ifjúsági szervezetek már a XIX. század vége és a XX. század eleje óta népszerűek voltak Németországban. Amikor 1933-ban a nácik hatalomra kerültek, számos politikai, társadalmi és vallási ifjúsági csoport létezett az országban. Ezek az ifjúsági szervezetek gyakran cserkészegyenruhát viseltek. 

A náci párthoz kapcsolódó Hitlerjugend a számos ifjúsági szervezet egyike volt. A Hitlerjugend eredetileg egy náci ifjúsági csoport volt, melyet a fiúk számára hoztak létre a náci félkatonai szervezet, az SA (Sturmabteilung) mintájára. A Hitlerjugend a náci párt második legrégebbi félkatonai szerve volt. 

A szervezet a náci párt ifjúsági szövetségeként (Jugendbund der NSDAP) jött létre 1922 márciusában. Azt követően, hogy a nácik 1923 novemberében a müncheni sörpuccs során megpróbálták megdönteni a német kormányt, a kormányzat ideiglenesen betiltotta a náci szervezeteket. Ez a tiltás az ifjúsági szövetségre is vonatkozott. Az ifjúsági mozgalom működése azonban titokban folytatódott, elsősorban az 1924-ben alapított Nagynémet Ifjúsági Mozgalom formájában. Miután feloldották a tiltást, 1926 júliusában a Hitlerjugend - Német Munkásifjúsági Szövetség (Hitler-Jugend, Bund deutscher Arbeiterjugend) lett a náci párt immár hivatalos szervezete. A szervezet hivatalosan az SA részévé vált. 

A náci fiatalok beszervezése

Amint a náci párt népszerűségre tett szert az 1930-as évek elején, igyekeztek növelni befolyásukat, és elérni a német fiatalokat. Ekkor kibővítették a Hitlerjugendet, amelybe már lányok is beléphettek. 1931-re négy egység alakult ki nem és életkor alapján: 

  • Német Ifjúnép (Deutsches Jungvolk) a 10 és 14 év közötti fiúk számára;
  • Fiatal Lányszövetség (Jungmädelbund) a 10 és 14 éves lányok számára;
  • Német Lányszövetség (Bund Deutscher Mädel vagy BDM) a 14–18 éves lányok számára;
  • A tulajdonképpeni Hitlerjugend (Hitlerjugend) a 14–18 éves fiúk számára.

A nácik később a Német Lányszövetségen belül a 17–21 éves fiatal nők számára létrehoztak egy önkéntes csoportot, melynek neve Hűség és Szépség (Glaube und Schönheit) volt.

1931-ben Baldur von Schirach lett felelős a teljes Hitlerjugend vezetéséért, beleértve a szervezet mind a négy említett csoportját. Később, 1940-ben ő lett a Náci pártvezető (Gauleiter) Bécsben, de továbbra is szoros kapcsolatban maradt az ifjúsági mozgalommal. Helyére ekkor a 27 éves Artur Axmann, a Hitlerjugend egyik vezetője lépett.

A német fiatalok nácivá nevelése 

A Hitlerjugend szerepe a náci rendszerben

1933-tól kezdődően a Hitlerjugend és a Német Lányszövetség fontos szerepet játszott az új náci rezsim felépítésében. A náci vezetés az ifjúsági szervezetek segítségével tervezte belesulykolni a fiatalokba a náci ideológiát. Ez része volt annak a folyamatnak, melynek során a német társadalmat náci irányítás alá vonták. A cél az volt, hogy lebontsák a meglévő társadalmi struktúrákat és hagyományokat. A náci ifjúsági csoportokkal el akarták érni, hogy a fiatalok igazodjanak az elvárásokhoz, ne akarjanak mások lenni (konformitás). A fiatalok Németország-szerte ugyanazokat az egyenruhákat viselték, ugyanazokat a náci dalokat énekelték, és hasonló tevékenységekben vettek részt.

Ennek egyik módja az volt, hogy a csoportok a Hitlerjugend mozgalom révén uralták a német fiatalok életét. A szervezetben való részvétel jelentős időráfordítást igényelt. A Hitlerjugend tagjainak rendszeresen megbeszéléseken és eseményeken kellett részt venniük, emiatt kevesebb idejük maradt más fontos elfoglaltságokra, mint például a templomra vagy az iskolára.

A tevékenységekre szánt idő és a folyamatosan adagolt náci ideológia gyengítette a szülők, a tanárok, a vallási vezetők és más tekintélyes személyek befolyását. Valójában a Hitlerjugend és a Német Lányszövetség még ösztönözte is a tagokat, hogy számoljanak be vezetőiknek arról, mi történik az iskolában, a templomban és a családjuk körében. 

Az ifjúsági mozgalmak megszilárdítása

A náci állam azt szerette volna, ha a Hitlerjugend irányítása alá vonja a teljes német ifjúságot. A többi ifjúsági szervezetet konkurenciának tekintették. 1933-ban a fiatalokpolitikai szervezeteit gyorsan bekebelezték vagy elnyomták, ugyanakkor az apolitikus és vallásos ifjúsági szervezetek még az 1930-as évek végéig működhettek. Az ifjúsági csoportok feloszlatása és beolvasztása egy, az egész társadalomra kiterjedő folyamat, a Gleichschaltung vagy „egységesítés” részét képezte.

1936-ban a Hitlerjugendről szóló törvény így fogalmazott: „A Hitlerjugend alá tartozik a birodalom területén elő teljes német ifjúság.” Ezzel a törvénnyel Hitlerjugend minden ifjúsági ügyet magához kívánt vonni, de nem sikerült a teljes kontroll kiterjesztése.

1939 márciusában egy új rendeletet hoztak, mely előírta, hogy minden 10 és 18 év közötti fiatalnak csatlakoznia kell a Hitlerjugendhez. Ettől a ponttól kezdve a Hitlerjugend lett az egyetlen engedélyezett ifjúsági mozgalom a náci Németországban. A rezsim büntetéssel fenyegette azokat, akik nem feleltek meg az elvárásoknak.

A fiatalok felkészítése a jövőre

33rd Nazi propaganda slide of a Hitler Youth educational presentation entitled "Germany Overcomes Jewry."

Egy Hitlerjugend oktató előadás náci propagandaanyagának 33. diája. Az előadás címe: „Németország legyőzi a zsidóságot”. A német szöveg a következő: „Zum Schutze des deutschen Blutes vor fremdrassiger Vermischung erliess der Führer die”. Fordítás: „Annak érdekében, hogy megvédje a német vért az idegen fajokkal való keveredéstől, a Führer bevezette a nürnbergi törvényeket.”

Forrás:
  • US Holocaust Memorial Museum, courtesy of Stephen Glick

A Náci párt úgy tekintett a fiatalságra mint az új világ alapkövére. A fiatalok voltak a jövőbeli párttagok, anyák és katonák. A nácik emiatt a Volksgemeinschaft („Népközösség”) túlélése és megfelelő állapota tekintetében alapvető fontosságúnak tartotta őket. Úgy képzelték, hogy a gyermekeket arra nevelik, legyenek fajilag tudatosak valamint sportosak és egészségesek, hogy új jövőt építhessenek Németország számára. A jövő szimbólumaként a Hitlerjugend gyakran vett részt a náci párt gyűlésein és felvonulásain, így az évente megrendezett nürnbergi nagygyűlésen is. Leni Riefenstahl filmje, Az akarat diadala (Triumph des Willens) bemutatta, ahogyan Hitler a Hitlerjugend tagjaihoz intézi beszédét, majd köszönti is őket az 1934-es nürnbergi rendezvényen.

Hitlerjugend

A Hitlerjugend egy félkatonai szervezet volt, mely azzal a céllal alakult, hogy a fiúkból harcosokat neveljen, akik katonaként a náci ügyért küzdenek. A náci állam hivatalos szervezeteként a Hitlerjugendet katonai struktúra jellemezte helyi, regionális és országos szinten egyaránt.

A fiúk katonai gyakorlatozásokon vettek részt, és megtanulták a fegyverek kezelését. Emellett nyaranta gazdaságokban is dolgoztak, és versenysportokban is részt vettek, elsősorban ökölvívásban. Egyes fiúk élvezték a fizikai kihívást, a versenyzést és a bajtársiasságot. Mások ellenben úgy érezték, megterhelő és kiábrándító a folyamatos készülődés a háborúra, illetve annak a gondolata, hogy fel kell áldozni magukat a hazáért.

Német Lányszövetség

A Német Lányszövetség célja az volt, hogy felkészítse a lányokat a feleség és az anya szerepére. A lányok fizikai tevékenységekben is részt vettek, így például tornáztak. A lányok számára inkább csoportos és összehangolt sporttevékenységeket szerveztek, kerülték az egyéni és versenysportot. Ezzel a közösen végzett munka értékét akarták demonstrálni. A Lányszövetség arra nevelte a lányokat, hogy az ő feladatuk legyen a házimunka és a család ellátása. Megtanultak varrni, családtagokról gondoskodni, főzni, valamint a háztartási feladatokat elvégezni.

Ellenálló fiatalok

A náci állam homogén ifjúsági kultúrát kívánt megteremteni a Hitlerjugend szervezetein keresztül. Egyes fiatalok azonban nem voltak hajlandóak részt venni a mozgalmi életben. Ennek oka bizonyos esetekben az volt, hogy ragaszkodtak politikai vagy vallási meggyőződésükhöz. Más esetekben kamaszkori lázadás vagy individualizmus állt a háttérben.

Jellemzően a nagyvárosokban voltak olyan illegális ifjúsági csoportok, melyek elutasították a Hitlerjugend kultúráját. Ezek a fiatalok általában irtóztak a konformitástól és a katonai jellegtől. Jellemzően más stílusú ruhákat viseltek, és szabadabb közösségi tevékenységekben vettek részt. Számos illegális ifjúsági csoport létezett mind a lányok, mind a fiúk számára. Néhányan a nemi szerepköröket is rugalmasabbnak látták, mint amit a merev Hitlerjugend-szerkezet lehetővé tett. 

Ezek az informális, alternatív ifjúsági csoportok sajátos jellemzőkkel rendelkeztek. A Leipzig Meuten például egy kommunista ideológiájú náciellenes csoport volt. A keményvonalas Edelweiss-i Kalózok időnként fizikailag is összecsaptak a Hitlerjugend tagjaival. A Swing‑kölykök (alternatív ifjúsági csoport, melynek Hamburgban volt legjelentősebb a jelenléte) swinget táncolt és dzsesszt hallgatott. Hosszú volt a hajuk, és amerikai vagy brit stílusban öltözködtek. 

Ezek a lázadó fiatalok vállalták azt a tényleges kockázatot is, hogy a Gestapo letartóztatja és koncentrációs táborokba zárják őket.

A fiatalság mozgósítása a háború alatt

A háború 1939-es kitörésekor a Hitlerjugend már egy generációnyi fiatalt készített fel arra, hogy harcoljon a háborúban, és idegen területeket foglaljon el. A Hitlerjugendhez az 1930-as évek elején csatlakozó fiatal férfiak és nők gyakorlati ismeretekre tettek szert, és elsajátították a náci ideológiát. Akik már elmúltak 18 évesek, arra használták tudásukat, hogy a német háborús törekvéseket szolgálják. Katonaként, rendőrként, titkárnőként, ápolóként és orvosként is dolgoztak.

A Hitlerjugend következő generációja még túl fiatal volt ahhoz, hogy csatlakozzanak a hadsereghez vagy más náci szervezetekhez. Ugyanakkor ők is szerepet kaptak a háborúban. A Hitlerjugend és a Német Lányszövetség is segítő feladatokat láttak el a háború alatt, például segélycsomagokat állítottak össze a fronton harcoló katonáknak. 

Az idősebb fiúkat és lányokat esetenként kihelyezték a Németország által annektált területekre a háború előtt és annak kitörésekor. A nácik úgy gondolták, hogy a háború előtti Németország területén kívül élő német lakosságot újra kell „germanizálni”. A Hitlerjugend német nyelvet és más német kulturális hagyományokat tanított ezeknek a közösségeknek.

A háború végén

Defeat of Nazi Germany, 1942-1945
Forrás:
  • US Holocaust Memorial Museum

Ahogy egyértelművé vált, hogy Németország el fogja veszíteni a háborút, a náci rezsimnek szembesülnie kellett a munkaerőhiánnyal is. A szövetséges légi csapások sok német várost leromboltak, ezáltal logisztikai problémák keletkeztek, és lakhatási, valamint ellátási válság alakult ki. A bombázások során a rezsim tinédzsereket is bevont a légvédelmi fegyverek működtetésébe. A bombázások után a fiatalok különböző módon vettek részt a pusztítás által érintett civilek ellátásában, a lányok például népkonyhákban dolgoztak, segítettek az otthontalanná váltaknak, és ápolónők mellett is segédkeztek.

A Waffen-SS 1943-ban létrehozta a Hitlerjugend tagjaiból álló speciális osztagát. Ez az osztag 1926-ban született fiúkból állt (így ők 16 vagy 17 évesek voltak 1943-ban). Az osztagot először Franciaországban vetették be. Itt számos gyilkosságot követtek el, köztük az ardenne-i apátsági mészárlást, amelynek során kanadai hadifoglyokat öltek meg. Ez az osztag hajtotta végre franciák ellen az ascq-i mészárlásként ismert megtorló tömeggyilkosságot. Mindemellett ezek a fiatalok harcoltak a Szövetséges katonákkal szemben a normandiai csatában Franciaországban, valamint az ardenneki offenzívában, Belgiumban.

A háború végső hónapaiban a 16–60 év közötti férfiakat is besorozták a Volkssturmba („népfelkelők”). Ez a militáns szervezet csatlakozott a reguláris katonasághoz a szövetséges seregek elleni végső védelmi ütközetek során. 

A szegényesen felszerelt és nem megfelelően kiképzett fiatalok ezrei harcoltak és haltak meg a német háborús célokért, még akkor is, amikor a vereség elkerülhetetlen volt.

A háború után

A náci párthoz hasonlóan a Hitlerjugendet és a Német Lányszövetséget is betiltották a háború után. Eddigre már több millió fiatal és fiatal felnőtt töltötte el meghatározó ifjú éveit a Hitlerjugend szervezeteinek kötelékében. Ezáltal ezek a szervezetek hatalmas befolyást gyakoroltak a huszadik századi német társadalomra. 

Lábjegyzetek

  1. Footnote reference1.

    Adatok forrása: Gerhard Rempel, Hitler’s Children: The Hitler Youth and the SS (Chapel Hill: University of North Carolina Press, 2015), p. 268.

Thank you for supporting our work

We would like to thank Crown Family Philanthropies, Abe and Ida Cooper Foundation, the Claims Conference, EVZ, and BMF for supporting the ongoing work to create content and resources for the Holocaust Encyclopedia. View the list of all donors.

Fogalomtár