<p>A łódźi gettóban élő zsidókat tehervonatokra rakják deportálásra a chelmnói haláltáborba. Łódź, Lengyelország, 1942 és 1944 között.</p>

Haláltáborok: áttekintés

További információ erről a képről

A tömeggyilkosságok hatékony kivitelezése érdekében a nácik megsemmisítő központokat hoztak létre. A koncentrációs táboroktól eltérően – amelyek elsődleges célja az elzárás, illetve a munkaszolgálat volt – a megsemmisítő központok (vagy más néven haláltáborok) szinte kizárólag „halálgyárként” üzemeltek. A német SS és a rendőrség közel 2 700 000 zsidót végzett ki a haláltáborokban elgázosítás vagy golyó által.

CHELMNO, BELZEC, SOBIBOR ÉS TREBLINKA

Az első megsemmisítő központot Chelmno városában hozták létre 1941 decemberében a Warthegau (Lengyelország Németország által annektált része) területén. Legfőképpen zsidókat gázosítottak itt el mobil gázkamrákban, de az áldozatok között romák is voltak. 1942-ben további haláltáborok létesültek a Generalgouvernement területén (a Főkormányzóságban, a megszállt Lengyelország közepén) található Belzecben, Sobiborban és Treblinkában (gyűjtőnevükön: a Reinhard-hadművelet táborai) azzal a céllal, hogy Lengyelország zsidó lakosságát szisztematikusan kiirtsák. Ezekben a központokban 1942 márciusa és 1943 novembere között az SS tagjai és segítőik mintegy 1 526 500 zsidót öltek meg.

AUSCHWITZ-BIRKENAU

A haláltáborokba érkező deportáltak túlnyomó többségét azonnal a gázkamrákba küldték (néhány fogoly kivételével, akikből megszervezték a Sonderkommando néven ismert speciális munkacsapatokat). A legnagyobb ilyen központ az auschwitz-birkenaui komplexum volt, amelyben 1943 tavaszára négy (Zyklon-B gázzal működő) gázkamra üzemelt. A deportálások csúcspontján naponta 6000 embert öltek meg gázzal az auschwitz-birkenanui táborban. 1944 novemberére pedig a meggyilkoltak között több mint egymillió zsidó és több tízezer roma, lengyel, valamint szovjet hadifogoly volt.

MAJDANEK

Sok tudós hagyományosan a hatodik haláltáborként tartotta számon Majdaneket, azonban a legújabb kutatások fényt derítettek Lublin/Majdanek egyéb funkcióira és az ott végzett tevékenységekre. A Reinhard-hadművelet keretén belül Majdanek elsősorban azon zsidó foglyok összegyűjtésére szolgált, akiket a németek kényszermunkásként átmenetileg megkíméltek. Időnként azonban olyan áldozatok kivégzésének is helyet adott, akiket a Reinhard-hadművelet haláltáboraiban, Belzecben, Sobiborban és Treblinka II-ben nem lehetett megölni. Majdanek egyben a táborokban meggyilkolt zsidók vagyontárgyait őrző raktártelep is volt.

Az SS szigorúan titkosan kezelte a haláltáborok létezését. A gázzal végrehajtott kivégzésék minden nyomát megpróbálták eltüntetni, és a foglyok különleges csoportjait (a Sonderkommandókat) arra kényszerítették, hogy távolítsák el a holttesteket a gázkamrákból, és égessék el őket. Egyes táborok környékét pedig átalakították vagy álcázták, nehogy kiderüljön, hogy ott több millió embert gyilkoltak meg.

Források

Wiesel, Elie: Night. Ford. Marion Wiesel. New York: Hill and Wang, 2006.

Levi, Primo: Survival in Auschwitz. Ford. Stuart Woolf. New York: Simon & Schuster, 1996.

*****

Arad, Yitzhak: Belzec, Sobibor, Treblinka: The Operation Reinhard Death Camps. Bloomington: Indiana University Press, 1987.

Berenbaum, Michael, and Yisrael Gutman (szerk.) Anatomy of the Auschwitz Death Camp. Bloomington: Indiana University Press az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeumával együttműködésben, 1998.

Chrostowski, Witold: Extermination Camp Treblinka. London: Vallentine Mitchell, 2004.

Delin, Grant: Lebensraum: Extermination Camps of the Third Reich. London: Westzone Publishing, 2001.

Hilberg, Raul: The Destruction of the European Jews. New Haven, CT: Yale University Press, 2003.

Mendelsohn, John (szerk.) The "Final Solution" in the Extermination Camps and the Aftermath. New York: Garland Publishing, 1982.

Schelvis, Jules és Bob Moore: Sobibor: A History of a Nazi Death Camp. Oxford: Berg, 2007.