Map titled "Jewish Executions Carried Out by Einsatzgruppen A" [LCID: 200509wu]

Einsatzgruppen (mozgó kivégzőosztagok)

Az Einsatzgruppen (itt: mozgó kivégzőosztagok) olyan egységek voltak, amelyek főként német SS-katonákból és rendőrökből álltak. A Német Biztonsági Rendőrség (Sicherheitspolizei, Sipo) és a Biztonsági Szolgálat (Sicherheitsdienst, SD) tisztjeinek a parancsnoksága alatt álló Einsatzgruppen feladatai közé tartozott azoknak a faji vagy politikai ellenségeknek a kivégzése, akiket a német frontvonalak mögött tartóztattak le a megszállt Szovjetunióban.

Német katonák a Szovjetunióban az 1943-as szovjet offenzíva közben a keleti fronton.

Áldozataik között voltak zsidók, romák, a szovjet állam, valamint a Szovjet Kommunista Párt tisztviselői, de több ezer olyan személyt is megöltek, akik mentális vagy fizikai fogyatékkal élőket gondozó intézményben éltek. Sok szakértő úgy véli, hogy a zsidók Einsatzgruppen és a közrendészet (Ordnungspolizei) egységei által végzett szisztematikus lemészárlása a megszállt szovjet területeken jelentette az első lépést a „végső megoldás”, az európai zsidóság teljes kiirtására irányuló náci program megvalósítása felé.

Ezek a mozgó kivégzőosztagok a Szovjetunió 1941. júniusi lerohanása idején a szovjet területekre mélyen behatoló német hadsereg mögött haladtak, és tömeggyilkos akciókat hajtottak végre gyakran a helyi civilek vagy rendőri erők támogatásával. A később kialakított módszerrel szemben, amelynek során a zsidókat városaikból és falvaikból, vagy gettókból szállították haláltáborokba, a kivégzőosztagok otthonaikban kutatták fel a zsidó közösség tagjait és helyben mészárolták le őket.

Mindehhez a német hadsereg biztosította a logisztikai támogatást, beleértve például a szállítóeszközöket, a felszereléseket, az ellátást, a szállást, sőt esetenként a foglyokat őrző és szállító személyzetet is. Kezdetben a kivégzőosztagok főként csak a zsidó férfiakat ölték meg, 1941 nyarának végére azonban már amerre csak jártak, korra és nemre való tekintet nélkül végezték ki és temették tömegsírokba a zsidókat – férfiakat, asszonyokat és gyermekeket. Gyakran előfordult, hogy helyi informátorok és tolmácsok segítségével jutottak az adott település zsidó lakosainak nyomára, akiket az összegyűjtés után gyalog tereltek vagy teherautón szállítottak a kivégzés helyszínére. Itt már többnyire készen várták őket az árkok, de olyan is előfordult, hogy az áldozatoknak maguknak kellett megásniuk a sírjukat. Miután az áldozatok átadták a vagyontárgyaikat és levetkőztek, a kivégzőosztagok lelőtték az árok előtt álló vagy az előkészített gödörbe fektetett férfiakat, nőket és gyerekeket.

Az Einsatzgruppen mészárlásai Kelet-Európában

Bár a kivégzőosztagok leggyakoribb módszere a sortüzelés volt, 1941 nyarának vége felé Heinrich Himmler – érzékelve az emberein a golyó általi tömeges kivégzések lelki terhét – indítványozta egy elviselhetőbb kivégzési módszer kidolgozását. Így került sor a mozgó gázkamrák bevezetésére, amely az erre a célra átalakított teherautók zárt rakodóterébe visszavezetett kipufogógázzal (szén-monoxiddal) ölte meg a foglyokat. Ezek a járművek 1941 késő őszén jelentek meg a keleti fronton, és a sortüzekkel párhuzamosan alkalmazták őket a zsidók és más áldozatok kivégzésére szinte mindenhol, ahol az osztagok tevékenykedtek.

A német hadsereg nyomában a Szovjetunióba érkező Einsatzgruppen négy, zászlóalj méretű műveleti csoportból állt. Az Einsatzgruppe A Kelet-Poroszországtól Litvánián, Lettországon és Észtországon keresztül Leningrád (a mai Szentpétervár) felé terjesztette ki működési területét. Ez a csoport Kovnóban, Rigában és Vilniusban követett el tömeggyilkosságokat. Az Einsatzgruppe B a megszállt Lengyelország területén található Varsóból Fehéroroszországon keresztül Szmolenszk és Minszk felé terjeszkedett, és többek között Grodnóban, Minszkben, Breszt-Litovszkban, Szlonimban, Gomelben és Mahiljovban mészárolta le a zsidó lakosságot. Az Einsatzgruppe C Krakkóban kezdte meg a működését, amelyet Nyugat-Ukrajnán keresztül Harkov és Rosztov-na-Donu felé terjesztett ki. Tagjai Lembergben (Lviv), Tarnopolban, Zolocsevben, Kremenecben, Harkovban, Zsitomirban és Kijevben hajtottak végre tömegmészárlásokat, ahol az Einsatzgruppe 4a kommandójának egységei 1941 szeptemberében két nap leforgása alatt 33 771 kijevi zsidót gyilkoltak le a Babij Jar-i szurdoknál. A négy egység közül az Einsatzgruppe D működési területe esett a legdélebbre. Tagjai Dél-Ukrajnában és a Krímben hajtottak végre tömegmészárlásokat, különösen Mikolajivban, Herszonban, Szimferopolban, Szevasztopolban, Feodoszijában és a krasznodari régióban.

Az ukrajnai Lubnyi városából több mint ezer zsidót rendeltek egy mezőre „kitelepítés” céljából, mielőtt az Einsatzgruppen-osztagok lemészárolták őket.

Az Einsatzgruppen egységei sok segítséget kaptak a német és tengelyhatalmi katonáktól, helyi kollaboránsoktól és más SS-egységektől. Az osztagok tagjait az SS-ből, a Waffen SS-ből (az SS katonai ágából), a Biztonsági Szolgálatból (SD), a Biztonsági Rendőrségből (SiPo), a közrendészettől és más rendőri egységekből toborozták.

1943 tavaszára az Einsatzgruppen és a közrendészet egységei együtt összesen több mint egymillió szovjet zsidót és több tízezer szovjet politikai tisztet, partizánt, romát és intézetben lakó, fogyatékkal élő személyt végeztek ki. Ennek ellenére ezek a kivégzési módszerek – különösen a sortüzek – kevéssé hatékonynak és az elkövetők számára lelkileg megterhelőnek bizonyultak, így a német hatóságok már a csoportok működése közben tervezni és építeni kezdték a központosított haláltáborokban azokat a speciális elgázosító létesítményeket, amelyek nagy számú zsidó elpusztítását tették lehetővé.

Thank you for supporting our work

We would like to thank Crown Family Philanthropies and the Abe and Ida Cooper Foundation for supporting the ongoing work to create content and resources for the Holocaust Encyclopedia. View the list of all donors.