Ohrdruf (rövidített cikk)

Az ohrdrufi tábor a buchenwaldi komplexum egyik alegysége volt, s egyben az első olyan náci tábor, amelyet az amerikai csapatok felszabadítottak. Ohrdrufot 1944 novemberében hozták létre a nácik Gotha városa mellett, ez a tábor szolgáltatta a kényszermunkásokat a vasúti építkezésekhez. 1945 márciusának vége felé az itt tartott foglyok száma elérte a 11 700-at, azonban április elején az SS kevés kivétellel mindenkit a buchenwaldi táborba evakuált. Azon foglyok nagy részét, akik túl gyengék voltak az erőltetett menethez, az SS őrei lelőtték. Amikor az amerikai 4. páncélos hadosztály katonái beléptek a területre, halomba rakott holttesteket találtak, néhányukat részben elégették.

A hátborzongató felfedezés arra késztette Dwight D. Eisenhower tábornokot, a szövetséges erők európai főparancsnokát, hogy George S. Patton és Omar Bradley tábornokokkal együtt április 12-én személyesen is elmenjen a helyszínre. Az elkövetett náci bűnök látható maradványai olyan erőteljes hatást gyakoroltak rá, hogy azt akarta: az egész világ tudja meg, mi történt a koncentrációs táborokban. Megkérte az Egyesült Államok kongresszusát, valamint az újságírókat, hogy jöjjenek el az újonnan felszabadított helyekre, és vigyék el az atrocitások szörnyű hírét az amerikai népnek. A 4. páncélos hadosztály ohrdrufi felfedezései sokak számára nyilvánvalóvá tették, milyen borzalmakat követtek el a nácik a holokauszt folyamán.

Thank you for supporting our work

We would like to thank Crown Family Philanthropies, Abe and Ida Cooper Foundation, the Claims Conference, EVZ, and BMF for supporting the ongoing work to create content and resources for the Holocaust Encyclopedia. View the list of all donors.

Fogalomtár