<p>Bert és Anne Bochove, akik 37 zsidót bújtattak gyógyszertárukban, Amszterdam Huizen nevű külvárosában, a képen gyermekeikkel láthatók. Mindketten a „Világ igaza” elismerésben részesültek. Lengyelország, 1944. vagy 1945.</p>

Mentés

Noha az európaiak többsége közömbös maradt míg mások részt is vettek a zsidók meggyilkolásában a holokauszt során, minden európai országban és minden vallási felekezetben voltak olyan személyek, akik életük kockáztatása árán is segíteni próbáltak a zsidóknak. A mentésért tett erőfeszítések az egyéni akcióktól a kisebb-nagyobb, szervezett műveletekig széles skálát öleltek fel.

A zsidók mentése számtalan akadályba ütközött a holokauszt idején. Több nagyobb mentési művelet hiúsult meg amiatt, hogy a szövetségesek a háborús győzelmet tartották a legfontosabbnak, valamint hogy a segítségre szorulókat nehezen lehetett elérni. A veszélyben lévő zsidókat segítő személyek súlyos következményekre számíthattak, ha rajtakapták őket, és a bujkálók támogatása komoly logisztikai problémákkal járt. Nem utolsó sorban a nem zsidó lakosság körében különösen Kelet-Európában tapasztalható zsidóellenesség is akadályozta a mentést. Az üldözötteknek nyújtott segítség sokféle formában érkezett.

A németek által megszállt Dánia volt a leghíresebb és legátfogóbb mentési műveletek helyszíne a tengelyhatalmak által irányított Európában. 1943 nyarának végén a német megszálló hatóságok statáriumot rendeltek el Dániában az egyre gyakoribb ellenállás és szabotázsakciók miatt. A német biztonsági rendőrség tisztviselői azt tervezték, hogy a statárium hatálya alatt deportálják a dániai zsidókat. 1943. szeptember 28-án egy német üzletember figyelmeztette a dán hatóságokat az 1943. október 1-2-ára tervezett műveletre. A nem zsidó szomszédok és barátok segítségével gyakorlatilag az összes dán zsidó elrejtőzött. A következő napokban a dán ellenállás egy mentőakciót szervezett, amely során a halászok az ország mintegy 7800 fős zsidó lakosságából körülbelül 7200-at mentettek ki titokban, kisméretű halászhajóikon a biztonságos, semleges Svédországba.

Az úgynevezett Generalgouvernement, vagyis a németek által megszállt Lengyelország területén a lengyelek is segítséget nyújtottak a zsidóknak. A zsidók számára szociális támogatást biztosító lengyel földalatti szervezet, a Zegota (a Rada Pomocy Zydom, a Zsidók Segítésének Tanácsa kódneve) például 1942 szeptemberében kezdte meg a működését. Habár az 1943 áprilisában kitört varsói gettólázadás során a nacionalista lengyel Honi Hadsereg (Armia Krajowa, AK) és a Lengyel Néphadsereg (Armia Ludowa, AL) tagjai a német állások támadásával segítették ugyan a zsidó felkelőket, a lengyel földalatti szervezetek csak kevés fegyverrel és lőszerrel látták el a zsidókat. Attól kezdve, hogy 1942. július végén megkezdődött a zsidók átszállítása a varsói gettóból a treblinkai haláltáborba, a lengyel civilek mintegy 20 000 zsidó személyt rejtegettek a fővárosban és környékén, amíg a német megszállók a Honi Hadsereg felkelése után, 1944 őszén le nem bombázták Varsót.

A segítségnyújtók között szinte minden vallási csoport képviseltette magát: a protestáns és a katolikus, a keleti ortodox és a muszlim. Európa-szerte voltak olyan templomok, árvaházak és családok, amelyek szintén rejtekhelyet biztosítottak a zsidók számára, vagy (mint Hollandiában Anne Frankot és családját) segítették a bujkálókat. Franciaországban a Le Chambon-sur-Lignon nevű kis falu protestáns lakossága 3000–5000 fő, javarészt zsidó menekültet fogadott be. Franciaországban, Belgiumban és Olaszországban a katolikus papság által irányított titkos hálózatok és a világi katolikusok több ezer zsidót mentettek meg. Ezek a hálózatok különösen Dél-Franciaországban voltak aktívak, ahonnan a zsidó menekülteket a biztonságos Svájcba és Spanyolországba csempészték, valamint Észak-Olaszországban, ahol számos zsidó bujkált Olaszország 1943 szeptemberében történő német megszállása után.

Egyes magánszemélyek személyes befolyásukat használták a zsidók megmentésére. 1944-ben a németek által megszállt Magyarország fővárosában, Budapesten például Raoul Wallenberg svéd diplomata (aki az Egyesült Államok Háborús Menekültügyi Bizottságának ügynöke is volt), Carl Lutz svájci diplomata, valamint a magát spanyol diplomatának kiadó olasz állampolgár, Giorgio Perlasca több tízezer embert látott el olyan iratokkal, amelyek igazolták, hogy semleges erők „védelme” alatt állnak. Akik rendelkeztek ilyen igazolásokkal, mentesültek a magyar kormány által elrendelt legtöbb zsidóellenes intézkedés alól, és elkerülték a Nagynémet Birodalomba való deportálást. Minden egyes segítségnyújtó közvetlenül együttműködött a budapesti zsidó közösségek tagjaival. Perlasca például, aki a legkönnyebben támadható igazolásokat adta ki Komoly Ottóval és a Szamosi testvérekkel (Lászlóval és Eugéniával) szoros együttműködésben szerzett védelmet biztosító dokumentumokat és menedéket rengeteg budapesti zsidónak.

Oskar Schindler szudétanémet iparos egy zománcozott edényeket gyártó üzemet vásárolt a krakkói gettó közelében. Később több mint ezer ott dolgozó zsidót védett meg az auschwitzi koncentrációs táborba való deportálástól. A bolgár katonai és rendőri hatóságok 1943 márciusában több mint 11 000 zsidót deportáltak a bolgár megszállás alatt álló Trákiából, Macedóniából és Pirotból Treblinkába, ami döbbenetet és szégyenérzetet váltott ki Bulgária politikai, értelmiségi és vallási vezetőiből, akik nyílt tiltakozásba kezdtek a háború előtti Bulgáriából való deportálás ellen. A tiltakozó akció hatására, amelyben a kormánypárt egyes tagjai is részt vettek, III. Borisz bolgár király visszavonta a bulgáriai zsidók németeknek történő kiszolgáltatására és deportálására vonatkozó kormányhatározatot. Borisz döntésének következményeképp a bolgár hatóságok nem deportáltak több zsidót a háború előtti Bulgária területéről.

Más nem zsidók, mint például Jan Karski, a londoni emigráns lengyel kormány összeköttetését biztosította a nem kommunista földalatti mozgalmakkal, a nácik népirtási terveiről igyekezett információt továbbítani. Karski 1942 nyarának végén találkozott a varsói gettó és az izbicai tranzitgettó zsidó vezetőivel. A belzeci haláltáborban elkövetett tömeggyilkosságokról szóló jelentéseiket továbbította a szövetséges hatalmak vezetőinek, többek között Franklin D. Rooseveltnek, akivel 1943 júliusában találkozott.

Az Egyesült Államokban szintén voltak olyan csoportok, amelyek részt vettek a mentésben. A kvékerek American Friends Service Committee elnevezésű bizottsága, az unitáriusok és mások Franciaországban, Portugáliában és Spanyolországban irányították a zsidó menekültek biztonságba helyezését a háború ideje alatt. Számos egyesült államokbeli szervezet (vallási és világi, zsidó és nem zsidó egyaránt) az amerikai vízumok megszerzésében és az elszállásolásban segített, illetve 1934 és 1942 között – mintegy 1000 esetben – a magukra maradt, menekült zsidó gyermekek hazatéréséről gondoskodott.

Akár ezer, akár egyetlen ember életét mentették meg, a holokauszt alatt a zsidókat segítők bebizonyították, hogy az egyéni választás akár a legszélsőségesebb körülmények között is lehetséges. Bátorságuk és lelkiismeretességük dacára azonban az üldözötteknek csak nagyon kis része menekült meg.

További ajánlott irodalom

Gilbert, Martin. The Righteous: The Unsung Heroes of the Holocaust. Toronto: Key Porter, 2003.

Gutman, Israel (szerk.) The Encyclopedia of the Righteous Among the Nations: Rescuers of Jews during the Holocaust. Jeruzsálem: Yad Vashem, 2003-.

Hallie, Philip P. Lest Innocent Blood be Shed: The Story of the Village of Le Chambon, and How Goodness Happened There. New York: Harper & Row, 1979.

Levine, Ellen. Darkness over Denmark: The Danish Resistance and the Rescue of the Jews. New York: Holiday House, 2000.

Paldiel, Mordecai. The Righteous Among the Nations. Jeruzsálem: Yad Vashem, 2007.

Rittner, Carol és Sondra Myers (szerk.) The Courage to Care: Rescuers of Jews during the Holocaust. New York: New York University Press, 1986.

Tec, Nechama. When Light Pierced the Darkness: Christian Rescue of Jews in Nazi-occupied Poland. New York: Oxford University Press, 1986.

Thank you for supporting our work

We would like to thank The Crown and Goodman Family and the Abe and Ida Cooper Foundation for supporting the ongoing work to create content and resources for the Holocaust Encyclopedia. View the list of all donors.