Mely szervezetek és személyek segítették és védték a zsidókat az üldöztetéstől 1933 és 1945 között?

Egyének: motivációk és következmények

Németországban a náci megfélemlítés és a közterek totális ellenőrzése még a zsidók felé tett legapróbb gesztusokat is megnehezítette. Néhány németnek sikerült telefonhívások vagy személyes üzenetek útján figyelmeztetnie régi zsidó barátait a veszélyekre, például az 1938. november 9–10-ei, zsidók elleni erőszakos támadások (kristályéjszaka) idején. Mások jóindulatot tanúsítottak a sárga csillag viselésére kényszerített zsidók felé, vagy titokban élelemmel látták el túlélésért küzdő zsidó embertársaikat. Az ilyen akciók nem voltak veszélytelenek. Egy háborús rendelet a zsidókkal szembeni „barátságosságot” koncentrációs tábori fogsággal büntette. A zsidók rejtegetése a Birodalomban kockázatos és nehéz volt. Csak néhány ezer zsidó élte túl a rejtőzködést a náci Németországban.

A náci Németországban, illetve a háborús szövetségesei által megszállt európai országokban a helyi lakosság egy elenyésző kisebbsége segített a zsidóknak. Néhányan rövid távú segítséget nyújtottak, élelemmel és vízzel látták el a rászorulókat. Néhányan zsidó szomszédaik vagy barátaik kérésére megőrizték a hátrahagyott ingóságokat, amíg a tulajdonosaikat a nácik gettókba zárták, vagy míg azok bujkáltak. A vagyontárgyakat apránként el lehetett adni élelmiszerért cserébe, ami segítette az eredeti tulajdonosok túlélését.

A gettósítás vagy deportálás elől menekülő zsidók bújtatása volt a legnehezebb és legveszélyesebb. Koncentrációs táborban való fogva tartással vagy olykor halállal büntették. A legnagyobb veszélyben a megszállt Lengyelországban és Kelet-Európa más, közvetlen náci ellenőrzés alatt álló részein voltak az embermentők. Itt a hatóságok néha egész családokat öltek meg, akiket zsidók rejtegetésén értek, büntetésként és elrettentésül. Ahol a segítségnyújtással járó kockázat nem volt ilyen nagy, a segítők gyakran vállalták a társadalmi és szakmai kockázatot.

Azok a zsidók, akik jobban beilleszkedtek a többségi társadalomba (jellemzően Nyugat-Európában), nagyobb eséllyel kaptak segítséget. Sokan, akik segítettek a zsidóknak, hosszabb ideje ismerték őket, mint szomszédokat, korábbi kollégákat. A segítők lehettek háztartási alkalmazottak vagy a nem zsidókat is magában foglaló tágabb család tagjai. Míg egyes segítőket a vallásuk vagy az altruizmus vezérelt, mások azért vállalták a segítségnyújtás kockázatát, mert szükségük volt a zsidók által felajánlott pénzre, amelyet élelemre és menedékre fordítottak, hogy átvészeljék a nehéz háborús időket. Néhány segítőnek a háború után kártérítést ígértek.

Szervezetek

A legtöbb zsidó vallási közösségek és hálózatok, valamint a náciellenes ellenállási szervezetek munkájának köszönhetően maradt életben. Az így kimentettek közül sokan gyerekek voltak. Néhány országban, például Hollandiában és Franciaországban zsidó tizenéveseket olyan mezőgazdasági munkával foglalkozó családi gazdaságokban helyeztek el, amelyeknek munkaerőhiány miatt segítségre volt szükségük. A munkáért cserébe szállást és ellátást kaptak. Általában nem zsidók segítségével az olyan zsidó szervezetek, mint például az Oeuvre de Secours aux Enfants (Gyermekeket Segítő Társaság), az Eclaireurs Israelites de France (zsidó cserkészmozgalom) és a Mouvement des Jeunesses Sionistes (Cionista Ifjúsági Mozgalom) Franciaországban ezreket mentettek meg.

Kihívások

Mivel a háború a vártnál jobban elhúzódott, a segítségnyújtás még nehezebbé vált. Többletélelmiszert kellett szerezni anélkül, hogy az feltűnést keltett volna, zsidó holmikat kellett készpénzre váltani, és gyakran kellett zsidókat egyik rejtekhelyről a másikra juttatni. Ennek eredményeképpen sok zsidónak segítők láncolatára volt szüksége, ami nagyban megnehezítette a túlélést. Kutatások szerint Berlinben például kb. harmincezer emberre volt szükség 5000–7000 zsidó megmentéséhez.