Mentés
Noha az európaiak többsége közömbös maradt míg mások részt is vettek a zsidók meggyilkolásában a holokauszt során, minden európai országban és minden vallási felekezetben voltak olyan személyek, akik életük kockáztatása árán is segíteni próbáltak a zsidóknak. A mentésért tett erőfeszítések az egyéni akcióktól a kisebb-nagyobb, szervezett műveletekig széles skálát öleltek fel.
A zsidók mentése számtalan akadályba ütközött a holokauszt idején. Több nagyobb mentési művelet hiúsult meg amiatt, hogy a szövetségesek a háborús győzelmet tartották a legfontosabbnak, valamint hogy a segítségre szorulókat nehezen lehetett elérni. A veszélyben lévő zsidókat segítő személyek súlyos következményekre számíthattak, ha rajtakapták őket, és a bujkálók támogatása komoly logisztikai problémákkal járt. Nem utolsó sorban a nem zsidó lakosság körében különösen Kelet-Európában tapasztalható zsidóellenesség is akadályozta a mentést. Az üldözötteknek nyújtott segítség sokféle formában érkezett.
A németek által megszállt Dánia volt a leghíresebb és legátfogóbb mentési műveletek helyszíne a tengelyhatalmak által irányított Európában. 1943 nyarának végén a német megszálló hatóságok statáriumot rendeltek el Dániában az egyre gyakoribb ellenállás és szabotázsakciók miatt. A német biztonsági rendőrség tisztviselői azt tervezték, hogy a statárium hatálya alatt deportálják a dániai zsidókat. 1943. szeptember 28-án egy német üzletember figyelmeztette a dán hatóságokat az 1943. október 1-2-ára tervezett műveletre. A nem zsidó szomszédok és barátok segítségével gyakorlatilag az összes dán zsidó elrejtőzött. A következő napokban a dán ellenállás egy mentőakciót szervezett, amely során a halászok az ország mintegy 7800 fős zsidó lakosságából körülbelül 7200-at mentettek ki titokban, kisméretű halászhajóikon a biztonságos, semleges Svédországba.
Az úgynevezett Generalgouvernement, vagyis a németek által megszállt Lengyelország területén a lengyelek is segítséget nyújtottak a zsidóknak. A zsidók számára szociális támogatást biztosító lengyel földalatti szervezet, a Zegota (a Rada Pomocy Zydom, a Zsidók Segítésének Tanácsa kódneve) például 1942 szeptemberében kezdte meg a működését. Habár az 1943 áprilisában kitört varsói gettólázadás során a nacionalista lengyel Honi Hadsereg (Armia Krajowa, AK) és a Lengyel Néphadsereg (Armia Ludowa, AL) tagjai a német állások támadásával segítették ugyan a zsidó felkelőket, a lengyel földalatti szervezetek csak kevés fegyverrel és lőszerrel látták el a zsidókat. Attól kezdve, hogy 1942. július végén megkezdődött a zsidók átszállítása a varsói gettóból a treblinkai haláltáborba, a lengyel civilek mintegy 20 000 zsidó személyt rejtegettek a fővárosban és környékén, amíg a német megszállók a Honi Hadsereg felkelése után, 1944 őszén le nem bombázták Varsót.
A segítségnyújtók között szinte minden vallási csoport képviseltette magát: a protestáns és a katolikus, a keleti ortodox és a muszlim. Európa-szerte voltak olyan templomok, árvaházak és családok, amelyek szintén rejtekhelyet biztosítottak a zsidók számára, vagy (mint Hollandiában Anne Frankot és családját) segítették a bujkálókat. Franciaországban a Le Chambon-sur-Lignon nevű kis falu protestáns lakossága 3000–5000 fő, javarészt zsidó menekültet fogadott be. Franciaországban, Belgiumban és Olaszországban a katolikus papság által irányított titkos hálózatok és a világi katolikusok több ezer zsidót mentettek meg. Ezek a hálózatok különösen Dél-Franciaországban voltak aktívak, ahonnan a zsidó menekülteket a biztonságos Svájcba és Spanyolországba csempészték, valamint Észak-Olaszországban, ahol számos zsidó bujkált Olaszország 1943 szeptemberében történő német megszállása után.
Egyes magánszemélyek személyes befolyásukat használták a zsidók megmentésére. 1944-ben a németek által megszállt Magyarország fővárosában, Budapesten például Raoul Wallenberg svéd diplomata (aki az Egyesült Államok Háborús Menekültügyi Bizottságának ügynöke is volt), Carl Lutz svájci diplomata, valamint a magát spanyol diplomatának kiadó olasz állampolgár, Giorgio Perlasca több tízezer embert látott el olyan iratokkal, amelyek igazolták, hogy semleges erők „védelme” alatt állnak. Akik rendelkeztek ilyen igazolásokkal, mentesültek a magyar kormány által elrendelt legtöbb zsidóellenes intézkedés alól, és elkerülték a Nagynémet Birodalomba való deportálást. Minden egyes segítségnyújtó közvetlenül együttműködött a budapesti zsidó közösségek tagjaival. Perlasca például, aki a legkönnyebben támadható igazolásokat adta ki Komoly Ottóval és a Szamosi testvérekkel (Lászlóval és Eugéniával) szoros együttműködésben szerzett védelmet biztosító dokumentumokat és menedéket rengeteg budapesti zsidónak.
Oskar Schindler szudétanémet iparos egy zománcozott edényeket gyártó üzemet vásárolt a krakkói gettó közelében. Később több mint ezer ott dolgozó zsidót védett meg az auschwitzi koncentrációs táborba való deportálástól. A bolgár katonai és rendőri hatóságok 1943 márciusában több mint 11 000 zsidót deportáltak a bolgár megszállás alatt álló Trákiából, Macedóniából és Pirotból Treblinkába, ami döbbenetet és szégyenérzetet váltott ki Bulgária politikai, értelmiségi és vallási vezetőiből, akik nyílt tiltakozásba kezdtek a háború előtti Bulgáriából való deportálás ellen. A tiltakozó akció hatására, amelyben a kormánypárt egyes tagjai is részt vettek, III. Borisz bolgár király visszavonta a bulgáriai zsidók németeknek történő kiszolgáltatására és deportálására vonatkozó kormányhatározatot. Borisz döntésének következményeképp a bolgár hatóságok nem deportáltak több zsidót a háború előtti Bulgária területéről.
Más nem zsidók, mint például Jan Karski, a londoni emigráns lengyel kormány összeköttetését biztosította a nem kommunista földalatti mozgalmakkal, a nácik népirtási terveiről igyekezett információt továbbítani. Karski 1942 nyarának végén találkozott a varsói gettó és az izbicai tranzitgettó zsidó vezetőivel. A belzeci haláltáborban elkövetett tömeggyilkosságokról szóló jelentéseiket továbbította a szövetséges hatalmak vezetőinek, többek között Franklin D. Rooseveltnek, akivel 1943 júliusában találkozott.
Az Egyesült Államokban szintén voltak olyan csoportok, amelyek részt vettek a mentésben. A kvékerek American Friends Service Committee elnevezésű bizottsága, az unitáriusok és mások Franciaországban, Portugáliában és Spanyolországban irányították a zsidó menekültek biztonságba helyezését a háború ideje alatt. Számos egyesült államokbeli szervezet (vallási és világi, zsidó és nem zsidó egyaránt) az amerikai vízumok megszerzésében és az elszállásolásban segített, illetve 1934 és 1942 között – mintegy 1000 esetben – a magukra maradt, menekült zsidó gyermekek hazatéréséről gondoskodott.
Akár ezer, akár egyetlen ember életét mentették meg, a holokauszt alatt a zsidókat segítők bebizonyították, hogy az egyéni választás akár a legszélsőségesebb körülmények között is lehetséges. Bátorságuk és lelkiismeretességük dacára azonban az üldözötteknek csak nagyon kis része menekült meg.