A varsói gettólázadás

Vörös volt az ég Varsó felett. Teljesen vörös.
—Benjamin Meed (oral history interjú)

1943. április 19-én lázadás tört ki a varsói gettóban, miután a német katonák és rendőrök benyomultak azzal a céllal, hogy deportálják a gettó még életben lévő lakóit. 1943. május 16-ára a németek leverték a felkelést és lerombolták a gettót. A gettó életben maradt lakóit koncentrációs táborokba és haláltáborokba deportálták.

Háttér

Térkép

A haláltáborokba irányuló jelentősebb deportálások, 1942–1944 (Térkép)

Az 1942 januárjában Berlinben tartott wannseei konferencián az SS (a náci állam elit őrsége) és a német kormányzati minisztériumok képviselői úgy becsülték, hogy a végső megoldás, az európai zsidók meggyilkolására kidolgozott náci terv nagyjából 11 millió európai zsidót fog érinteni, beleértve azokat is, akik nem elfoglalt országokban, például Írországban, Svédországban, Törökországban és Nagy-Britanniában éltek. A Németországban és a németek által megszállt európai területeken élő zsidókat vonatokon szállították a megszállt Lengyelország területén található haláltáborokba, ahol meggyilkolták őket. A németek próbálták elfedni szándékaikat, a deportálásokra „keleti áttelepítésként” hivatkoztak. Az áldozatoknak azt mondták, hogy munkatáborokba viszik őket, az igazság azonban az volt, hogy 1942-től a deportálás a legtöbb zsidó számára a kivégzőközpontokba való átszállítást és a halált jelentette.

Forrás:

• US Holocaust Memorial Museum

1942 július 22. és szeptember 12. között a német hatóságok körülbelül 300 000 zsidót deportáltak vagy öltek meg a varsói gettóban. Az SS és rendőri egységek 265 000 zsidót a treblinkai haláltáborba, 11 580-at pedig kényszermunkatáborokba deportáltak. A németek és kollaboránsaik több mint 10 000 zsidót öltek meg a varsói gettóban a deportálás során. A német hatóságok csak 35 000 zsidónak engedélyezték, hogy a gettóban maradjon, és további több mint 20 000 zsidó rejtőzködve maradt a gettóban. A varsói gettóban maradó legalább 55 000–60 000 zsidó számára a deportálás elkerülhetetlennek tűnt.

A deportálásra válaszként 1942. július 28-án számos zsidó titkos szervezet közösen létrehozta a Zsidó Harci Szervezet (Zydowska Organizacja Bojowa; ZOB) néven ismert fegyveres önvédelmi egységet. A becslések szerint a ZOB alapításakor körülbelül 200 tagból állt. A Revizionista Párt (a Betar néven ismert jobboldali cionisták) egy másik ellenálló csoportot szervezett, a Zsidó Katonai Uniót (Zydowski Zwiazek Wojskowy; ZZW). Habár a ZOB és a ZZW közötti viszony eleinte feszült volt, végül az együttműködés mellett döntöttek, hogy ellenálljanak a gettó elpusztítására irányuló német kísérleteknek. A lázadás idején a ZOB körülbelül 500, a ZZW pedig körülbelül 250 harcossal rendelkezett.

Bár 1942 nyarán nem sikerült elérniük a lengyel katonai földalatti ellenállási mozgalmat (Armia Krajowa vagy Honi Hadsereg), októberben a ZOB sikeresen kapcsolatba lépett a Honi Hadsereggel, és a kapcsolattartóiktól beszereztek néhány fegyvert, nagyrészt pisztolyokat és robbanószereket.

Heinrich Himmler Reichsführer-SS (SS-vezető) 1942 októberében elrendelte a varsói gettó felszámolását és a munkaképes lakosok Lengyelország megszállt területe (Generalgouvernement) lublini kerületének kényszermunkatáboraiba szállítását. A kiadott parancsnak megfelelően a német SS és rendőri egységek megpróbálták újra elindítani a zsidók tömeges deportálását Varsóból 1943. január 18-án. Egy csoport zsidó harcos pisztollyal felfegyverkezve beszivárgott az Umschlagplatzra (szállítási pontra) küldött zsidók oszlopába, és egy előre megbeszélt jelre kitörtek a sorból, és megtámadták a német kísérőiket. A legtöbb zsidó harcos meghalt a csatában, de a támadás sikeresen összezavarta a németeket, lehetőséget adva az Umschlagplatzon oszlopokba rendezett zsidóknak a menekülésre. Miután elfogták a gettó 5000-6500 deportálásra kijelölt lakosát, a németek január 21-én felfüggesztették a további deportálásokat.

A gettó lakói felbátorodtak az ellenállás látszólagos sikerétől, mivel azt hitték, emiatt állították le a deportálásokat. Földalatti bunkereket és óvóhelyeket kezdtek építeni a lázadásra felkészülve, ha a németek megpróbálnának egy utolsó deportálási hullámot indítani a romokban álló gettó fennmaradó zsidó lakosságának elszállítása érdekében.

1943. április 19.-1943. május 16.

A német erők a varsói gettó felszámolását célzó műveletet 1943. április 19-én, pészah estéjén szándékozták elindítani. Amikor az SS és rendőri egységek beléptek a gettóba aznap reggel, az utcák üresek voltak. A gettó szinte összes lakosa rejtekhelyekre vagy bunkerekbe vonult. A deportálások újraindítása volt a jel a fegyveres lázadásra a gettóban.

Mordecai Anielewicz, a ZOB parancsnoka irányította a zsidó harcosokat a varsói gettólázadás alatt. Pisztolyokkal, gránátokkal (ezek közül sok házi készítésű volt) és néhány automata fegyverrel és puskával felszerelve a ZOB harcosai a harcok első napján meglepték a németeket és kollaboránsaikat, és a gettó falain kívülre szorították őket. A gettó első ostroma után a német SS-parancsnok, Jürgen Stroop 12 embere halálos vagy súlyos sérüléséről tett jelentést.

A lázadás harmadik napján Stroop SS- és rendőrcsapatai épületről épületre haladva elkezdték porig rombolni a gettót, hogy az életben maradt zsidókat a rejtekhelyük elhagyására kényszerítsék. A zsidó ellenállás harcosai elszórt rajtaütéseket hajtottak végre a bunkereikből, de a németek szisztematikusan tették a földdel egyenlővé a gettót. A német erők a Mila utca 18. alatt található ZOB parancsnoki bunker május 8-i elfoglalásakor megölték Anielewiczet és társait.

Bár a német erők a lázadás után néhány nappal leverték a szervezett katonai ellenállást, az önállóan és kis csoportokban harcoló zsidók még közel egy hónapig rejtőzködtek vagy folytatták az ellenállást.

A német győzelem jelképeként 1943 május 16-án Stroop elrendelte a Tlomacki utcában található nagy zsinagóga lerombolását. A gettó romokban állt. Stroop 56 065 zsidó foglyul ejtéséről és 631 bunker elpusztításáról számolt be. Becslése szerint az egységei akár 7000 zsidót is megölhettek a lázadás során. A német hatóságok körülbelül további 7000 varsói zsidót deportáltak a treblinkai haláltáborba, ahol érkezésükkor szinte mindannyiukat megölték a gázkamrákban.

A németek szinte a teljes megmaradt zsidó lakosságot, 42 000 embert a lublini/majdaneki haláltáborba, illetve a poniatowai, trawniki, budzyni és krasniki kényszermunkatáborba deportálták. A német SS és rendőri egységek a budzyni és krasniki táborba küldött néhány ezer kényszermunkás kivételével később szinte az összes Lublinba/Majdanekbe, Poniatowába és Trawnikibe deportált varsói zsidót megölték 1943 novemberében az „Aratóünnep hadművelet” (Unternehmen Erntefest) keretében.

A németek három nap alatt tervezték felszámolni a varsói gettót, azonban a gettó harcosai több mint egy hónapig kitartottak. A gettó romjai között rejtőzködő zsidók még a lázadás 1943. május 16-i leverése után is folytatták a németek és kollaboránsaik őrjáratainak támadását. A varsói gettólázadás volt a legnagyobb, és a szimbolikusan legjelentősebb zsidó lázadás, valamint az első városi lázadás a német megszállás alatt álló Európában. A varsói ellenállás hatására több lázadást is kitört a gettókban (például Bialystokban és Minszkben) és haláltáborokban (Treblinkában és Sobiborban).

Emlékezés

Napjainkban az Emlékezés napján megrendezett, a holokauszt áldozatainak és túlélőinek szentelt megemlékezések a varsói gettólázadás dátumához kapcsolódnak.