1942-ben Hanát több zsidóval együtt a theresienstadti gettóba zárták, ahol ápolónőként dolgozott. A gettó lakói a járványok és a szegénység közepette operákat adtak elő, vitaesteket tartottak és költeményeket olvastak fel. Hanát 1944-ben Auschwitzba deportálták. Miután egy hónapot töltött ott, Sackischba küldték, egy gross-roseni altáborba, ahol kényszermunkában repülőgép-alkatrészeket készített. 1945 májusában szabadították fel.
Emlékszem a napra, amikor jöttek. Emlékszem a napra… emlékszem a helyre, arra az utcára, ahol álltam, és hogy havazott. Hideg nap volt, és jöttek. Egyedül voltam. Épp arrafelé sétáltam. Nem volt messze, kicsit több mint egy kilométerre az otthonunktól, és… néztük a kocsijaikat, a tankokat, a féllánctalpas járműveket, a háztetőkre szegezett fegyverekkel. És esett a hó. Tudtuk, hogy egyre jobban szorul a hurok. Tudtuk, hogy mi történik Ausztriában, de valahogy mégis olyan ostobák voltunk, hogy azt hittük, Csehszlovákiában ez nem történhet meg, mert tisztán emlékszem, amikor tizenegy–tizenkét éves lehettem, olvastam egy könyvet a marranókról. Ők spanyolországi zsidók voltak, akik az inkvizíció idején választhattak, hogy feladják a vallásukat, vagy áttérnek a katolikus hitre, és sokan csak látszólag tértek át, de titokban az összes zsidó ünnepet megtartották. Ez egy nagyon érdekes történet volt az inkvizícióról és hasonlókról. És emlékszem – tudja, az a fajta jelenet, amire az ember a gyerekkorából emlékszik – emlékszem, hogy azt mondtam a nagymamámnak: „Milyen szerencsések vagyunk, hogy a 20. században élünk Csehszlovákiában, és velünk ilyesmi nem történhet meg.”
We would like to thank Crown Family Philanthropies, Abe and Ida Cooper Foundation, the Claims Conference, EVZ, and BMF for supporting the ongoing work to create content and resources for the Holocaust Encyclopedia. View the list of donor acknowledgement.
