Hogyan alakították az eltérő célok és politikai rendszerek a rasszizmust a náci Németországban és az Egyesült Államokban?

A vizsgált időszakban a náci Németországban és az Egyesült Államokban léteztek olyan diszkrimináló és szegregáló gyakorlatok, amelyek hasonlóságokat mutattak, noha a rasszista politikai programok célja, és a politikai rendszerek jellege, amelyeken belül léteztek, eltérő volt. Az Egyesült Államokban a rasszizmus célja az afroamerikaiak teljes elkülönítése és kizsákmányolása volt a társadalom minden területén, gyakran erőszakos eszközökkel. (Egy elenyésző kisebbség az Egyesült Államokban a feketék Afrikába deportálását követelte.) A náci Németországban a kezdeti cél egy zsidóktól mentes, fajilag tiszta Németország volt. Elszigeteléssel, elszegényítéssel és terrorral próbálták a zsidókat az ország elhagyására kényszeríteni. Európa német uralmának csúcspontján, a II. világháború alatt a cél a teljes európai zsidóság kiirtása lett.

A náci Németország diktatúra volt. Hitler és a Náci Párt így a politikai, társadalmi és kulturális intézmények felett is teljes ellenőrzést gyakorolt. A náci vezetők nyíltan és rendszerszintűen elutasították az emberek egyenlőségét. A rasszizmust erőszakosan terjesztették, és a nemzeti jogrend alapjává tették. A náci rezsim a zsidókat a német népre leskelődő halálos fenyegetésnek tekintette. Más, általuk biológiailag „alsóbbrendűnek” tartott csoportokat is célba vettek. Ahogy a nácik megszilárdították hatalmukat, a németországi zsidóknak és mindazoknak, akik ellenezték a náci faji gyakorlatot, kevés lehetőségük maradt a politikai rendszeren belül bármilyen jogorvoslatra.

Annak ellenére, hogy az Egyesült Államokban sokat hangoztatott eszmény volt, hogy „minden ember egyenlőnek teremtetett”, ez nem vonatkozott az afroamerikaiakra. Az amerikai demokráciában azoknak, akik ellenezték az igazságtalan törvényeket és gyakorlatokat, megvoltak a lehetőségeik, hogy megpróbálják hallatni a hangjukat, olyan alkotmányos jogok által, mint a sajtószabadság és a szólásszabadság. Az afroamerikaiak gyakran életüket és megélhetésüket kockáztatva, a többségi erőszakkal szemben tettek a rasszizmus ellen. Azzal próbálták előmozdítani polgári jogaikat, hogy rámutattak, helyzetük miképpen leplezi le a „törvény előtti egyenlőség” amerikai eszményének képmutatását.

A nemzeti kormány szerepe az erőszak megszervezésében és végrehajtásában szintén különbözött a két országban. A náci Németországban Hitler és más náci vezetők voltak azok, akik megszervezték és végrehajtották a megfélemlítést és az erőszakot. Támogatták az alulról szerveződő erőszakos akciókat. Az államilag szervezett erőszakos cselekmények közé tartozott az 1938. november 9–10-ei kristályéjszaka is. Országszerte terrortámadások zajlottak zsidó személyek és a zsidó tulajdon ellen. A náci vezetők voltak felelősek a „végső megoldás” kidolgozásáért és végrehajtásáért is. Ez volt az a szisztematikus, népirtó program, amely a II. világháború alatt a teljes európai zsidóság elpusztítását tűzte ki célul.

Az Egyesült Államokban, különösen a Jim Crow-törvényeket elfogadó Délen, az alulról szerveződő erőszak és terror régóta jelen volt. Fehér amerikaiak csoportjai, akiket a fehér felsőbbrendűség ideológiája vezetett, önálló akciókat szerveztek. Ez olykor válaszreakció volt olyan esetekre, amikor úgy érezték, hogy a fekete amerikaiak átlépték az őket perifériára szorító faji határokat. De gyakran minden ok nélkül támadtak. Ezek a gyűlölettel teli fehér emberek törvényi büntetés nélkül vertek, aláztak, kínoztak és lincseltek meg feketéket. A helyi hatóságok tevőleges vagy hallgatólagos jóváhagyásukat adták ezekhez a történésekhez. A lincseléseket gyakran előre meghirdették az újságokban. A helyi, állami és országos hatóságok látták a hirdetéseket, de nem tettek semmit a gyilkosságok megakadályozására.

A rasszizmus és az antiszemitizmus továbbélése

A rasszizmus és az antiszemitizmus továbbra is jelen van az Egyesült Államokban, Európában és máshol, annak ellenére, hogy a modern tudomány teljesen elvetette a biológiailag meghatározott, különálló „fajok” XX. századi elképzeléseit.

A második világháború és a holokauszt után az eugenika több okból is hiteltelenné vált. Részben a náci faji ideológia nevében elkövetett népirtás és egyéb bűnök miatt. A másik ok pedig a humángenetika terén azóta szerzett fejlettebb tudományos ismeretrendszer. A kutatások kimutatták, hogy nem léteznek a „faji származást” kimutató, elkülönülő genetikai halmazok. A DNS minden embernél körülbelül 99,9%-ban azonos. A kutatások továbbá kimutatták, hogy az emberiség egészének genetikai gyökerei közös kelet-afrikai eredetre vezethetők vissza.

Ma a tudósok között egyetértés van abban, hogy a „faj” nem genetikai vagy biológiai fogalom. A „faj” inkább kulturális és társadalmi elképzelés, amely időtől, helytől és körülményektől függően változik – tehát emberi találmány.

A történelem során a csoportok elleni gyűlöletkeltés fennmaradt, még ha a kísérletek a racionalizálására időről időre változtak is. Az indoklástól függetlenül az egyének bőrszín, vallás, etnikai vagy nemzetiségi hovatartozás alapján történő megkülönböztetése továbbra is diszkriminációhoz, üldözéshez és erőszakhoz – köztük tömeges atrocitásokhoz és népirtáshoz – vezet.