<p>Családtagok búcsúznak egy gyermektől a kerítésen keresztül a gettó központi börtönénél, ahol a gyermekeket, a betegeket és az időseket őrizték, mielőtt Chelmnóba deportálták őket a „Gehsperre” akció részeként. Łódź, Lengyelország, 1942. szeptember.</p>

Gyermekek a holokauszt idején

A holokauszt a gyermekekre különösen nagy veszélyt jelentett.

A nácik a „fajok harcának” keretében vagy megelőző biztonsági intézkedésként a „nemkívánatos” vagy „veszélyes” csoportok gyermekeinek kiirtására törekedtek. A németek és kollaboránsaik ideológiai okokból és valós vagy vélt partizánakciók megtorlásaként is gyilkoltak meg gyermekeket.

A németek és kollaboránsaik körülbelül 1,5 millió gyermeket öltek meg. Az áldozatok között több mint egymillió zsidó gyerek, több tízezer roma (cigány) gyerek, fizikailag vagy mentálisan sérült német gyerekek, továbbá lengyel gyerekek, valamint a megszállt szovjet területen élő gyerekek voltak. A zsidó és bizonyos nem zsidó kamaszok (13-18 éves gyerekek) túlélési esélyei magasabbak voltak, mivel őket már be lehetett fogni kényszermunkára.

A zsidó és nem zsidó gyermekek sorsa a következők szerint foglalható össze:

1) Rögtön a megérkezésük után a haláltáborokban megölt gyermekek.
2) Rögtön a születésük után vagy különböző intézetekben megölt gyermekek.
3) Gettókban és táborokban született gyermekek, akik azért maradtak életben, mert a foglyok elrejtették őket.
4) Olyan, általában 12 évesnél idősebb gyermekek, akik kényszermunkát végeztek, vagy akiken orvosi kísérleteket hajtottak végre.
5) Megtorló vagy úgynevezett partizánellenes intézkedések során megölt gyermekek.

A gettókban

A gettókban számos zsidó gyermek az éhségtől és a hidegtől, valamint a megfelelő ruházat és menedék hiánya miatt halt meg. A német hatóságok közönnyel fogadták a tömeges halálozást, mert a gettóban lakó fiatalabb gyerekeket használhatatlannak tartották, akik munkára képtelenek, mégis etetni kell őket. Mivel életkoruknál fogva alkalmatlanok voltak a kényszermunkára, a német hatóságok rendszerint a gyermekeket válogatták ki elsőként – az idősekkel, betegekkel és fogyatékkal élőkkel – a haláltáborokba történő deportálásra vagy a tömegsírok előtti golyó általi kivégzésre.

A haláltáborokban

Az auschwitz-birkenaui és más központokba hurcolt gyermekek többségét a tábori hatóságok azonnal a gázkamrákba küldték. A németek által megszállt Lengyelországban és Szovjetunióban az SS és a rendőri hatóságok több ezer gyermeket lőttek tömegsírokba.

Az, hogy a gyermekeket válogatták ki a haláltáborokba vezető első transzportokra, illetve őket lőtték először a tömegsírokba, gyakran a zsidó tanács (a Judenrat) fájdalmas és ellentmondásos döntéseinek volt az eredménye. A lódzi Judenrat 1942 szeptemberi döntése, amelynek értelmében gyerekeket deportáltak a chelmnoi haláltáborba, jól példázza, hogy milyen tragikus döntéseket hoztak a felnőttek a német követelésekkel szembesülve. Janusz Korczak, a varsói gettóban működő egyik árvaház vezetője azonban nem volt hajlandó magára hagyni a gondjára bízott gyermekeket, akiket deportálásra jelöltek ki. Velük ment a treblinkai haláltábor gázkamrájába, és osztozott a sorsukban.

A nem zsidó gyerekek

A németek egyéb üldözött nem zsidó csoportok gyermekeivel is hasonlóképpen bántak. Auschwitzban például roma (cigány) gyerekekkel is végeztek; az „eutanáziaprogramnak” nagyjából 5–7000-áldozata volt, valamint megtorlásképpen is gyilkoltak gyermekeket, például a lidicei gyerekek többségét. A szovjet falvakban elkövetett mészárlások során a gyerekeket szüleikkel együtt ölték meg.

A koncentrációs és tranzittáborokban

A német hatóságok koncentrációs és tranzittáborokba is számos gyermeket küldtek. A koncentrációs táborokban az SS orvosai és kutatói sok gyermeken, különösen az ikreken, olyan „tudományos” kísérleteket végeztek, amelyek gyakran a halálukhoz vezettek. A táborokban a kamaszokat, főleg a zsidó származásúakat, gyakran küldték kényszermunkára, amely során sokan az életüket vesztették a szörnyű körülmények miatt.

A német hatóságok más gyermekeket, köztük zsidókat (például Anne Frankot és nővérét Bergen-Belsenben) és olyan nem zsidó árvákat, akiknek a szüleit úgynevezett partizánellenes akciók során ölték meg, rettenetes körülmények között tartották a tranzittáborokban. Az ilyen árvák egy részét átmenetileg Lublin/Majdanek koncentrációs táborában és más fogolytáborokban őrizték.

A megszállt Lengyelországban és a megszállt Szovjetunióban

Az „árja vér visszaállítására tett erőfeszítések” részeként az SS faji szakértői több száz gyermeket ragadtak el a megszállt Lengyelországból és a Szovjetunióból. A gyerekeket német területekre szállították, ahol fajilag megfelelőnek ítélt családokhoz kerültek. A válogatás a „faji tudományos” alapon történt, a szőke haj, a kék szem és a világos bőr gyakran elegendő volt, hogy valaki „méltó” legyen a „germanizálásra”.

Azokat a lengyel és szovjet nőket, akiket Németországba deportáltak, hogy ott végezzenek kényszermunkát, és akik – gyakran kényszer hatására – szexuális kapcsolatba kerültek egy német férfival, majd teherbe estek, általában abortuszra kényszerítették, illetve olyan körülmények között kellett szülniük, amely nagy eséllyel az újszülött halálához vezetett. Mindez akkor történt, ha a „faji szakértők” úgy döntöttek, a születendő gyermekben nem elég erős a német vérvonal.

Ellenállás és mentés

A rájuk leselkedő rendkívüli veszélyek ellenére számos gyermek megtalálta a túlélés módját. Sokan személyes tárgyakat csempésztek ki a gettóból, és az értük cserébe kapott élelmet és orvosságokat visszavitték. Az ifjúsági mozgalmak tagjai később gyakran földalatti ellenállási tevékenységekben vettek részt. Sok gyermek jutott el szüleivel vagy rokonaival együtt, vagy akár egyedül is, a zsidó partizánok által létrehozott családi táborokba.

1938 és 1940 között működött egy mentőakció, melyet informálisan Kindertransportnak (Gyermekszállítás) neveztek. A mentőakció során több ezer zsidó gyermeket helyeztek biztonságba Nagy-Britanniában (a szüleik nélkül), kimentve őket a náci Németországból és a megszállt területekről.

Voltak olyan nem zsidó személyek, akik zsidó gyermekeket vagy egész családokat rejtettek el, mint például Anne Frank esetében. Franciaországban Le Chambon-sur-Lignon szinte teljes protestáns lakossága, valamint katolikus papok, apácák és világi személyek is vettek részt zsidó gyermekek bújtatásában 1942 és 1944 között. Olaszországban és Belgiumban sok gyerek rejtekhelyeken bújkálva élte túl a háborút.

A háború után

A náci Németország kapitulációja után, amely a II. világháború végét jelentette Európában, a menekültek és a deportáltak Európa-szerte keresni kezdték elveszett gyermekeiket, több ezer árva pedig menekülttáborokba került. Sok életben maradt zsidó gyermek hagyta hátra Kelet-Európát a tömeges kivándorlás (Brihah) keretében, és jutott el a megszállt Németország nyugati övezeteibe, ahonnan aztán a Yishuvba (a palesztinai zsidó közösségbe) vezetett az útjuk. Az Alyat Hanoar (ifjúsági bevándorlási szervezet) segítségével ezrek emigráltak a Yishuvba, majd 1948 után az újonnan megalapított Izraelbe.