Esther Lurie
A kovnói gettóban számos képzőművész rajzolt vagy festett portrékat és tájképeket. Még arra is rákényszerítették őket, hogy az ott állomásozó német rabtartóik és mások számára képzőművészeti remekművek másolatait készítsék el. Emellett titokban azon is dolgoztak, hogy megörökítsék az elszenvedett erőszak és a deportálások jeleneteit. Ezen művészek között volt Esther Lurie is.
Korai évek
Esther Lurie 1913-ban született a lettországi Liepāja városában. A lett fővárosban, Rigában fiatal diáklányként a rajz és a formatervezés érdekelte. Lurie a héber gimnázium elvégzése után kiköltözött Brüsszelbe az ott élő bátyjához. Beiratkozott egy alkalmazott művészeti iskolába, hogy színpadi díszlettervezést tanuljon. A művészeti diploma megszerzése érdekében ezután az antwerpeni képzőművészeti akadémiára (Academie Royale des Beaux Arts) iratkozott be.
1934-ben Lurie a rokonaihoz költözött Tel-Avivba, akik néhány évvel korábban telepedtek le ott. Lurie színházi társulatok díszlettervezőjeként dolgozott. 1938-ra már Jeruzsálemben és Haifában is kiállították a festményeit. Elnyerte Tel-Aviv városának nívós Dizengoff-díját is.
1938 végén Lurie visszatért Antwerpenbe, hogy továbbtanuljon. Mivel Nyugat-Európát háború fenyegette, Lurie 1939 őszén keletre utazott. Kovnóban (jelenlegi neve: Kaunas), Litvániában csatlakozott a nővéréhez.
A gettóban
Lurie végül a náci terror terjeszkedő hálójába került, miután a német erők elfoglalták Litvániát. Minden kovnói zsidót gettóba zártak.
A rajz volt Lurie első kitartó válasza a gettó kezdeti zűrzavarára. Lerajzolta a kitelepített családokat, akik kétségbeesetten próbáltak lakhatást teremteni a szűkös térben. A családok még az egykori kézműves iskolába is megpróbáltak beköltözni, a nehézgépek és az ipari berendezések közé. Lurie más művei is megörökítik ennek az időszaknak a nyomorúságát és kétségbeesését. Az egyik rajzán egy lány, a másikon pedig egy csoport látható, mindannyian sárga csillagot viselnek.
Lurie rajza az éhező gettólakókról, amint kétségbeesetten átkutatják a krumpliföldet élelem után kutatva, felkeltette a zsidó tanács érdeklődését a munkái iránt. A zsidó tanács elnöke, Elkhanan Elkes végül ideiglenesen felmentette a munka alól Lurie-t. Megbízást kapott arra is, hogy dokumentálja a gettó életét a titkos archívum számára. 1942 őszén már rendszeresen dolgozott együtt művésztársaival, köztük a gettóban működő festő- és táblakészítő műhely több tagjával.
Lurie gyakran hétköznapi, sőt csendes környezetben mutatta be a szenvedést. A Demokratu teret üres mozdulatlanságban ábrázolta, egy tömeges, pusztító Selektion (kiválasztás) színhelyeként. Akvarellek és tollrajzok sorozatában halvány alakokat örökített meg, akik békés külvárosi házak mellett haladtak a IX. erőd – a kivégzőhely – felé.
Jacob Lifschitz képzőművész együttműködött Lurie-val a titkos archiválási projektben. Később ő lett Lurie legfontosabb alkotótársa. Josef Schlesinger képzőművész is aktívan tevékenykedett a gettóban, és szoros kapcsolatban állt Lurie-val. Bár keveset tudunk róla, Ben Zion (Nolik) Schmidt is részt vett a gettó grafikai műhelymunkájában. Műve a zsidók Demokratu térről való kiűzéséről (1942) az egyetlen fennmaradt rajza.
1944 júliusában Lurie-t is deportálták a Stutthof koncentrációs táborba. Több kényszermunkatábort is megjárt az 1945. januári felszabadulásáig.
A háború után
A kovnói gettó művészeinek legtöbb alkotása elveszett. Lurie több mint kétszáz akvarelljének és vázlatának többsége soha nem került elő. Valószínűleg megsemmisítették őket, annak ellenére, hogy az észt területen lévő munkatáborokba való 1943. októberi deportálás idején a műveket kerámiaedényekben temette el, hogy fennmaradjanak. A kevés alkotás között, amelyek megmaradtak, számos vázlat és portré található – ezeket Avraham Tory titkos ládákban rejtette el. Nyolc akvarellt és további portrévázlatokat találtak a festő és táblakészítő műhely archívumában elrejtve.
A szabadulást követően Lurie rövid ideig Olaszországban maradt. Ott állította ki a kényszermunkatáborban készült rajzait, mielőtt visszatért volna Izraelbe. A háború után idejének nagy részét a gettóban készült műveinek rekonstruálásával töltötte. Ehhez olyan fényképeket használt fel, amelyeket Tory egy titkos kiállításon készített a képeiről. Az 1970-es években egy litván család felfedezett öt tollrajzot a deportálás jeleneteivel, és visszaadta őket a művésznek.
Lurie 1998-ban bekövetkezett haláláig Tel-Avivban élt.