A nácik agresszív terjeszkedési politikája: Az Anschluss

1938. március 11. és 13. között a náci Németország magához csatolta a szomszédos Ausztriát (németül: Österreich). Ezt az eseményt nevezzük úgy, hogy az Anschluss. Az „Anschluss” egy német szó, amely azt jelenti, „kapcsolat” vagy „összekapcsolás”. 

Ausztria bekebelezésével a nácik megszegték a versailles-i békeszerződést és a saint-germaini békeszerződést. Ezek a szerződések kifejezetten megtiltották Ausztria és Németország egyesítését. Az Anschluss bebizonyította, hogy a nácik egyáltalán nem érezték magukra nézve kötelezőnek az I. világháborút követő európai rendezés feltételeit. Ez volt a náci Németország agresszív területi terjeszkedésének első lépése.

Térkép

Németország háború előtti területszerzése (Térkép)

Forrás:

• US Holocaust Memorial Museum

A többi európai hatalom azonban nem büntette meg a nácikat a nemzetközi szerződések megszegéséért. Az Anschluss tökéletes példa a nácikkal szembeni megbékítési politikára. Ennek köszönhetően Adolf Hitler korlátok nélkül folytathatta terjeszkedési politikáját. 

Az Anschluss átalakította Ausztriát. Ausztria állam gyakorlatilag egyik napról a másikra megszűnt létezni. Az elkövetkező napokban, hetekben és hónapokban az osztrák és a német nácik az osztrákok életének minden elemét átformálták a náci ideológiának megfelelően. Ezt a törekvésüket számos osztrák is lelkesen támogatta. Az Anschlusst követően az osztrákok üldözni kezdték az ország zsidó lakosságát. Ausztria átvette a nácik politikáját, és a II. világháborúban a nácik odalán harcolt. Az osztrákok is részt vettek az európai zsidók ellen elkövetett tömeggyilkosságokban.

Az Anschluss elkerülhető lett volna. Ahogyan az is, hogy Ausztriában ilyen rövid idő alatt eluralkodjon a nácizmus. Számos történelmi tényező és esemény közrejátszott abban, hogy ezek a folyamatok akadálytalanul megtörténjenek.

Német lakosság Ausztriában 

Ausztriában az I. és a II. világháború közötti években mintegy 6,5 millióan éltek. A legtöbben közülük német nemzetiségűnek vallották magukat. 

Ebben az időben több millió német nemzetiségű személy élt Németországon kívül, sokan közülük a korábban az Osztrák-Magyar Monarchia fennhatósága alá tartozó területeken.¹ Az Osztrák-Magyar Monarchia 1918-ban, az I. világháború végén esett szét, helyén új államok jöttek létre, például Ausztria, Csehszlovákia és Lengyelország. Ezeknek az országoknak több millió német nemzetiségű és német anyanyelvű polgára volt. 

Az 1920-as években sok osztrák úgy vélte, országuk gazdasági életképességéhez elengedhetetlenek a korábban az Osztrák-Magyar Monarchia részét képező területek. Sokan közülük úgy gondolták, az a megoldás, ha valamilyen formában helyreállítják a birodalmat. Mások Ausztria és Németország egyesítésére vágytak. Ez nem volt új fejlemény a világpolitikában. A XIX. század óta sok vita folyt arról, hogy milyen szerepet tölthet be Ausztria a német nemzetállamban. 

Az I. világháborút lezáró békeszerződések kifejezetten megtiltották Ausztria és Németország egyesülését. Az európai vezetők attól féltek ugyanis, hogy Németország és Ausztria egyesülésével túlságosan nagy és erős állam jönne létre. Később pénzügyi szerződések is születtek, amelyek szintén előírták, hogy Ausztria maradjon független Németországtól. 

Hitler tervei Ausztriával

Adolf Hitler és a nácik kezdettől fogva elhatározták, hogy átrajzolják az I. világháborút követő Európa térképét. Hitler és a nácik igazságtalannak és illegitimnek tartották a háborút követően meghúzott határokat. Azt állították, hogy a németektől megtagadták az önrendelkezés jogát. Európa határainak átrajzolásával a nácik két fő célt kívántak elérni:

• az összes német a náci német birodalomban egyesüljön,
• létrejöjjön a Lebensraum („élettér”) Európa keleti részén.

Az első cél megvalósítását szolgálta Ausztria annektálása is. 

Adolf Hitler már legkorábbi írásaiban és beszédeiben kijelentette, kívánatosnak tartja Ausztria és Németország egyesülését. A náci párt 1920-as programjának első pontja így szólt: 

„A nemzeti önrendelkezés joga alapján követeljük, hogy minden német egy Nagy-Németországban (Großdeutschland) egyesülhessen.” 

Hitler önéletrajza és politikai hitvallása, a Mein Kampf is Ausztria és Németország jövőbeni egyesülésének víziójával kezdődik. Hitler ezt írja:

„...[Németország és Ausztria] újraegyesítése életünk egyik legfontosabb feladata, amelynek megvalósításához semmilyen módszertől nem szabad visszariadnunk! Német-Ausztriát vissza kell csatolni a nagy Német Anyaföldhöz... közös a vérünk, így közös REICH alá kell tartoznunk.” 

1933 januárjában Adolf Hitlert kinevezték Németország kancellárjának. Elhatározta, hogy kancellárként megvalósítja az osztrák-német egyesítést. Németország azonban kezdetben sem katonailag, sem diplomáciailag nem állt készen rá, hogy megvalósítsa Hitler külpolitikai céljait. Hitler és a többi náci vezető kezdetben a náci diktatúra kiépítésére koncentrált. A náci vezetés azonban a színfalak mögött gyakorlatilag már a hatalomátvétel első napjaiban elkezdte tervezni Németország területének kiterjesztését és az európai háború kirobbantását. 

Az osztrák nácik felemelkedése és szerepe

Hitler az osztrák náci párton keresztül tervezte megkaparintani a hatalmat Ausztriában. De az 1920-as évek végén és az 1930-as évek elején az osztrák náci párt gyenge és megosztott volt. A párttagok nem értettek egyet a Hitlerrel és a német elvbarátaikkal való viszony kérdésében. 1931-re azonban az osztrák nácik többsége Hitlert tartotta a vezetőjének. Hitler ekkor megbízott egy német nácit, hogy szedje rendbe az osztrák testvérpártot. 

Hitler népszerűségének növekedésével együtt 1931-ben és 1932-ben az osztrák nácik is egyre több támogatóra tettek szert. Miután 1933 januárjában kinevezték német kancellárnak, Hitler népszerűségé tovább nőtt egész Ausztriában.

Az osztrák politikát évek óta belharcok és politikai erőszak jellemezte. A nácik 1933-as felemelkedése tovább nehezítette a helyzetet. Engelbert Dollfuss megragadta a lehetőséget, és az addigi demokratikus köztársaság helyén tekintélyelvű jobboldali rezsimet vezetett be. Ezt a kormányzati módot korporatista államnak (Ständestaat), ausztrofasiszta államnak vagy a Dollfuss-Schuschnigg rezsimnek nevezzük. A Dollfuss-kormány kezdetben a fasiszta Olaszország és a tekintélyelvű Magyarország diplomáciai szövetségese volt. 

Szövetségeseihez hasonlóan Dollfuss kancellár is céljának tűzte ki, hogy megsemmisítse az osztrák baloldalt. Dollfuss és az ausztrofasiszták azonban nem voltak nácik.  

A nácik terrorhadjárata Ausztriában, 1933

Fénykép

Zsidó kávézó antiszemita falfirkával. (Fénykép)

Zsidó kávézó antiszemita falfirkával. Bécs, Ausztria, 1938. november.

Forrás:

• Dokumentationsarchiv des Oesterreichischen Widerstandes

1933 májusától kezdve az osztrák nácik propaganda- és terrorhadjáratba kezdtek, amelyet Németország ösztönzött és finanszírozott. A nácik célja az volt, hogy aláássák a Dollfuss-rezsimbe vetett bizalmat, és inkompetensnek tüntessék fel. Ebből a célból a rendbontásoktól sem riadtak vissza, valamint rendszeresen összecsaptak politikai ellenfeleikkel és a rendőrséggel. Az osztrák nácik robbantásokat hajtottak végre, és könnygáz gránátokat lőttek ki számos nyilvános helyen, valamint zsidó tulajdonú üzletek közelében. 

A németek azt állították, hogy az osztrák kormány igazságtalanul bánik az osztrák nácikkal. 1933 májusában a német kormány gazdasági szankciókat jelentett be Ausztria ellen, ez volt az úgynevezett „1000 Mark Sperre”. Ez azt jelentette, hogy a németeknek 1000 márkás vámot kellett fizetniük, ha be akartak lépni Ausztriába. Ez komoly csapás volt az osztrák turizmus számára, amely nagyban függött a német látogatóktól. 

Az osztrák kormány a náci terrorhadjárat ellenére is igyekezett megőrizni hatalmát és Ausztria szuverenitását. 1933 júniusában egy halálos kimenetelű náci bombatámadásra válaszul a Dollfuss-rezsim betiltotta az osztrák náci pártot és szövetségeseit. Ezzel Ausztria törvényen kívül helyezte a náci mozgalmat. 

Az osztrák náci párt azonban továbbra is működött illegálisan az országban, tagjai élvezettel keresték a tiltás megkerülésének módjait. Emellett több ezer osztrák náci menekült át Németországba. Itt megalapították az Osztrák Légió (Österreichische Legion) nevű félkatonai szervezetet. A német nácik katonai kiképzést nyújtottak a Légiónak. Ezzel létrejött egy fenyegető katonai erő az osztrák-német határon. 

Az osztrák nácik kudarcos hatalomátvételi kísérlete, 1934. július

1934. július 25-án az osztrák nácik megpróbálták megdönteni az osztrák kormányt. A bécsi SS tagjai elfoglalták az osztrák kancelláriát, az épületet, ahol a kormány éppen ülésezett. Az összeesküvők egy pisztolylövéssel megölték Dollfuss kancellárt. Szövetségeseik betörtek a központi bécsi rádióállomás épületébe, és idő előtt bejelentették a puccs sikerét. Az osztrák nácik Bécsen kívül is fellázadtak a kormány ellen.

Az osztrákok többsége azonban kitartott a kormány mellett. Az osztrák katonaság és rendőrség rövid idő alatt legyőzte az összeesküvőket. A puccskísérlet kudarcot vallott. Benito Mussolini olasz diktátor katonákat küldött az osztrák-olasz határra, azzal a paranccsal, hogy őrizzék még Ausztria szuverenitását. Dollfuss Mussolini barátja és szövetségese volt, és a diktátort felháborította a puccskísérlet és a kancellár meggyilkolása. Az osztrák kérdés komoly vitát okozott az olaszok és a németek között.

Ma már egyértelmű, hogy a puccskísérletet Hitler rendelte el, a terv valószínűleg már 1934 júniusában megszületett. Az osztrák nácik és Theodor Habicht, az osztrák náci mozgalom Hitler által kinevezett vezetője közösen tervezték meg a hatalomátvételt. 

A kudarcot követően azonban Hitler tagadta, hogy érintett volna a tervekben. A náci rezsim azt állította, hogy a puccskísérletért egyedül az osztrák nácik felelősek. Az esemény tükrében a nácik belátták, hogy még nem érkezett el az ideje, hogy átvegyék az uralmat Ausztriában. Elfogadták, hogy türelmesebben kell eljárniuk a sikeres hatalomátvétel érdekében.

Dollfuss halála után Kurt von Schuschnigg lett Ausztria kancellárja és diktátora. Schuschnigg folytatta elődje tekintélyelvű politikáját. Az osztrák kormány az összeesküvőkön felül több ezer osztrák nácit tartóztatott le.

Ausztria diplomáciai elszigetelése

A puccskísérlet kudarcát követően az osztrák-német viszony nemzetközi problémává vált, különösen Mussolini Olaszországában, amely addig egyfajta ütközőállamként tekintett Ausztriára Olaszország és a náci Németország között. A fasiszta Olaszország és a náci Németország azonban 1935-ben és 1936-ban elkezdett közeledni egymáshoz. Mussolini ezért nyomást helyezett Schuschniggre, hogy működjön együtt a németekkel. 

1937 és 1938 telére Ausztria diplomáciai elszigeteltsége különösen súlyossá vált, a náci Németország pedig egyre agresszívabban lépett fel. A nemzetközi közösség kevés érdeklődést mutatott Ausztria függetlenségének megőrzése iránt. Ekkorra a franciák és a britek egyaránt elkerülhetetlennek tartották az osztrák-német egyesülést. A Dollfuss-rezsim 1934 februárjában brutálisan lépett fel az osztrák szociáldemokratákkal szemben, ami nem tette népszerűvé a kormányt Nagy-Britanniában és Franciaországban. És az osztrákok már Mussolinire sem számíthattak, aki pedig korábban őrködött függetlenségük felett. 

A vég kezdete: a berchtesgadeni szerződés, 1938. február 

1938. február 12-én az osztrák kancellár, Schuschnigg találkozóra utazott Hitlerrel. Schuschnigg úgy számított, hogy az Ausztria és Németország közötti feszültségről lesz szó. Hitler azonban ekkorra készen állt rá, hogy átvegye az uralmat Ausztria felett. Számos követelést fogalmazott meg, köztük a következőket: 

• Ausztria kül- és hadpolitikáját össze kell hangolni Németországéval
• a rendészeti és biztonsági kérdésekkel Arthur Seyss-Inquart osztrák nácit kell megbízni
• az osztrák kormány által bebörtönzött náciknak amnesztiát kell adni

Hitler német tábornokokat vitt magával a találkozóra, hogy ezzel is félelmet keltsen Schuschniggben, aki végül engedett, és aláírta a megállapodást. Ez a paktum az aláírás helyéül szolgáló városról a berchtesgadeni megállapodás nevet kapta. A szerződés végleg aláásta Ausztria szuverenitását és függetlenségét. 

Utolsó kísérlet az osztrák függetlenség megőrzésére

Március 9-én az osztrák kancellár, Schuschnigg még tett egy utolsó kísérletet az osztrák függetlenség megvédésére: népszavazást hirdetett. A népszavazást 1938. március 13-ra, vasárnapra tűzték ki. 

A népszavazás során az osztrákok az alábbi függetlenségi felhívásról szavazhattak:

„Egy szabad és német, független és szociális, keresztény és egységes Ausztriáért! A békéért és a munkáért, legyen mindenki egyenlő, aki hisz a Népben és az Anyaföldben!” 

A következő napon az osztrák függetlenséget támogató propaganda öntötte el az országot: még az utcákra és a járdákra is ilyen üzeneteket festettek. Schuschnigg remélte, hogy a népszavazás bebizonyítja a nemzetközi közösségnek, hogy az osztrákok a függetlenség mellett állnak. Úgy számított, az osztrákok 65%-a kiáll majd a függetlenség mellett. 

Hitler felháborodott a népszavazás hírének hallatán, és elhatározta, hogy közbelép. 

Idővonal: Az Anschluss, 1938. március 11. és 13. között

Az Anschluss 1938 márciusában, három nap alatt ment végbe. A nácik évek óta fenyegették az országot, az események mégis váratlanul, meglepetésként érték őket. 

1938. március 11., péntek

Március 11-én Hitler több ultimátumot adott az osztrák kormánynak:

• Schuschnigg kancellár vonja vissza a népszavazást
• Schuschnigg mondjon le
• az osztrák elnök, Wilhelm Miklas nevezze ki kancellárnak Arthur Seyss-Inquart osztrák nácit 

Ha ezek a követelések nem teljesülnek, a német hadsereg megszállja Ausztriát. Schuschnigg engedett a zsarolásnak. Aznap este az osztrák rádióban bejelentették, hogy az osztrák függetlenségről szóló népszavazásra nem fog sor kerülni. 

Nem sokkal később, 19.47-kor Schuschnigg kancellár rádióbeszédet tartott, amelyet egész Ausztriában közvetítettek: a német nyomás hatására bejelentette a lemondását. Schuschnigg utasította az osztrák népet és az osztrák katonaságot, hogy ne álljanak ellen a német inváziónak. Szerette volna elkerülni, hogy kitörjön a háború, nem akart vért ontani az osztrák függetlenségért.

Alig telt el néhány perc Schuschnigg lemondása után, amikor az utcákon megjelentek a horogkeresztes karszalagok. Az osztrák nácik ezzel felhatalmazást kaptak, hogy támadást indítsanak politikai ellenfeleikkel és a zsidósággal szemben – nem kellett megtorlástól tartaniuk. Megszállták a kormányépületeket, és fáklyás felvonulásokat rendeztek az utcán, ahol jelszavakat skandáltak, és Hitlert éltették. 

Az osztrák nácik egyetlen puskalövés nélkül átvették a hatalmat az országban. 

A rémült zsidók, baloldaliak és Schuschnigg támogatói belátták, hogy menekülniük kell Ausztriából. Versenyfutás indult az országhatárokhoz – reménykedtek, hogy még a lezárások előtt sikerül kijutni az országból. Sokan elmenekültek, de még többen Ausztriában ragadtak, amelyet a nácik pillanatok alatt átszerveztek a nemzetiszocialista ideológia szerint. Schuschnigg Bécsben maradt, és házi őrizetbe helyezték.

1938. március 12., szombat

Március 12-én, kevéssel éjfél után Wilhelm Miklas osztrák elnök kelletlenül ugyan, de Hitler utolsó követelésének is engedett: kinevezte Seyss-Inquartot osztrák kancellárnak. Seyss-Inquart osztrák nácikkal töltötte fel új kormányát. A náci Németország ezzel sikeresen rákényszerítette politikai akaratát Ausztriára. De Hitler ezzel sem elégedett meg.

Annak ellenére, hogy az osztrákok teljesítették Hitler követeléseit, hajnalban, 5 óra körül német csapatok lépték át az osztrák határt. Fegyveres ellenállás helyett üdvrivalgással és virágokkal fogadták őket. Az osztrákok meleg fogadtatásban részesítették Hitlert, aki először Linzbe, majd Bécsbe utazott. 

1938. március 13., vasárnap

Március 13-án Seyss-Inquart, a náci osztrák kancellár aláírta az „Osztrák-német újraegyesítésről” szóló törvényt („Wiedervereinigung Österreichs mit dem Deutschen Reich”). 

Az „újraegyesítés” azonban helytelen megnevezés, hiszen Ausztria sosem volt a Német Birodalom része. Ez a törvény (amelyet az Anschluss-törvénynek is neveznek) hivatalosan is a náci Németországhoz csatolta Ausztriát. Az Anschluss ezzel megkapta a törvényesség mázát. 

A független Ausztria ezzel megszűnt létezni, az ország ezt követően a náci Németország tartományaként (Land) működött tovább. A nácik elhatározták, hogy az önálló osztrák identitás minden nyomát eltörlik. A náci Németországban Ausztria új nevet kapott: ez lett az Ostmark. Németül Ausztria neve hosszú ideje Österreich, azaz a „keleti birodalom”. A név módosításával a nácik lefokozták Ausztriát: birodalomból tartománnyá. A későbbi adminisztratív átszervezések további változásokat hoztak a név és a határ terén. 1942-től a náci rezsim hivatalosan is az Alpesi-Dunai Körzetként (Alpen- und Donau-Reichsgaue) hivatkozott Ausztria területére.

A törvény emellett új népszavazást irányozott elő Ausztria és a náci Németország egyesítéséről, amelynek napját április 10-re tűzték ki.

Antiszemita erőszakhullám az Anschluss idején 

Fénykép

Ausztria német annektálás után nem sokkal náci rohamosztagosok állnak őrt egy zsidó tulajdonú üzlet előtt. (Fénykép)

Ausztria német annektálás után nem sokkal náci rohamosztagosok állnak őrt egy zsidó tulajdonú üzlet előtt. Az ablakra festett firkán a következő szöveg olvasható: „Te zsidó disznó, rohadjon le a kezed!” Bécs, Ausztria, 1938. március.

Forrás:

• US Holocaust Memorial Museum, courtesy of Hans Marsalek

Az Ausztriában élő mintegy 200 ezer zsidó számára az Anschluss szörnyűséges fordulópontot jelentett. 

Március 11-e éjszakáján és az azt követő hetekben pogromszerű erőszakhullám söpört végig az országon. Az osztrák nácik és szövetségeseik számtalan zsidót megtámadtak, megvertek és megszégyenítettek. Nyilvános vécék kitakarítására és megalázó gyakorlatok elvégzésére kényszerítették a zsidókat. Támadásaik elsősorban a vallásos zsidók ellen irányultak. Elhíresültek az úgynevezett „súrolónapok” („Reibpartien”). Ezek során a nácik kényszerítették a bécsi zsidókat, hogy súrolják fel a város utcáit – miközben tömegek gúnyolódtak sorsukon. Különösen fontos volt a náciknak a visszavont Schuschnigg-féle népszavazás előtt felfestett függetlenségpárti szlogenek eltávolítása. 

Hamarosan az osztrák zsidókra is alkalmazni kezdték a náci Németországban elfogadott diszkriminatív zsidótörvényeket és korlátozásokat. Sokan elhagyták Ausztriát. A bécsi konzulátusok előtt hosszú sorok kígyóztak. 

A náci propaganda és az Anschluss

A nácik a német nép sorsának beteljesüléseként ünnepelték az Anschlusst, melyet beszédekben és propagandaeseményeken dicsőítettek.

Ezek közül talán a leghíresebb, amikor március 15-én Hitler hatalmas tömeg előtt mondott beszédet a Heldenplatzon, Bécs központjában. A beszéddel Ausztria annektálását ünnepelte. Az éljenző tömegekről készült képek és filmfelvételek számos német filmhíradóban és újságban megjelentek. A cél az volt, hogy a nácik bebizonyítsák: az osztrákok lelkesednek az Anschluss iránt, és ezzel legitimálják egy másik ország törvénytelen megszállását. A Berlinbe hazatérő Hitlert hősnek kijáró ünnepléssel fogadták.

Az április 10-re kiírt népszavazás szintén kiváló alkalmat szolgáltatott a propagandára. A szavazást támogató náci propagandaoffenzívába számos osztrák intézményt és vezetőt bevontak, köztük két olyan társadalmi réteget is, akik eddig vonakodtak beállni a nácik mögé, az osztrák munkásosztályt és a katolikus egyházat. A népszavazás eredménye: az osztrákok 99%-a támogatta az egyesülést a náci Németországgal. Azonban mintegy 3-400 ezer osztrák állampolgárt kizártak a szavazásból, köztük az osztrák zsidókat, a romákat és a nácik politikai ellenfeleit. 

Az Anschluss népszerűsége Ausztriában 

A nácik hatalomátvételét számos osztrák is aktívan támogatta. Az osztrák kormányhivatalnokok, katonák és rendőrök felesküdtek Adolf Hitlerre. Az eskütétel nyilvános ünnepéllyé vált, amelyet gyakran felvonulások kísértek. Számos szervezet és intézmény átvette a nácik eszméit és politikáját. Sokan kizárták tagjaik közül a zsidókat, elbocsátották zsidó munkatársaikat. 

A Dollfuss–Schuschnigg-rezsim már korábban leszámolt a kommunistákkal és a szociáldemokratákkal, a nácik legelszántabb ellenfeleivel, tagjaik jó része egy ideje száműzetésben élt. Azok, akik Ausztriában maradtak, kénytelenek voltak szembenézni a náci SS és a rendőrállam erejével. A nácik hamarosan Gestapo-hivatalokat alapítottak Ausztriában, amelyek célja a politikai ellenfelek megsemmisítése volt.

Az Anschluss: Hitler első lépése Európa meghódítása felé 

Az Anschluss volt a nácik agresszív terjeszkedési politikájának első lépése, fordulópont Németország külpolitikájában. A nemzetközi közösség nem lépett közbe, senki nem próbálta meg megakadályozni az Anschlusst, semmit nem tettek azért, hogy megbüntessék a náci Németországot a nemzetközi egyezmények megszegéséért. Az Anschluss ezért az egyik legkorábbi és legjobb példa arra, hogyan engedett a nemzetközi közösség Adolf Hitler agresszív külpolitikájának. 

Ausztria bekebelezésével a németek súlyosan megsértették az I. világháborút követő rendezés szabályait. A náci Németország mindössze hat hónappal később újabb krízishelyzetet gyártott a Csehszlovákiához tartozó Szudéta-vidéken. 1938 szeptemberében az olasz, francia és brit vezetők Münchenben találkoztak Hitlerrel, hogy megvitassák a kérdést. Ismét engedtek Hitlernek: átengedték a régiót a náci Németországnak, azzal a feltétellel, hogy Németország ezt követően nem sérti meg Csehszlovákia függetlenségét. 

1939 márciusában azonban a náci Németország felrúgta ezt a megállapodást, és újabb cseh területeket szállt meg, köztük Prágát is. 1939 szeptemberében pedig a náci Németország megtámadta Lengyelországot: a lengyel területek lerohanása robbantotta ki a II. világháborút.