First grade pupils, both Jewish and non-Jewish, study in a classroom in a public school in Hamburg.

Tudósok és oktatók szerepe

A zsidók és más csoportok üldözése nem Hitler és más náci fanatikusok intézkedéseinek eredménye. A náci vezetőknek szükségük volt a különböző területeken dolgozó szakemberek aktív segítségére és együttműködésére, akik sok esetben nem voltak meggyőződéses nácik. A tanárok és az egyetemi oktatók aktívan részt vettek vagy egyetértettek a zsidók szakterületükről való kiűzésével, és más módon is együttműködtek a náci rezsimmel a faji üldözés körülményeinek megteremtésében.

Tudósok

Akárcsak más területeken, a felsőoktatás világában is számos szakember – egyetemi kancellároktól a dékánokon át a professzorokig – vett aktívan részt a zsidó munkatársak kiszorításában, illetve végrehajtotta az elbocsátásukra irányuló felszólítást.

Tudósok, kutatók, különösen a történeti embertan vagy fizikai antropológia, a pszichiátria és a genetika területén tevékenykedő tudományos szakértők, akik már a nácik hatalomra kerülése előtt az örökléstan lelkes támogatói voltak, a náci faji politika nyilvános szószólóiként léptek fel. Némelyikük kutatásokat végzett annak megállapítására, hogy vitatott „faji” származás esetén ki volt „zsidó” és ki nem. Szinte az összes ismertebb genetikus, pszichiáter és antropológus részt vett azon speciális örökletes betegségügyi bíróságok ülésein, amelyek a megfelelő eljárás látszatával kívánták felruházni a kényszersterilizációs programot, míg mások szakértői véleményekkel támogatták azt. Tudományos szakemberek tartottak tanfolyamokat az SS-orvosok számára.

A rendőrség égisze alatt dolgozó kriminálpszichológusok tanulmányokat végeztek a németországi roma és szinti kisebbségekről. Kutatásaikat, amelyek azt a meggyőződést tükrözték, hogy ez a csoport antiszociális, és genetikailag hajlamos a bűnözői magatartásra, a háború alatt az SS arra használta fel, hogy a romákat Auschwitz-Birkenauba deportálja.

Oktatók

Teacher certification forged for Simone Weil

Más hamis dokumentumok mellett ezt a hamisított diplomát használta Simone Weil az 1943-ban felvett új személyazonossága dokumentálásához. Simone Werlinként sikerült elkerülnie a letartóztatást, majd elköltözött, hogy az Oeuvre de Secours aux Enfants (Gyermeksegítő Közösség, OSE) nevű segély- és mentőszervezet tagjaként segíthesse a zsidó gyermekek megmentését. Weil 1940-ben, a strasbourgi Szociálismunkás-képző Iskolában szerzett diplomát, amely igazolta, hogy francia óvodákban dolgozhat. Az intézmény vezetője önként vállalta az új, hamis változat elkészítését.

Forrás:
  • US Holocaust Memorial Museum - Collections

Az általános iskolai tanároknak be kellett lépniük a Náci Pedagógusszövetségbe, és a többi közalkalmazotthoz hasonlóan hűségesküt kellett tenniük Hitlernek mint a Führernek. A pedagógusok a „fajok” közötti különbségekről és más újonnan kidolgozott, a náci oktatási miniszter által előírt témáról oktattak. Ezáltal legitimálták azt a náci meggyőződést, hogy a zsidóság egy „idegen faj”, amely biológiai veszélyt jelent az erős és egészséges német népre. Ugyanakkor a tanteremben és azon kívül is volt lehetőség az egyéni mérlegelésre.

„Iskola, az én szeretett iskolám.” – Gisela Glaser beszámolója szerint az osztálytársai és a tanárai ujjongtak, amikor őt és a családját koncentrációs táborba deportálták.

Thank you for supporting our work

We would like to thank Crown Family Philanthropies, Abe and Ida Cooper Foundation, the Claims Conference, EVZ, and BMF for supporting the ongoing work to create content and resources for the Holocaust Encyclopedia. View the list of all donors.

Fogalomtár