Helenét és húgát zsidó apja és katolikus anyja katolikus hit szerint nevelte Bécs városában. Apja az I. világháborúban hunyt el, amikor Helene még csak 5 éves volt, tíz évvel később anyja újra férjhez ment. A családban Hellyként becézett Helene szeretett úszni és operába járni. Középiskolai tanulmányai után jogi egyetemre ment.
1933–39: A 19 éves Helenén ekkor mutatkoztak először azt elmebaj jelei. 1934 folyamán az állapota tovább romlott, és 1935-re abba kellett hagynia jogi tanulmányait, és fel kellett adnia jogi asszisztensi állását is. Amikor szeretett foxterrierje, Lydi elpusztult, Helene idegösszeomlást kapott. Skizofréniával diagnosztizálták, és a bécsi Steinhof pszichiátriai klinikára került. Két évvel később, 1938 márciusában Németország annektálta Ausztriát.
1940: Helenét a Steinhofban tartották, és nem engedték haza annak ellenére sem, hogy az állapota javult. A szüleinek azt mondták, hogy hamarosan kiengedik, azonban Helene anyját augusztusban tájékoztatták, hogy a lányt egy niedernharti klinikára szállították a bajor határ túloldalán. Valójában Helenét egy átalakított börtönbe szállították a németországi Brandenburgban, ahol levetkőztették, fizikai vizsgálatoknak vetették alá, majd egy zuhanyzóba vezették.
Helene egyike volt annak a 9772 személynek, akiket abban az évben a brandenburgi „eutanázia” központban elgázosítottak. A hivatalos feljegyzésekben az áll, hogy „akut skizofréniás rohamban” hunyt el a szobájában.
MegtekintésA németek 1939 szeptemberében megszállták Lengyelországot. Amikor Makowot elfoglalták, Sam szovjet területre menekült. Később visszatért Makowba élelmiszerért, de arra kényszerítették, hogy a gettóban maradjon. 1942-ben Auschwitzba deportálták. Ahogy a szovjet hadsereg előrenyomult 1944-ben, Samet és a többi foglyot németországi táborokba küldték. A foglyokból álló halálmenetek 1945. március elején kezdődtek. Sam egy bombariadó alatt megszökött, ezt követően amerikai katonák szabadították fel.
MegtekintésAbraham a lengyelországi Czestochowa városában nevelkedett, és borbélyként dolgozott. 1942-ben őt és családját a czestochowai gettóból a treblinkai haláltáborba deportálták. Abrahamot a táborban kényszermunkára küldték. Arra kényszerítették, hogy levágja az elgázosítás előtt álló nők haját és kiválogassa a ruháikat. 1943-ban Abraham megszökött a táborból, és visszatért Czestochowa városába. 1943 júniusától az 1945-ös szovjet felszabadításig egy munkatáborban dolgozott.
MegtekintésAbraham a lengyelországi Czestochowa városában nevelkedett, és borbélyként dolgozott. 1942-ben őt és családját a czestochowai gettóból a treblinkai haláltáborba deportálták. Abrahamot a táborban kényszermunkára küldték. Arra kényszerítették, hogy levágja az elgázosítás előtt álló nők haját és kiválogassa a ruháikat. 1943-ban Abraham megszökött a táborból, és visszatért Czestochowa városába. 1943 júniusától az 1945-ös szovjet felszabadításig egy munkatáborban dolgozott.
MegtekintésTomasz egy zsidó családba született Izbicában. Miután 1939 szeptemberében kitört a háború, a németek létrehoztak egy gettót Izbicában. Tomasz egy autószervizben dolgozott, ezért eleinte nem gyűjtötték be a gettóba. 1942-ben megpróbált Magyarországra menekülni, hamis papírokkal. Elfogták, de sikerült visszatérnie Izbicába. 1943-ban a családjával együtt Sobiborba deportálták. Tomasz a sobibori lázadás közben elmenekült. Elrejtőzött, és futárként dolgozott a lengyel ellenállásban.
Megtekintés
We would like to thank Crown Family Philanthropies, Abe and Ida Cooper Foundation, the Claims Conference, EVZ, and BMF for supporting the ongoing work to create content and resources for the Holocaust Encyclopedia. View the list of donor acknowledgement.